A levegőben lóg a SAS-nál a sztrájk, miközben komoly pénzügyi gondjaik is vannak

A SAS skandináv légitársaság folyamatosan tárgyal hitelezőivel, mivel a koronavírus-járvány okozta fennakadásból való kilábalásuk a vártnál jóval lassabban halad. Ráadásul most még dolgozói is sztrájkkal fenyegetőznek.

Skandinávia legnagyobb légitársasága tárgyalásokat folytatott hitelezőivel 20 milliárd svéd korona (azaz 1,9 milliárd dollár) fennálló adósságállományának és különböző kötvényeinek részvényekké alakításáról, valamint további mintegy 1 milliárd dollárnyi tőke bevonásáról, adja hírül a bloomberg.com portál.

A stockholmi székhelyű vállalat közölte, "előrehaladott" tárgyalásokat folytat számos hitelezővel, hogy további 700 millió dolláros finanszírozást biztosítson az adósok számára, keddi közleményük szerint.

 

Részvényeik 9,2%-ot estek vissza a stockholmi piacnyitáskor, azaz rekord alacsony szintre, részvényenként 0,56 koronára.
Mint a Bloomberg cikkében írják, a SAS és egyes leányvállalatai kérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok New York déli kerületének csődbíróságához. A légitársaság közölte, hogy a bíróság által felügyelt eljárás várhatóan kilenc-tizenkét hónapig tart.
"A 11. fejezet folyamata jogi eszközöket ad számunkra átalakulásunk felgyorsításához, miközben továbbra is a megszokott módon folytathatjuk az üzletmenetet", mondta ezzel kapcsolatban Anko van der Werff, a légügyi cég vezérigazgatója.
A beadványban a fuvarozó 10-50 milliárd dollár közötti vagyont, 1-10 milliárd dollár közötti kötelezettségeket sorolt ​​fel. Az adóssághalmaz 6 milliárd koronás hibrid kötvényt tartalmaz, amelyet Dánia és Svédország kormánya vásárolt a legutóbbi, 2020-as mentőcsomaguk során, valamint kereskedelmi hibrid kötvényeket, lízingkötelezettségeket, svájci frank kötvényeket és különböző lejáratú hiteleket.
Svédország és Dánia 21,8%-os részesedéssel rendelkezik. Míg Dánia azt közölte, hogy hajlandó növelni részesedését, a svéd kormány jelezte, hogy elfogadja az adóssága részvényekké alakítását, de nem vesz részt új tőkeinjekcióban. A norvég kormány, az egyik hitelező és a társaság korábbi részvényese szintén azt mondta, hogy nem vesz részt tőkeemelésben.
Mindez egy nappal azután történt, hogy a SAS pilóták szakszervezete bejelentette, azonnali hatállyal sztrájkba lépnek. A sztrájk "negatív hatással van a társaság likviditására és pénzügyi helyzetére, és ha elhúzódik, ez a hatás jelentőssé válhat", áll az SAS közleményében.
Időközben reagált a fejleményekre a svéd kormány is. Mint állásfoglalásukban közölték, nem adnak újabb tőkeinjekciót a veszteséges SAS légitársaságnak, és hosszú távon nem kívánnak részvényesei maradni a vállalatnak, közölte Karl-Petter Thorwaldsson ipari miniszter keddi sajtótájékoztatóján. "Szeretnénk világossá tenni, hogy a jövőben nem fogunk új tőkét juttatni az SAS-nak", mondta Thorwaldsson. Hozzátéve, Svédország azonban engedélyezni fogja, hogy az SAS az állammal szembeni adósságát részvénytőkévé alakítsa át.

Forrás: Bloomberg / MTI / Turizmus Online


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.