Friss
Koccanás a kifutópályán
Egy Air France-gép szárnya súrolta egy másik gép hátulját helyi idő szerint hétfő este a New York-i John F. Kennedy repülőtéren - közölte az amerikai szövetségi légügyi igazgatás.
Kérdéses, megnyílik-e nyárra a boglári Gömbkilátó
Adminisztrációs nehézségek akadályozzák a három éve lezárt balatonboglári Gömbkilátó felújítását és megnyitását, így kérdéses, hogy elkészülhet-e nyárra a kalandparkot és bob-pályát is magába foglaló beruházás.
airBaltic: kevesebb utas, jobb kihasználtság
Tavaly márciushoz képest kevesebb utast szállított az airBaltic nagyobb kihasználtság mellett. Igaz ez a 2011-es év első három hónapjára is.
Germanwings honlap: modern és egyszerű
A Germanwings a könnyebb kezelhetőség érdekében átalakította weboldalát - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.
Júliusban nyit Magyarország első ártéri kalandparkja
A Tisza-tó vadregényes szigetén júliustól várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat a Robin KalandSziget.

Dekonstrukciós kísérlet
Formabontó, ugyanakkor színvonalas megoldással rukkolt elő a svájci Kuoni csoport évértékelő jelentésében. A “The Detourist 100” címet viselő fejezetben 20 ismert gondolkodó véleményét gyűjtötték össze az utazás jövőjéről.
Új trend Itáliában: szálloda csak hölgyeknek
Divattá váltak a kizárólag nőknek fenntartott szállodák Olaszországban, a hölgyvendégeknek szóló szolgáltatások közé tartozik az is, hogy a hotelszobákban kifogástalanul működő hajszárító legyen - írja az MTI.

Száz éves Leopold Hawelka
Kopottas berendezésével, márványasztalaival a Hawelka Kávéház sokak szemében Ausztriában és annak határain túl is a hagyományos osztrák kávéház megtestesítője, de legalábbis az egyik legismertebb közöttük. Nemzetközi hírnévre az 1960-as években művészek találkozóhelyeként tett szert, ma már leginkább turisták látogatják - írja az MTI.
Interline-megállapodást kötött a Malév és a NIKI
Az osztrák NIKI légitársaság interline-megállapodást kötött a Malévvel.
Update bisztrót nyit a Hajdú-Sarka házaspár
Munkahelyet vásárolt a feleségének Hajdú Péter, de valószínűleg az ő nyakába szakad majd az új vállalkozás. A Frizbi sztárja május 1-én nyitja meg éttermét Törökbálinton, közvetlenül a lakhelyük közelében - írja a Habostorta.
Elhunyt az Intersun Tours igazgatója
56 éves korában elhunyt Rajko Bosanac, az Intersun Tours utazási iroda igazgatója.
Magyar gyomorba magyar burger - Erős Pistával
A régi időket idéző csalamádés retroburgerrel, lángossal és vasalt csirkeszendviccsel csalogatja a vendégeit a McDonald’s idén tavasszal.
Négycsillagos Hunguest szálloda nyílik Hévizen
A gyógyszálloda Hévíz belvárosában a Hévízi gyógyfürdő és a Szent András Kórház közvetlen szomszédságában található. A szállodából belső zárt, fűtött folyósón lehet a gyógyászati centrumot és a termálmedencéket megközelíteni, így vendégeink télen is fürdőköpenyben vehetik igénybe a szomszédos kórház és fürdő szolgáltatásait.
Tourinform iroda nyílt Nagypáliban
A Magyar Turizmus Zrt. szakmai felügyelete mellett, névhasználati rendszerben működő Tourinform-irodahálózat újabb taggal bővült. A Nagypáliban megnyílt Tourinform iroda április 9-i ünnepélyes átadásán köszöntőt mondott Köcse Tibor, a település polgármestere és Kertész Krisztina, a Magyar Turizmus Zrt. Tourinform koordinátora.
A SkyCourt-ot méltatja az osztrák szaksajtó
Elismerően nyilatkozott a ferihegyi repülőtér SkyCourt termináljáról a TAI, osztrák szaklap. „Négy évvel később láttak neki, egy évvel korábban fejezték be, beelőzve a Schwechat-i fejlesztéseket” - írja a lap.
