Tapintható város 

Akadálymentes turizmushoz kötődő külföldi és hazai modell programok, módszertani tanulmányok és jó gyakorlati példák bemutatását célozta meg egy szakmai nap keretében a pécsi Nevelők Háza Egyesület 2011. március 27-én.

Díjeső a Mellow Moodnál  

Ez az év nagyon jól indult a Mellow Mood szállodacsoport életében, mert szállodái egymás után vehettek át díjakat a magas szintű szolgáltatásért.
Együttműködik Bécs és Budapest VII. kerülete

Együttműködik Bécs és Budapest VII. kerülete 

Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester meghívására csütörtökön Budapestre látogatott Bécs VII. kerületének polgármestere, Thomas Blimlinger és Christina Beran kulturális irodavezető.

Eladó a Napfény kemping 

Újsághirdetésben, pályázat útján kívánja értékesíteni Dorozsmai úti ingatlanját a Csongrád Megyei Önkormányzat.

Phnom Penh az Air France-tól 

Az Air France 37 év kihagyás után heti 3 járatpárt kínál Párizs és Kambodzsa között. Az első Párizs-Phnom Penh járat 2011. március 31-én szállt le Phnom Penh nemzetközi repülőterén.

Tőkeemelést kap a Malév 

A Malév közgyűlése 2,5 milliárd forintos tőkeemelést szavazott meg a társaság pénteki rendkívüli közgyűlésen - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pénteken.

Négy szállodacsoport a legetikusabbak között 

A Világ Legetikusabb Vállalatai díjat azoknak ítéli oda minden évben az Etisphere, akik nem csak közleményeikben bizonygatják magukról, hogy etikusan működnek, hanem valóban tesznek is az ügy érdekében és tettekre váltják ígéreteiket. 
Új utazási trend: shapecation

Új utazási trend: shapecation 

Vicces turisztikai hírt eszelt ki olvasóinak megtréfálására bolondok napján a The Telegraph. 

Megújult a harkányi Termál Kemping 

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Harkányban a több mint kilencszáz millióból megújult Termál Kemping.
Mellow Mood látta vendégül a SAZ zenekart

Mellow Mood látta vendégül a SAZ zenekart 

A március 29-én este megtartott On the Spot Global Music Party egyik fellépőjét, a közismert SAZ palesztin zenekart a Mellow Mood szállodacsoport legújabb tagja, a 4 csillagos La Prima Fashion Hotel Budapest**** látta vendégül.

Tévéműsor a Budapest Közép-Dunavidék turisztikai értékeiről 

Az MTV 1-es csatornáján hamarosan a Budapest Közép-Dunavidék turisztikai régió néhány kiemelkedő kincsének bemutatására kerül sor.

Borsi Valéria régi-új szerepben 

Hogy hol folytatja szakmai pályafutását Borsi Valéria, aki legutóbb a TUI csapatát erősítette, hírünkből megtudhatja.

Meglepő és egyáltalán nem mulatságos (2. rész) 

Épp egy éve foglalkoztunk lapunkban a Rácz fürdő és a hozzá szervesen kapcsolódó ötcsillagos szálló, a Rácz Hotel & Thermal Spa átépítésének, engedélyeztetésének régóta tartó huzavonájával. Akkor az épületkomplexum egyik tulajdonosa, dr. Prekuta Bálint szólalt meg: „Ha a kezdetekkor csak a tizedét sejtem annak, ami történik ez ügyben, hanyatt-homlok elmenekülök, az álmaimat sutba dobva” – vallotta.

Borscs és Sztroganoff 

,,Bajkál, újratöltve" néven immár második alkalommal rendezi április 2-17. között - a tavaly a vendégek körében már nagy sikert aratott - Bajkál étterem nosztalgia programját az Astoria Szálló étterme. Borscs, lángossal letakart falusi húsleves, Sztroganoff bélszín, blincsiki, különféle halak és kaviáros fogások - csak néhány ízelítőként azokból a tipikus orosz ételekből, amelyek az ,,átkosban" a Bajkált tették a főváros egyik legvonzóbb vendégváró helyévé, a fiatalok kedvenc találkozási pontjává. A retro két hét alatt igazi orosz vodkán és szamovárban készített teán kívül ún. Bajkál koktélt is kínálnak, ami nem volt más anno, mint orosz pezsgő magyar bikavérrel keverve.

Harmadszor is Héjja János a díjazott 

Héjja János korábban 2003-ban és 2005-ben díjazta kiemelkedő közösségi szerepvállalásáért az étteremlánc. A neves szakember a karrierje során számos elismerésben részesült már: többek között 2006-ban ő vehette át a cég Oscar-díjaként számon tartott Golden Arch Awardot, ahol a világ összes McDonald’s franchise partnere körül a 30 legjobbat tüntetik ki. A díj odaítélésében a helyi közösségben elfoglalt hely, a lokális szerepvállalás a hangsúlyos szempont.

Káros kondenzcsíkok 

A repülőgépek által hátrahagyott kondenzcsíkok és következményeik hatása az éghajlatra jóval nagyobb, mint eddig hitték - derítették ki német légkörkutatók.

Rabszolgaszállásokon alszik a történelemőr 

Egykori rabszolgaszállásokon alszik az Egyesült Államokban a történelmi emlékeket védő szervezet egy vezetője.

Megújult a debreceni Tourinfom 

Megújult a debreceni Tourinform iroda ügyféltere, az iroda kiszolgáló pultrendszere.

Európa fiataljai Sopronban 

Június 28-tól öt napra Európa színeibe öltözik Sopron, a VOLT Fesztivál ad otthont ugyanis az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulijának. A nagyszabású és tartalmas programra az EU 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művészek. Európa Kemping és Európa Konyha is várja a résztvevőket.

Természet - határok nélkül 

Egykoron szigorúan őrzött határ választotta el Stájerországot Szlovéniától, turisztikai szempontból ma már mind inkább eggyé olvadnak ezek a területek. Stájerország és Szlovénia észak-keleti részei tavaly óta az európai uniós kezdeményezés „Határtalan kirándulások és kerékpártúrák” jegyében közös összefogással erősítik egymást és ajánlataikat; elsősorban a kirándulás és az országúti kerékpártúrák, valamint a nordic fitnesz és a hegyi kerékpározás területén. A közös nevezőt a kulináris ajánlatok jelentik, melyek jegyében mindkét ország különleges és egyedülálló finomságokat kínál.

Immár hivatalos: A Hertelendyben főz tovább a Chateau Visz korábbi séfje 

Április 1-től a Relais & Châteaux Hertelendy Kastély új séfje a német Stefan Gebhardt, aki eddig a Chateau Visz konyháját vezette, amit 2010-ben az Év Éttermének választottak.

Gyeregyalog a Dél-Dunántúlra 

A tavalyi év elején alakult meg a Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter.

Pubokká alakulnak a londoni metróállomások 

Újra élettel töltené meg a londoni metró jelenleg használaton kívüli állomásait Ajit Chambers, brit üzletember, aki a vállalkozáshoz már létre is hozta a The Old London Metro Companyt.

Új tulajdonosnál a Center Travel 

Március 21-ével új tulajdonoshoz került a Center Travel Kft, az előző tulajdonosok a cég további felelős működésében nem vesznek részt, kötődésük a cég működéséhez megszűnt.

Ki válik világvezetővé a MICE turizmusban? 

Például Abu Dzabi, ha a kormánya nagyívű az ágazatot fejlesztő tervei megvalósulnak. Vajon milyen hatással van az arab világban az elmúlt idők forradalmi, belpolitikai eseményei a térség MICE turizmusára? A kérdést feltették a héten, Abu Dzabiban zajló Gulf Incentive, Business Travel and Meetings Exhibition (GIBTM) MICE szakvásáron. Munkatársunktól

12 Royal Caribbean hajó Európában 

A Royal Caribbean International március 23-án nyilvánosságra hozta 2012. évi európai programját, beleértve mind a hajóutak, mind a cruisetourok (szárazföldi programmal kombinált hajóút) menetrendjét.

Szeretik a full sleep ülést 

Pozitívan értékelték az utasok az Air France hosszútávú járatain bevezetett új, úgynevezett "full sleep"  ülést.

Megnyitották a Magyar Caminót 

Dr. Székely János püspök áldásával az esztergomi Szent Adalbert Központtól elindultak az első magyar hivatalos zarándokok csütörtökön délelőtt Máriagyűd irányába, ahová terveik szerint április 14-én érkeznek majd meg. A Magyar Zarándokút Egyesület által létrehozott Magyarországot átszelő zarándokút valójában „a magyar El Camino”, ezáltal már itthon is lehetővé vált a teljes lelki és szellemi belső megújulást eredményező zarándoklat bármely honfitársunk számára éppúgy, mint a hazánkba látogató külföldiek számára.

Nem elfelejtett térség a Velencei-tó 

A Velencei-tavi Kistérség Idegenforgalmi Egyesülete (VEKI) és a Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság turisztikai szakembereket és újságírókat hívott meg Nadapra március 31-én, hogy eszmét cseréljenek a tó idegenforgalmi helyzetéről, a helyi kulturális értékek és szolgáltatások érdekében végzett munkáról, különböző pályázatokról, és a térség fejlesztésének elképzeléseiről.

Grandiózus tervek Egerben 

Befejeződtek az egri belváros közel ötmilliárd forintos rehabilitációjának előkészületei: több száz ember összehangolt munkájának eredményeként a pályázati anyag kész a második fordulós benyújtásra. A pályázat elbírálása és a támogatási szerződés aláírása után várhatóan ősszel kezdődnek a kivitelezési munkálatok. A fejlesztés eredményeként jelentősen nőhet Eger turisztikai vonzereje, a városlakók a megújult belváros komfortját élvezhetik.

Hahn Air – Amadeus szeminárium 

A héten megrendezett Hahn Air (HR) – Amadeus közös szemináriumon közel 40 Amadeust használó kolléga frissítette fel tudását. 

Bővül a Boscolo Hotels csoport 

A Budapest szívében, hamarosan megnyitó Boscolo Luxury Residence 138 tágas, légkondícionált lakosztályával kínál egyedi élményt. 

Na, ez vírus a javából! 

Magunk sem tudunk másra gondolni, mint hogy az Air New Zealand szándékosan csinál őrültebbnél őrültebb videókat a fedélzeti biztonsági tudnivalókról, és nem csak azért, hogy az utasok valóban odafigyeljenek a viccesen tálalt információkra, hanem azért is, hogy beszéljenek róluk az internetes közösségek.

Thaiföld: a magyar utasok jól vannak 

Korábbi hírünkkel ellentétben mégiscsak vannak magyar turisták Thaiföld árvízsújtotta területein. 

Több díjat is bezsebelt a Danubius 

A Budapest Week Kiadó immáron 18 éve, minden évben közvélemény kutatást végez olvasói és üzleti partnerei körében arról, hogy kit tartanak a hazai vendéglátó-, szálloda és más szolgáltatói szféra legjobbjainak.

Afrikában terjeszkedik a KFC 

Az amerikai KFC gyorsétteremlánc megnyitotta az első egységét Zambiában - írja a Mai Piac.

Áll a bál az esztergomi beruházás körül 

Bármilyen egyezségre, új részletfizetési megállapodás megkötésére is hajlandó lenne a befejezetlenül álló esztergomi Mária Valéria Hotel és a hozzá tartozó, már üzemben lévő parkolóház építője, a Giegler Kft., amelynek közel 1,2 milliárd forinttal tartozik a város a tavaly novemberben kezdeményezett adósságrendezési eljárás kapcsán - írja a Gazdaság.hu.

Danubius sikerek a Best of Budapest díjátadón 

A Budapest Week Kiadó immáron 18 éve, minden évben közvélemény kutatást végez olvasói és üzleti partnerei körében arról, hogy kit tartanak a hazai vendéglátó-, szálloda és más szolgáltatói szféra legjobbjainak.

Győri szakácstanulók tanulhatnak Németországban 

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően Németországban töltötte szakmai gyakorlatát a győri Krúdy Gyula Középiskola 9 szakács tanulója - adta hírül a Kék Duna Rádió..

Nyugat-afrikai stílusú hotel nyílik Felsőtárkányban 

Már épül a Bükkben, Felsőtárkányban a Bambara Hotel első üteme. A fejlesztés keretében egy négycsillagos, szolgáltatásaiban és építészeti jellemzőiben is a nyugat-afrikai hangulatot idéző tematikus szálloda készül, melynek nyitása várhatóan 2011 augusztus elején lesz.

Bikavér mellé itt az Egri Csillag 

Egerben egy tavalyi ötlet megvalósításaként megszületett az Egri Bikavér fehér párja, az Egri Csillag, amelyik több mint háromezer javaslatból választva kapta ezt a nevet - írja az Agromonitor. A Kárpát-medencére és a borvidékre jellemző fajták házasításával készülő fehér bor első évjáratával még február végén mutatkozott be nyolc borászat – közölte Egri Bormíves Céh.

Megnyitják Csernobilt a turistáknak 

Közeledik a csernobili atomerőmű balesetének 25. évfordulója, s ez alkalomból bejelentették, hogy a térséget megnyitották az idegenforgalom számára.

Sétatérré lesz a Moldva-part Prágában 

Egységes, végig átjárható zöld övezetté és sétatérré tervezi átalakítani a Moldva folyó partjait Prágában a város vezetése: a most elfogadott három éves terv megvalósulása esetén a rakpartok kellemes pihenőhelyekké alakulnak át.

Repülésnél marad az Airport Debrecen volt vezetője 

A Légügyi Hatóságnál folytatja Farkas András, az Airport Debrecen leköszönt ügyvezető igazgatója. Munkatársunktól

MUISZ: miért kellett az Online Utazásközvetítői Szövetség? 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) nem igazán érti, miért van szükség önálló szövetség megalakítására, melyek azok a – részben online – szakmai problémák és célok, amelyek egy nagyszövetség keretein belül nem, vagy nehezen kezelhetők - közölte a Turizmus Online érdeklődésére Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője. Munkatársunktól

Áprilistól folyamatosan nyitnak a kempingek a Balatonnál 

Április elsejétől kezdenek nyitni a Balatontourist Zrt. kempingjei, amelyekben az előfoglalások alapján a tavalyihoz hasonló szezonra számítanak, de ezen még sokat javíthat a kedvező időjárás - nyilatkozta Elkán Péter, a tulajdonos SCD Csoport kommunikációs vezérigazgató-helyettese az MTI-nek szerdán.

Új cafeteriaelem: Széchenyi Pihenő Kártya 

A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról: az új cafeteria elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással - adta hírül az MTI.

Hogy kerül Nyugat-Afrika Felsőtárkányba? 

Már épül a Bükkben, Felsőtárkányban a Bambara Hotel első üteme. A fejlesztés keretében egy négycsillagos, szolgáltatásaiban és építészeti jellemzőiben is a nyugat-afrikai hangulatot idéző tematikus szálloda készül, melynek nyitása várhatóan 2011 augusztus elején lesz.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!