Tata látványőrlésekkel támasztja fel az egykori malomkultúrát

Tata látványőrlésekkel támasztja fel az egykori malomkultúrát 

Tatán a vizek városának hagyományait megőrizve Malomkert néven megkezdődött egy új turistalátványosság létrehozása a műemléki Jenő-malom helyreállításával és a volt Kristály fürdő átalakításával - közölte a polgármester kedden az MTI-vel.
Komoly fejlesztés kezdődhet Marosvásárhely repülőterén

Komoly fejlesztés kezdődhet Marosvásárhely repülőterén 

A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér eddigi legnagyobb léptékű fejlesztéséről írt alá szerződést kedden Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és Peti András, a repülőtér igazgatója - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban

Csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban 

A nemzetgazdaság bruttó kibocsátásán belül a turizmusra jellemző tevékenységek aránya a 2020. évi előzetes adatok szerint 5,1 százalékra esett vissza, míg a pandémia előtti évben, 2019-ben még 6,4 százalékkal járult hozzá az ágazat a GDP-hez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, Turizmus-szatellitszámlák, 2019-2020 című kiadványából.
Új rendelet aggasztja a vízitúrás társadalmat

Új rendelet aggasztja a vízitúrás társadalmat 

Egy január 17-én életbe lépő új szabályozás szerint tízről húsz lóerőre nő az engedély, illetve bármilyen végzettség nélkül vezethető motoros csónakok teljesítményének mérethatára. A vízitúrás társadalom arra kéri a jogalkotókat, hogy vonják vissza az új rendelkezéseket - tájékoztatta szerkesztőségüket a Magyar Vízitúra Klaszter.
Kasszamentes áruház Londonban

Kasszamentes áruház Londonban 

A vásárlóközönség előtt is megnyitotta első pénztárgép nélküli egységét az ALDI. Az Egyesült Királyság fővárosában található üzletben a sorban állás ismeretlen fogalommá vált.
Több nemzetközi légitársaság törölte járatait az Egyesült Államokba

Több nemzetközi légitársaság törölte járatait az Egyesült Államokba 

Több nemzetközi légitársaság bejelentette, hogy szerdától törölte járatait egyes amerikai repülőterekre, mivel attól tartanak, hogy az ott kiépített 5G hálózatok megzavarhatják a repülőgépek kritikusan fontos berendezéseit.
Fura reklámkampány a Burger Kingnél

Fura reklámkampány a Burger Kingnél 

Eltűntek az étvágyerjesztő ételfotók a gyorsétteremlánc legújabb köztéri kampányában. Mert, mint közölték, olyan friss a burger náluk, hogy le sem tudják fotózni a hirdetéshez, adja hírül a kreativ.hu szakportál.
Budapest Airport: 2021-es eredmények, kimagasló november

Budapest Airport: 2021-es eredmények, kimagasló november 

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utast és 183 ezer tonna légiárut regisztráltak.
Indonézia új fővárosa Nusantara lesz

Indonézia új fővárosa Nusantara lesz 

Ezzel kapcsolatban az indonéz törvényhozás már jóvá is hagyta a főváros áthelyezésére vonatkozó törvényjavaslatot. A jogszabály egyúttal rendelkezik a mintegy 32 milliárd dolláros gigafejlesztés jogi kereteiről is.
Elkészült a MICE ágazat első hazai gazdasági hatáselemzése

Elkészült a MICE ágazat első hazai gazdasági hatáselemzése 

A szövetségi konferenciák esetén az egy főre vetített gazdasági hatás 44%-kal magasabb, mint a teljes konferenciaszektor vonatkozásában – derül ki abból a kutatássorozatból, amely a  Magyar  Kongresszusi  Iroda  kezdeményezésére indult  el, hiánypótló  módon kimutatva az üzleti rendezvények adott desztinációra gyakorolt eredményét.

Újrahasznosítható műanyagok cukorból 

A Birminghami Egyetem és a Duke Egyetem kutatói fenntartható nyersanyagokból hoztak létre egy új, a közönséges műanyagok kiváltására alkalmas polimercsaládot.

Új ÖHV-vezér: fontos a magyar partnerszervezettel az együttműködés 

Magyar kollégáival szoros együttműködésre törekszik az osztrák szállodaszövetség (ÖHV)  új elnöke, Walter Velt. Helyszíni beszámoló a GD Consulting-tól az ÖHV sajtótájékozatójáról.

ECTAA javaslat az utasok jogainak felülvizsgálatáról 

Az ECTAA ( Európai Utazási Irodák Szövetségeinek ernyőszervezete, amelynek a MUISZ is tagja) támogatja, hogy az EU szervezetei foglalkoznak a pandémia alatt tapasztalt, a fogyasztók és az iparág szereplőit érintő két fontos kérdéssel, amelyek a következők:

UNWTO: továbbra is mélyen szint alatt 2021 turizmusa 

Megjelent az ENSZ Turisztikai Világszervezete, az UNWTO részletes elemzése a tavalyi év harmadik negyedévének globális vendégforgalmi adatairól.

Nagy siker a borospalack-újrahasznosító rendszer 

Sikert sikerre halmoz egy Good Goods nevű, New York-i cég borospalack-újrahasznosító modellje. A gondosan kidolgozott és 2020-ban élesített rendszer elsődleges célja a hulladéklerakókba kerülő üvegek mennyiségének radikális csökkentése - írja a Spoon cikke alapján a Store Insider.

"Vályogháznál nem betonozunk" 

A Teleki László Alapítvány főbb projektjei a felvidéki Borsiban álló Rákóczi-kastély felújítása, fejlesztése és üzemeltetése, a Népi Építészeti Program szervezése, valamint a határon túli magyar épített örökség megóvására létesült Rómer Flóris-terv lebonyolítása. Mindhárom területen jelentős dolgok történtek 2021-ben, és a várakozások szerint 2022 sem a pihenés éve lesz.

Itt mosathatnak majd a hazai szállodák 

A Velencei-tó közelében fekvő településen több mint nyolcszáz millió forintos ipari beruházás-fejlesztés valósul meg: elsősorban a szállodaiparra építő mosodai szolgáltatás - írja a Figyelő.

Komoly leépítésre készül az Air Malta 

Munkavállalói több mint felének elküldésére készül az Air Malta a következő hónapokban, a légitársaság állami segítségre és jelentős átszervezésre szorul annak érdekében, hogy pénzügyileg fenntartható maradjon - írja az AIRportal.hu.

Eladóvá vált egy budai étterem 

Megvételre kínálnak a Farkasréti temetővel szemben található 30 éve működő éttermet.

Van már osztrák tartomány teljesen adatvezérlelt turizmussal 

Ausztriában elsőként Burgenland teljesen digitalizálta turisztikai információs rendszerét.

Horvátországban szeptembertől már euróban is feltüntetik az árakat 

Horvátország 2023 január elsején tervezi bevezetni az eurót, az árakat pedig onnantól kezdve egy évig kunában és euróban is ki kell majd írni - mondta Plenkovic, hozzátéve, hogy a megelőző intézkedésekre azért van szükség, hogy az állampolgárok szokják a folyamatot.

Grenoble ma Európa zöld fővárosa  

A franciaországi Grenoble vette át egy évre az Európa zöld fővárosa címet a finnországi Lahtitól - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Otthoni borivókká váltak az angolok 

Egy friss felmérés szerint komoly mennyiségű alkoholt iszik otthon több millió brit állampolgár. A legújabb adatok szerint Angliában nyolcmillió ember olyan sok bort, sört vagy röviditalt fogyaszt otthon, amely már káros az egészségére.  

Zöld lesz Svédország egyik országútja 

Ez a Mittstråket, szó szerinti fordításban a középső út, Svédország egyik legfontosabb főútja. Amelyik keletről nyugatra szeli át az országot, Norvégia felé.

Nem lehet jegyet venni a közelgő téli olimpiára 

Az ok természetesen a Kínában is megjelenő omikron-járvány elleni védekezés.

A bécsiek elővehetik a koricipőket 

A most éppen omikronnal fémjelzett covid-járvány sem tántorítja el a bécsieket attól, hogy a világ egyik legnagyobb szabadtéri jégpályáján, a Városházájuk előtti téren induljanak a jégre. 

Tudták még fokozni: ismét a világ tetejéről üzent az Emirates 

2021 nyarán bejárta a világsajtót egy videó, amelyben a légitársaság egy kaszkadőrnővel együttműködve a világ legmagasabb épületének tetejéről, a Burj Khalifa-ról üzent az embereknek. Most újraforgatták a filmet egy látványos kiegészítéssel. 

EU: újabb három ország a covidos tiltólistán 

Az EU törölte Argentínát, Ausztráliát és Kanadát a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok jegyzékéből.

Zöld lámpa a Gellért-hegyi Siklónak 

Új építési engedélyt szerzett, a korábbi, 2022. február 1-ig érvényes építési engedély mellé a Gellérthegyi Sikló Kft. a Gellért-hegyi sikló megvalósítására.

