A főerdőmesterről nevezték el a Pilisi Parkerdő új tanösvényét

A budapesti Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről nevezték el a Pilisi Parkerdő Zrt. új tanösvényét. A november 20-án átadott, 3,5 kilométer hosszú útszakaszon a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató interaktív táblák mellett két újonnan kiépített kilátópont is természetjárásra csábít.

15 millió forint saját forrásból épített tanösvényt a Pilisi Parkerdő Zrt. a budapesti Hármashatár-hegy oldalában futó Guckler Károly-sétányon. A 3,5 kilométer hosszú, összesen 14 interaktív táblát tartalmazó új turisztikai attrakciót a sokak által ismert sétaút 100 évvel ezelőtti kialakításának évfordulója alkalmából adták át. Ez az, amit a futók szintútnak neveznek - teszi hozzá a szerk.

Guckler Károly főerdőmester a XIX-XX. század fordulóján a fővárosi erdőterület megújításának kezdeményezője volt. Elkötelezett szakemberként irányította az addig tervszerű gazdálkodás hiányában folyamatosan romló fővárosi erdőterület növelését, és minőségének javítását. Nevéhez fűződik a gyümölcstermesztés felhagyása után kopárrá vált Hármashatár-hegy újraerdősítése. Bécsi mintára talajképző szereppel feketefenyő erdőket ültetett, amik napjainkra lehetővé tették az őshonos fafajok visszatelepítését. Kereken 100 évvel ezelőtt az ő tervezése és irányítása mellett építették meg a Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában szinte végig szintben futó, azaz nagyobb emelkedő nélküli sétautat, ami napjainkban is a természetjárók, terepfutók egyik kedvelt célpontja.

A 100 éves sétaúton futó tanösvény kialakításakor két új kilátóteraszt is létesítettek, amik Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban. A tanösvény ismeretanyaga már az indulás előtt megismerhető, vagy a túra után újra átolvasható a parkerdo.hu oldalon.

Megújult a tanösvény nyomvonala is: elvégezték a 100 éves sétaút felületének karbantartását, felújították az egykor kőből épített kilátópontot, öt pad-asztal garnitúrát és további öt padot helyeztek el, a Virágos-nyeregben pedig tűzrakóhelyet építettek ki. Pótolták a Tábor-hegyi barlanghoz vezető turistaút melletti korlát és lépcső hiányzó elemeit, és felújították az egykori terméskő padot is.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.