hirdetés

Ötödével több magyar utazott idén Törökországba

Tavaly 25%-kal nőtt a magyar turisták száma Törökországban 2013-hoz képest, idén folytatódott a kedvező tendencia.

hirdetés

2015 első hat hónapja során 20,3%-os növekedés volt megfigyelhető a magyar utazók számában Törökországban. Míg egyes küldőpiacokról jelentősen csökken, addig más országokból folyamatosan nő azok száma, akik Törökországot választják úti céljuknak, így összességében a külföldi turistaérkezések száma 2,25%-kal csökkent és 14,89 millióra esett vissza az első hat hónapban, derül ki a török turisztikai minisztérium júliusi adataiból.

A legnagyobb csökkenés az orosz turisták számában volt, közel 25%-kal kevesebb orosz ment Törökországba a júliusig tartó időszakban, mint az előző évben, azonban hozzá kell tenni, hogy az oroszok csökkenő utazási kedvének tendenciája mindenhol érezhető. A francia utazók számában is 22,3%-os csökkenés figyelhető meg, Olaszországból pedig 19,5%-kal kevesebben látogattak a törökökhöz.

A német turisták száma ellenben tovább nőtt az idén (+10,95%) és elérte a kétmillió főt, és így a németek jelentik a legjelentősebb küldőpiacot a török turizmus számára. Az utóbbi néhány évben hol Németország, hol Oroszország volt a legfőbb küldőpiaca Törökországnak.

Második helyen a csökkenés ellenére is az oroszok állnak 1,45 millió turistával, Nagy-Britannia pedig a harmadik helyen áll, a szigetországból 950.000-en utaztak Törökországba az év első felében.

Míg az orosz, az olasz és a francia turisták száma csökken, addig a Közép-Európából érkezők száma töretlenül ível felfelé: Magyarországról 20,3%-kal érkeztek többen, míg Szlovákiából 15,64%-kal több utazó választotta Törökországot az év első felében, mint 2014-ben. Lengyelországból közel 5%-kal, Csehországból közel 1,33%-kal bővült a turisták száma az első hat hónapban. Érdekesség, hogy Ausztráliából 42%-kal többen érkeztek Törökországba ebben az időszakban, de az új-zélandi turisták száma is 27%-kal bővült.

Timur Bayındır, a török szállodaszövetség vezetője elmondta, hogy az orosz turisták számának csökkenése valószínűleg az elkövetkező időszakban sem áll meg, míg a nyugati turisták az Iszlám Állam fenyegetettségétől tartanak.

Forrás: Facebook / Turkey.Home
Forrás: Facebook / Turkey.Home


Sokan keresik a törökországi ajánlatokat a hazai tour-operátoroknál

Tolga Deniz Sariyüce, a Sun&Fun ügyvezetője elmondta, hogy idén nagyon jól alakul a szezon: Debrecenből heti egy, míg Budapestről heti öt járatuk van Törökországba. Az utazásszervezővel ide érkező turisták száma és az ebből származó bevétel is 65%-kal emelkedett. „Úgy gondolom, hogy minden évben egyre több magyar fogja Antalyát választani utazása helyszínéül, a magyar turisták ugyanis Törökországot a legjobb ár-érték arányú úti célnak tartják. Így a Sun&Fun is évről évre tovább kíván növekedni ebben a desztinációban” – tette hozzá az ügyvezető.

Göktas Merdol, a Green Travel tulajdonosa elmondta, hogy idén többszörös rekordot értek el a török kiutaztatási piacon. Legtöbb járatuk a főszezonban heti 19 indulás volt Törökországba, az ország három pontjáról – Debrecenből, Budapestről és Sármellékről indítanak gépeket. Budapestről Antalya mellett Bodrumba és Izmirbe is külön charterláncokat közlekedtetnek. Az idei évben több mint 60% növekedést értek el, ami az előző évekhez képest is kimagasló. A turisták továbbra is az utolérhetetlen ár-érték arány és a kimagasló szolgáltatási minőség miatt utaznak Törökországba. Törzsutasaik aránya pedig azt mutatja, hogy a visszatérő vendégek is teljes megelégedéssel választják az országot.

Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezetője is pozitív tendenciáról számolt be: „A Kartago Tours-nál is egyértelműen emelkedett a Törökországba utazók száma, az utaslétszám 50%-kal nőtt, és az árbevétel is hasonlóan alakul. Már az előfoglalási időszakban is jelentős növekedést tapasztaltunk, de a tunéziai tragédia után még jobban megnőtt a kereslet Törökország iránt” – tette hozzá Füri Mihályné. A Kartago Tours heti háromszor indít törökországi járatot Budapestről, és a debreceni gépen is blocked seat helyekkel rendelkeznek. „Törökországba még szeptemberben és októberben is érdemes elutazni, mert mind az időjárás, mind a tenger hőmérséklete ideális ilyenkor” – fűzte hozzá az ügyvezető.

Kálmán Krisztina, a Taurus Reisen budapesti irodavezetője elmondta, hogy a magyar utazók körében rendkívül népszerű desztináció Törökország. Hetene három járattal 350 utasuk repül az országba, amelynek öt városába szerveznek utakat: Antalyába, Alanyába, Kemerbe, Belekbe és Sidébe. Az utasok egy része a kedvezőbb árfekvésű ajánlatokat keresik, míg sokan vannak, akik kimondottan a minőséget igénylik, azok a szállodák pedig nagyon népszerűek, ahol magyar nyelvű animáció van.

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Symbol Budapest új termékkel jelentkezik a turisztikai piacon: 220 éves pinceéttermében idézi meg Beatrix királyné lakomáját korhű zene, tánc és programok kíséretében.

hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ha balatoni vendéglője vagy szálláshelye van, milyen várakozásokkal néz az őszi szezon elé?

Kiadónk társoldalai