Az IPOSZ dupla kamarai törvényt szeretne
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint úgy tűnik az eddig megjelent média nyilatkozatok, valamint tervezetek alapján, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jogállását és működését szabályozó törvény módosításával, egy törvény keretében szabályoznák a gazdasági kamarák, valamint a gazdasági érdekképviseleti szervezetek tevékenykedésének szabályait. Az IPOSZ szerint ez a törvénytervezet, amit a kamara készített el teljes mértékig összemossa a MKIK szerepét a hatósági feladatok ellátását, ami valóban kamarai feladat, a munkaadók érdekvédelmi szervezeteinek jogaival, mint a felkészítés a vizsgákra, oktatásra.
Hamarosan nyit az Oldtimer Expo
Összeállt az V. Oldtimer Expo veterán járgány listája.
Az ország első pálinkaautomatája
Megjelent az ország első pálinkaautomatája a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér EU elnökségi várójában.
A tokaji borvidékről jött az HNT új elnöke
Marcinkó Ferencet, a tokaji borvidék elnökét választotta öt évre új elnökének a Szekszárdon rendezett tisztújító közgyűlésén a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) - adta hírül az Agromonitor.
Kevesebb utazó, több betegség
Tavaly Magyarországon több utazási betegség fordult elő, mint egy évvel korábban. A legnagyobb kihívást a mediterrán utazók egészségügyi tájékoztatása jelenti, tájékoztatta a TurizmusOnline-t az Egészségtudatos Utazásért Programot népszerűsítő VIPR kommunikációs ügynökség.
Francia hölgy lett a világ legjobb női konyhafőnöke
A francia Anne-Sophie Pic, a Lyontól macskairamodásnyira fekvő Valenceben lévő La Maison Pic tulajdonos-konyhafőnöke kapta a legjobb női séfnek járó Veuve Cliquot díjat.
Hitelcsapdába estek a szállodák
Az utóbbi hónapokban több hotelt taszított teljesen lehetetlen helyzetbe a finanszírozó bank, ez a folyamat pedig a közeljövőben gyorsulhat.
Hazai ízek a McDonald’s-ban
A régi időket idéző csalamádés retroburgerrel, lángossal és vasalt csirkeszendviccsel csalogatja a vendégeit a McDonald’s idén tavasszal.
Új vezetők a BTSZK budapesti információs irodáinak élén
Új vezetők a BTSZK budapesti információs irodáinak élén
Vigyázat, tolvajok!
Április 8-ra virradóan ismeretlen tettesek betörtek egy pécsi jegyirodába, és 89 db Rockmaraton elővételi hetijegyet nyomtattak ki, és tulajdonítottak el.
Huszonkét magyar kiállító a világ legnagyobb élelmiszervásárán
Több mint 6 ezer kiállítót és 160 ezer látogatót várnak öt nap alatt a Rajna parti vásárközpontba.
Régi-új vezető a harkányi Hotel Dráva Thermal Resort-ban
Március közepe óta újra a szálloda korábbi igazgatója, Dr. Kovács Tibor vezeti a négycsillagos harkányi Hotel Drávát.
Bankhitel gondok, tűzteszt, új trend a bisztrók világában és minőségi péktermék kóstoló
Egy hangulatos napsütéses télikertbe, zöld növényekkel díszített, kellemes, családias környezetbe invitáltuk ezúttal vendégeinket. Ahol professzionális volt a kiszolgálás, az előadásokat követő ebéd pedig a Zila Kávéház és Étterem főszakácsa, Egri Péter tudását és hozzáértését dicsérte. Érdeklődésben nem is volt hiány: szép számban érkeztek vendégeink, és mint mindig, most is pontosan kezdtük az előadásokat.
Új vezetők a budapesti információs irodák élén
Új irodavezetője lett a BTSZK Nonprofit Kft. három repülőtéri illetve a Liszt Ferenc téri turisztikai információs irodának is.
Régi-új igazgató a harkányi Hotel Dráva Thermal Resort élén
Március közepe óta újra a szálloda korábbi igazgatója, Dr. Kovács Tibor vezeti a négycsillagos harkányi Hotel Drávát.
Javult a forgalom a szállodákban
2011. január–februárban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szálláshelyek árbevétele folyó áron 4,9%-kal nőtt, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.
Enyhébb besorolásba kerültek a nílusi hajóutak
A "nem javasoltból" a „fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába sorolta vissza a Külügyminisztérium április 4-én Luxort, Asszuánt, Abu Szimbelt és a nílusi hajóutak csoportosan történő látogatását.
Új igazgató Herceghalmon
Kálmán Zsolt személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki 2011. április 1-től a herceghalmi Abacus Business&Wellness Hotel**** élére.
Csökkent az idegenforgalom bevétele Horvátországban
A korábbi évhez képest 140 millió euróval csökkent a horvát idegenforgalom bevétele 2010-ben, annak ellenére, hogy több turista látogatott az országba - közölte szombaton a seebiz.eu üzleti portál a Horvát Nemzeti Bank (HNB) most közzétett adatai alapján.
Az A-Z PRodukciót választották Hévízen is
Április 8-án ügynökséget választott a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. a tavaszi programjainak kommunikálására.
Példátlan természetkárosítás a Bükkben
Hatalmas mennyiségű védett növényt loptak el a Bükki Nemzeti Parkot övező Natura 2000-es területről.
Jó ütemben halad a Büki Gyógyfürdő fejlesztése
A többfunkciós épületcsoport kialakítása jó ütemben halad Bükfürdőn. Száz fürdőzőt is fogadhat majd az új, különleges Szaunavilág, a pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak.
Olasz szállodák csak nőknek
Divattá váltak a kizárólag nőknek fenntartott szállodák Olaszországban, a hölgyvendégeknek szóló szolgáltatások közé tartozik az is, hogy a hotelszobákban kifogástalanul működő hajszárító legyen.
Megújul az egri Tűzoltó Múzeum
Eger belvárosában, az egykori tűzoltó laktanyában 1999. szeptemberében, az egri tűzoltóság megalakulásának 125. évfordulóján nyílt meg a Tűzoltó Múzeum.
Dominika is a KLM hálózatában
A KLM légitársaság heti két járatot vezet be a Dominikai Köztársaság Punta Cana repülőtere irányába október 31-vel 2011-es téli menetrendjében. Punta Cana a KLM 69-ik tengerentúli célállomása.
Megállapodás a szakszervezetekkel
A Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezete (RMFSZ) és a Malév Szakszervezeti Szervezet (MSZSZ) vezetői április 8-án megállapodást írtak alá a Malév Zrt. menedzsmentjével mely szerint maguk részéről kötelező érvényűnek fogadják el a 2011. március 25-én sztrájkegyeztetés keretében kötött Kollektív Szerződés értékű Megállapodást.
Újraindultak az Air France tokiói járatai
Április 8-án este ismét elindultak az Air France közvetlen járatai Tokió-Narita felé.
A kulturális turizmus jegyében kampányol Spanyolország
A bécsi Spanyol Idegenforgalmi Hivatal és a Thyssen-Bornemisza Múzeum promóciós együttműködési megállapodása alapján a múzeum látványos budapesti bemutatatására került sor az Iparművészeti Múzeumban. Javier Rodriguez Manas igazgató mellett az eseményen megjelent a spanyol diplomácia képviselet több tagja és a múzeum képviselője is.
Air France: közvetlen járat Fokvárosba
2011. november 3-tól kezdődően az Air France heti három járatot indít a dél-afrikai Fokvárosba a Párizs-Charles de Gaulle repülőtérről.
TDM konferencia Hódmezővásárhelyen
A dél-alföldi régió és a TDM szervezetek kapcsolatát erősítő konferenciának Hódmezővásárhelyen a Ginkgo Sas Hotel adott otthont április 8-án.
Magyar gasztronómia = bizarr ételek?
A világhírű Travel Channel április 7-én Magyarországot mutatta be Bizarr Foods (bizarr ételek) c. sorozatában. A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviseletének szakmai iránymutatásával készült összeállításban, a forgatócsoport és sztárriportere nagyon szép képekkel és igen dicsérő kísérő szöveggel ismertette hazánk gasztronómiai specialitásait.
Új igazgató az Abacus Business&Wellness Hotel****-ben
Kálmán Zsolt személyében új ügyvezető igazgatót neveztek ki 2011. április 1-től a herceghalmi Abacus Business&Wellness Hotel**** élére.
Új szállodák vidéken
A turisztikai szezon indulásához kapcsolódóan több új szálloda nyitotta meg kapuit a vidéki régiókban.