hirdetés
hirdetés

Gyengülő utasforgalom a Budapest Airportnál

A szeptemberi utasforgalom a repülőtéren a gyengülés első jeleit mutatja. A korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81 százalék, illetve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest.

hirdetés

Szeptember folyamán ez a fellendülési arány a 2019 szeptemberi szint 78 százalékára csökkent, mivel a közelmúltbeli gazdasági helyzet és a légitársaságokra kivetett új kormányzati adó vegyes hatása lelassította a fellendülést.

Forrás: Budapest Airport / Baranyi Róbert
Forrás: Budapest Airport / Baranyi Róbert
 

Az ősz első hónapjában összesen 1 185 462 induló és érkező utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szeptember végéig így összesen 9 060 752 utast fogadott és indított idén a budapesti repülőtér, csaknem 265%-kal többet, mint 2021 első kilenc hónapjában. Idén a főszezonon kívül is népszerű célállomásnak bizonyult London, Tel-Aviv, Amszterdam, Frankfurt és Párizs.

A cargo árumennyiség minimális, 4,1 százalékos csökkenést mutat 2021 szeptemberéhez képest. Éves viszonylatban viszont ezen a területen is emelkedés mutatkozik; az eddig kezel 143 716 tonna légiáru 7,8 százalékkal több, mint a tavaly január-szeptemberi időszakban regisztrált volumen. 

(forrás: Budapest Airport)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk