Durván beszólt a magyar kormánynak a Ryanair

Beleállt a kormányba és személyesen Nagy Márton gazdasági miniszterbe a Ryanair, amely úgy tűnik, a végsőkig is hajlandó elmenni a szerinte idióta extraprofit-adó ügyében, amelyet egy útszéli rabláshoz hasonlít - írja az AIRportal.hu.

A Ryanair az AIRportalhoz eljuttatott közleményében felszólítja Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy magyarázza meg: miért sújtják a járvány és az ukrajnai háború miatt amúgy veszteséges légitársaságokat extraprofit-adóval, miért kell a magyar családoknak és az utazóknak magasabb díjakat fizetniük, és a légiközlekedés megemelt adója vajon hogyan segíti a magyar családokat.

A cég közleménye megismétli a korábbi állításukat, hogy az új teher rontja az ország turisztikai iparágát és versenyképességét.



A Ryanair üdvözli a kormány által kezdeményezett fogyasztóvédelmi vizsgálatot, ugyanakkor felhívja az eljárást megindító Budapest Főváros Kormányhivatalát: ezt terjesszék ki annak a vizsgálatára, hogy a kormány egy veszteségeket termelő iparágra vet ki extraprofit-adót.

O'Leary szerint Nagy Márton eme lépése arra utal szerinte, hogy elfelejtette a közgazdaságtan alapjait, ezért a légitársaság küld neki egy “Közgazdaságtan fafejűeknek” című könyvecskét, amelyet reményeik szerint tanulmányoz majd a miniszter, hogy el tudja magyarázni a veszteséges iparágra kivetett extraprofit-adó logikáját.

A Ryanair-vezér a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy nem hiszi, hogy megszüntetnének útvonalakat, de racionalizálniuk szükséges: van, ahol a heti sűrűség fog csökkenni, van, ahol a napon belüli járatok száma. A vezérigazgató hozzátette: júliustól az adó mértékét beépítik a viteldíjakba.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.