Vége a járványügyi korlátozásoknak az üdülőhajókon az USA-ban 

Alig két héttel ezelőtt Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) még a beoltott utasok számára sem javasolta a tengerjáró utakat, most viszont minden járványügyi korlátozást felold, mondván, hogy mostantól a hajótársaságok maguk csendőrködjenek a járványhelyzet felett a fedélzeten.

Rangos elismerés a Wizz Air-nek 

Európa legfenntarthatóbb légitársaságának választották. Ez derült ki a Sustainalytics besorolása alapján.

Így viseli gondját a rászorulóknak a DM 

Több, mint 15 000 dm márkás kézfertőtlenítő szert adományozott tavaly decemberben a dm segítő szervezeteknek, hogy hátrányos helyzetben élőket segítsenek a járványhelyzetben.

Komoly támogatást nyújt Románia a turisztikai ágazatnak 

A román kormány tetemes összeget csoportosít ideigenforgalmi vállalatok kisegítésére idén és jövőre. Az egyik szálloda vezetőjének beszámolója szerint a támogatás elsősorban a munkaerő megtartását szolgáhatja, mivel a bérköltségek aránya teljes kiadásaikon belül durván nőtt.

Három adaggal lesz érvényes az oltottság Franciaországban 

A francia parlament két hétig tartó heves közéleti vita után vasárnap este elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltottsági igazolásról szóló törvénytervezetet.

Saját sört készített Hollókő 

A Hollókői Világos erős sör, 6 százalék alkoholtartalmú.

Idén is keresi a legjobb rendezvényeket az UNICEO 

A tavalyi évhez hasonlóan, most is hat kategóriában osztanak díjakat - írja a Kreatív Online.

1500 milliárd forintnyi támogatás covid alatt az osztrák turizmusnak 

Elisabeth Köstinger szövetségi turisztikai miniszter bízik abban, hogy az idei turisztikai síszezon a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályokkal fenntartható.

Harmadával nőtt tavaly a frankfurti reptér forgalma 

Harmadával nőtt tavaly a frankfurti repülőtér forgalma az előző évihez képest, de még így is kétharmadával maradt el a krízisév előtti forgalomtól a reptérüzemeltető Fraport AG hétfői közleménye alapján.

Februártól Lyonba is repül Budapestről a Transavia 

Újraindítja közvetlen járatait Budapest és Lyon között a Transavia, február 11-től pedig a Párizs-Orly repülőtérről is közlekedik a magyar fővárosba - írja az AIRportal.hu.

Megjelent az MSZÉSZ novemberi Trendriportja 

Részletes elemzés a tavalyi év novembere és első 11 hónapja vendégforgalmának adatairól a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jóvoltából.

KPMG: Robbanás előtt a légitaxipiac 

Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindítására a különböző országok, térségek? Erre is kereste a választ a KPMG Aviation 2030 Air Taxi Readiness Indexe, amely négy pillér köré csoportosítva értékeli az egyes államok felkészültségét.

Szigorodó oltási szabályok egész Európa területén 

Gyors körkép kontinensünkről: ki hol tart az oltási szabályokkal kapcsolatban? Mire kell ügyelni, ha épp az adott államba készülünk?

Nemzetközi vihart kavart egy svájci sajt 

A Gruyère márkanév az Egyesült Államokban mostantól egy sajttípusra vonatkozik, nem pedig a svájci tejipari vállalat speciális termékére. Ugyanis az európai élelmiszeripari cég márkanevének levédésére irányuló keresetét az amerikai bíróság elutasította.

Búcsú a Hotel Vela ikonikus tervezőjétől 

Elhunyt a posztmodern építészet mesterének tartott Ricardo Bofill spanyol sztárépítész 82 éves korában, Barcelonában. Ő volt a tengerparton álló Hotel Vela hajóvitorlára emlékeztető épületének tervezője, amely mára a város egyik emblémájává vált.

A brit síturisták után kapkodnak az alpesi síterepek 

Megugrott a franciaországi üdülési foglalások száma, miután Párizs bejelentette, hogy enyhíti a brit utazókra vonatkozó korlátozásokat. A turizmusból élő vállalkozások szinte azonnal a gyakorlatban tapasztalják a lazítás hatását az alpesi síterepeken.

Ne most tervezzen túrát a csendes-óceáni Tonga szigetére 

Mert vulkánkitörés és szökőárveszély van egyszerre a szigeten.

Megújult az Ady Emlékmúzeum  

Január 18-án megnyílik a megújult Ady Emlékmúzeum.

Megértő utasaival a francia légitársaság 

Ugyanis június végéig továbbra is ingyenesen módosíthatók az Air France-nál megváltott repjegyek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!