hirdetés
hirdetés

Szélessávú nettel pörgetnék jobban a Kilimandzsáró turizmusát

Lehet majd élőzni a hegymászást. Év végére az 5895 méter magas csúcson is lesz internetkapcsolat.

hirdetés

 

A tanzániai kormány nagy sebességű, szélessávú internetet telepített a Klimiandzsáróra, hogy a turisták tweetelhessenek, instázhassanak vagy whatsappozhassanak, miközben megmásszák Afrika legmagasabb hegyét írta a The Guardianra hivatkozva a 444.hu.

A Tanzania Telecommunications Corporation kedden telepítette a szélessávú hálózatot a csúcsra vezető út 3720 méteres magasságban található táborában, amit az ország információs minisztere, Nape Nnauye történelmi jelentőségűnek nevezett. Szerinte korábban kicsit veszélyes volt megmászni a hegyet internetkapcsolat nélkül. Elmondása szerint az év végére már az 5895 méter magas csúcson is lesz internetkapcsolat.

A Kilimandzsáróra évente 35 ezer ember próbál meg feljutni, emiatt a hegy fontos turisztikai bevételi forrása Tanzániának, de a szomszédos Kenyának is. A kormány tavaly jelentette be, hogy a Kilimandzsáró déli oldalán drótkötélpálya építését tervezik, emiatt a hegymászók és a környezetvédők is felháborodtak.

 

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Pályázzon és nyerjen!

Meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.!
Legyen részese Magyarország nemzetközi szinten is elismert szálloda- és vendéglátóipari designversenyének, a Klasszis TopDesign 2022-nek, ahol egyedül az számít, mennyire szép, különleges és egyedi az a kisebb-nagyobb szálláshely, vendéglátóegység, irodai vendéglátóhely, borászat, pincészet vagy a Horeca-szegmenst megcélzó digitális platform, innováció vagy más beszállítói termék, amely az Ön tulajdonában van vagy Ön üzemelteti. További információ és a pályázat beadása
: ITT

hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Friss lapszámunk fókuszában a szezonnyitás és a fenntarthatóság áll.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk