hirdetés
hirdetés

ICCA kongresszus három év után ismét élőben

Idén 61. alkalommal nyitotta meg kapuit az International Congress and Convention Association (ICCA) Kongresszus a lengyel városban 900 résztvevő, 70 szövetség és 110 előadó részvételével. A november 6-9 között megrendezett eseményen a fenntarthatóság, legacy, DEI (Diversity, Equity, Inclusion – Sokszínűség, Egyenlőség, Befogadás) témakörök mentén hallgathattak előadásokat, panelbeszélgetéseket a 80 különböző országból érkezett résztvevők.

hirdetés

Az üzleti rendezvények globális közösségének egyik legfontosabb éves találkozója ez a nagy múltú kongresszus, ahol a meetings industry szakemberei – köztük a világ nemzeti és városi szintű convention bureu-i - és a szövetségek képviselői a sikeres együttműködés alapját képező hosszútávú, személyes kapcsolatokat építhetnek, új üzleti lehetőségeket és trendeket ismerhetnek meg, valamint tapasztalatukkal, javaslataikkal maguk is az iparág formálóivá válhatnak a közös döntések, diskurzusok által. A kongresszuson hazánkat 7 fős csapat képviselte, Csóti Annamária és Deák Krisztina a Budapest Kongresszusi Központtól, Szabó Anna és Szabó Aliz a Hungexpotól, Roman Roman Mioduszewski a Visual Europe Group-tól, valamint Békefi Anna és Simon Anna a Hungarian & Budapest Convention Bureau-tól.

A négynapos rendezvényen minden nap különböző tematikában élen járó szakemberek osztották meg a hazájuk, szervezetük legjobb gyakorlatait, kutatási eredményeit, amelyet további szakmai beszélgetések követtek. A kongresszus azzal az üzenetértékű projekttel kezdődött, hogy a nemzetközi tagság regionális tagozatai a klasszikus ülésezés helyett más-más tevékenységgel segítették a vendéglátó lengyel város közösségét, illetve az általuk befogadott ukrán menekülteket. A #TogetherWeCan mottó jegyében a szemétszedéstől a menekültek számára való levesfőzésig sokféle szociális értéket létrehozó tevékenységre sor került. A nyitó nap DEI témában zajló előadásain a többi között arról volt szó, mit jelent a valódi elfogadás, befogadás, együttműködésen alapuló döntéshozatal, valamint operáció és miért fontos mindez a meetings industry szempontjából, hogyan lehetnek a kongresszusok a korábbinál is jobban ezen értékek közvetítői.
A tisztújító közgyűlésen a szervezet leköszönő elnöke, James Rees (ExCeL London) beszámolója után átadta a helyét a két férfi jelölt mellett legtöbb szavazatot kapó Marta Gomesnek (Viparis), valamint bemutatták az új board tagokat, tagozatvezetőket.

Ezt követően egy teljes napon át a fenntarthatóság, az ICCA legfontosabb pillére volt a középpontban. Az ICCA elkötelezettje a Net Zero Carbon Events by 2050 programnak – amellyel a Hungarian & Budapest Convention Bureau is dolgozott a SANCBE ülésező tagjaként – és ösztönzi a tagszervezeteket, hogy legyenek bár szövetségek vagy desztinációk, radikális változásokat is felvállalva csökkentsék a rendezvények káros lábnyomát. A rendezvény fenntarthatósági partnere a GDS Movement, amelynek világszerte elismert szakértői a kongresszus alatt is több előadást, workshopot tartottak. A vezető desztinációkat fejlesztő tanácsadók a Hungarian & Budapest Convention Bureau felkérésére a közelmúltban az iroda magyar szolgáltató partnereinek is workshopot tartottak Budapesten.

Előadó: Michelle Lemaître, Head of Sustainability, Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Előadó: Michelle Lemaître, Head of Sustainability, Nemzetközi Olimpiai Bizottság

A kongresszus keretében publikálták a GDS-Index legfrissebb eredményeit, városi rangsorát, amelyről külön cikkben tudósítunk. A harmadik napon folytatva a pilléralapú tematikát, a legacy jelentőségéről hallhattak, cserélhettek tapasztalatot a résztvevők, külön kitekintésként megerősítve, milyen hosszú távú, a vendégéjszakákon túlmutató hatással van a desztinációra egy üzleti rendezvény. Az egyik tematikus workshop során kiderült, az üzletfejlesztésben a legacy területet szeretnék előtérbe helyezni a szakemberek és elérni azt, hogy a jövőben a legacy már a pályázási folyamatban jelenjen meg, mint cél, elvárás.
Az ágazat speciális kutatási területe kapcsán elhangzott, a célok meghatározása és folyamatos visszamérése elengedhetetlen elemei a jövő rendezvényeinek. Ezzel az iparág komplex gazdasági hatását, valamint a nehezebben mérhető tovagyűrűző és társadalmi hatásokat is fel lehet mutatni.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk