Hajszálnyira a csúcsévtől a spanyol turizmus

Spanyolország 13,7 millió turistát fogadott az idei első negyedévben, 41 százalékkal többet, mint egy éve - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az eredmény 3,5 százalékkal marad el a koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019 első három hónapjától. Az ágazat arra számít, hogy év végére a spanyolországi turizmus eléri a pandémia előtti szintet, amikor 83 millió turista érkezett egy év alatt. Tavaly ennek 86 százaléka teljesült 71,6 millió beutazóval.

 

Noha a látogatószám január és március között alacsonyabb volt a vártnál, a Spanyolországba utazó turisták mintegy 17 milliárd eurót költöttek, ezzel 45 százalékkal meghaladva a tavalyi és 12 százalékkal a négy évvel ezelőtti eredményt. A legtöbben, 2,6 millióan Nagy-Britanniából érkeztek, míg Franciaországból és Németországból is 1,7 millióan választották úti célnak az ibériai országot.

A legkedveltebb célpont 3,7 millió turista számára a Kanári-szigetek volt, amelyet sorrendben Katalónia és Andalúzia követett 2,7 millió és 1,9 millió turistával az idei első negyedévben.

Forrás: MTI


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.