hirdetés

Jön a 21. balatoni hal- és borünnep Balatonfüreden

A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt  gyermeknapi programok is színesítik - közölte szombaton az MTI-vel a rendezvény fesztiváligazgatója.

hirdetés

Kositzky Anett elmondta, a jövő hét végén kezdődő négynapos fesztiválon a balatoni borászatok kínálata mellett kézműves sajtokat és halételeket lehet majd kóstolni, fellép mások mellett Szalóki Ági és a Góbé zenekar, valamint Petőfi Sándor születésének évfordulójáról is megemlékeznek. A programsorozatot Figula Mihály, a tavalyi Év Bortermelője-díj nyertese nyitja meg jövő pénteken, a rendezvényen kilenc borászat kínálja majd italait. A nyitónapon fellép Balatonfüred Város Fúvószenekara, a Góbé zenekar mellett a Hajdu Klára & Szakonyi Milán Duó valamint közreműködik az Antal Gábor Trió. Szombaton Szalóki Ági gyerekkoncertjén kívül alkotóműhely-foglalkozáson vehetnek részt a legfiatalabbak, ahol egyebek mellett papírsárkányt készíthetnek. Lesz pékmesterség bemutató és foglalkozás, meghallgathatják az érdeklődők a Mesemanók együttes gyerekműsorát. Vasárnap a városi Gyermeknapon a Liliput kisvonat ingyen szállítja a gyerekeket és az őket kísérő felnőtteket, lesz gyerek horgászverseny, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programja keretében pedig természettudományos kísérleteket lehet majd figyelemmel kísérni.

A nagyszínpadon a Mesekocsi Színház társulatának gyermekelőadása látható majd, lehet bohócdoktorokkal találkozni, lesz rendőrségi bemutató, az estét a Füred Dixieland Band koncertje zárja. Hétfőn kutyakiállítás látható a Magyar Komondor és Kuvasz Egylet szervezésében. A nagyszínpadon a Bergengóc Zenegóc gyermekműsora szórakoztatja a kicsiket - mondta a fesztiváligazgató. Hozzátette: a rendezvényen bemutatkoznak a nemzeti parkok is, a látogatók átfogó képet kaphatnak Magyarország természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára emlékezve szombat este a nagyszínpadon a Ghymes zenekar alapítója, Szarka Gyula Petőfi dicsérete című koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. Vasárnap ugyanott Petőfi Sándor megzenésített vereseit hallhatja a közönség Felül a gálya címmel, a Holdongolf Project zenés standup előadását Kathy Zsolt színművész Petruska András gitárművész és Maszkura Bíró Szabolcs harmonikaművész tolmácsolásában láthatják az érdeklődők - fűzte hozzá a fesztiválszervező.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Vajon lesznek fennakadások a turizmusban az idei főszezonban?

Partnerünk