"Zöld" díjjal lett gazdagabb a Budapest Airport

A fenntarthatóbb közlekedés terén végrehajtott fejlesztéseiért díjazta az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) a Budapest Airportot; a repülőtér környezeti hatásait csökkentő újításokért odaítélt Eco-Innovation Award elnevezésű elismerést kedden, online díjátadó keretében adták át.

Egy hónapon belül két nemzetközi környezetvédelmi elismerést vehetett át a Budapest Airport; októberben a fenntartható vásárlás terén bevezetett újításért, novemberben a repülőteret érintő közlekedés környezetterhelésének csökkentéséért díjazták a budapesti légikikötőt. A klímaváltozás témában odaítélt díjat a budapesti légikikötő elsősorban a fenntartható közlekedést fókuszba helyező, illetve e-mobilitást népszerűsítő programjáért és fejlesztéseiért kapta.

A Budapest Airport számára a fejlesztések során kulcsfontosságú szempont a fenntarthatóság. A repülőtér-üzemeltető a Greenairport program keretében a repülőtéri partnerekkel, vállalatokkal és hatóságokkal közösen dolgozik a Liszt Ferenc Repülőtér fenntarthatósági tervein. Ennek egyik hangsúlyos eleme a repülőteret érintő mobilitás fejlesztése, amelynek célja a repülőtérhez köthető közlekedési, illetve ingázási tevékenységek környezeti hatásainak csökkentése a repülőtér területén és környezetében.

A Budapest Airport a saját és a földi kiszolgáló partnerek flottájában is ösztönzi az elektromos járművek használatát. Az elmúlt időszakban 76 földi kiszolgáló jármű cseréje valósult meg, ezzel a repülőtér évente mintegy 120 000 liter üzemanyagot spórol meg és évi 300 tonnával csökkenti szén-dioxid kibocsátását. A társaság 10 flotta- és menedzserautót cserélt elektromos vagy hibrid modellre, ezzel további 19 000 liter üzemanyagot megtakarítva és évi 50 tonnával mérsékelve a szén-dioxid kibocsátást. Az elektromos és hibrid járművek számára eddig 42 töltő telepítését végezték el, amelyek száma az egyre növekvő igénnyel összhangban folyamatosan nő. A közelmúltban a vállalat autómegosztó szolgáltatók és a Főtaxi számára dedikált parkolóhelyeket és elektromos töltőállomást adott át, támogatva ezzel az utasok fenntartható közlekedését, a munkatársak pedig a Budapest Airport és az Oszkár közös programjának segítségével is eljuthatnak a repülőtérre.

Az üzemeltető folyamatosan dolgozik a tömegközlekedés javításán és a kerékpárutak fejlesztésén is (eddig mintegy 2,5 kilométer hosszú kerékpárútot létesített a Budapest Airport), a vasúti összeköttetés létesítését pedig maximálisan támogatja. Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „A fenntarthatóságot a vállalat egyik fő stratégiai elvévé tettük. A földi személyszállítás optimalizálása hatalmas potenciált rejt a környezetbarátabb működés elérése terén. A továbbiakban is a hosszú távú felfogást követjük, és a fenntartható repülőtéri üzemelésre a légiközlekedés remélhetőleg küszöbön álló fellendülése során is kiemelt figyelmet fordítunk majd."

A Budapest Airport immár három éve töretlenül fenntartja karbonsemleges státuszát, egyensúlyban tartva az energiatermelést és felhasználást, ezzel teljes mértékben ellensúlyozva a szén-dioxid kibocsátást. A cég a tavalyi évben csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalta, hogy legkésőbb 2050-ig a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátást nullára csökkenti.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.