Budapest vezetéssel

A város, amely 2000 évnyi történelemről mesél, rengeteg felfedeznivalót kínál még saját lakosainak is – derült ki a BKIK és a BFTK által közösen szervezett túrán az Idegenvezetők Világnapján, amely a belvároson keresztül Óbudáig kalauzolt végig korokon és történeteken.

Az immár hagyományosan február végén megrendezett eseményen a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) szervezésében Óbuda-Békásmegyer nevezetességeit látogattuk végig, miközben számos érdekességet megtudtunk a főváros további titkairól.

A Hungexpóról induló túra során kiderült például, hogy a rómaiak nem csupán Budán vetették meg lábukat, hanem a Kerepesi út mentén is számos erődöt építettek. És egykoron itt járt a gödöllői HÉV is, egészen a Keleti Pályaudvarig, amelynek vonalát aztán a 2-es metró vette át. Az Aréna Plaza előtt a hajdani Ügető bejárata mellett haladunk el, a pályaudvarnál lévő Park Szálló pedig kezdetben azoknak adott éjszakai menedéket, akik lemaradtak az akkor még igen ritkán közlekedő vonatokról. A Rákóczi-út nevét pedig arról kapta, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvait ezen az úton vitték végig 1906-ban, a II. János Pál Pápa tér hajdanán a lóvásároknak, míg az Erzsébet tér a marhavásároknak adott otthont. A Nagykörút gondolata 1872-ben fogalmazódott meg, hogy Dunától Dunáig 4 kilométeres útvonalat biztosítson, és ezidőtájt kezdődött meg az Andrássy út fejlesztése is – miközben a párhuzamos, mostani Király utcán még villamos járt, egészen a húszas évekig.

Az egykoron négy szigetből álló Margit-sziget mellett elhaladva a Margit híd budai hídfőjénél a Przemysl emlékmű az I. világháború fontos csatájának helyszínére emlékeztet. A Kolosy téren pedig a Csodák Palotája és a közeli Puskás-szobor mellett érdemes kipróbálni az innen induló buszokat a budai barlangrendszerbe.

Szőlők, rómaiak, műemlék gyárak

A III. kerületbe dél felől érkezve az első római emlékmű az Amfiteátrum, amely egykoron a Római Birodalom 7. legnagyobb ilyen építményeként 12 ezer nézőt fogadott, és pódiuma vízzel feltöltve akár tengeri csaták „újrajátszását” is lehetővé tette.

A Szőlő utca neve a 19. században itt húzódó szőlővidékre utal, amelynek a filoxéravész vetett véget. Ám az utca Flórián tér felőli végén találjuk Magyarország legnagyobb lakóházát, a Faluháznak nevezett egybefüggő tömböt, amelyben nagyjából háromezren élnek. A téren pedig szintén számos érdekességet találunk – például a közlekedési balesetben elhunytak emlékművét, az alujáróban pedig római kori leleteket bemutató szabadtéri tárlatot. A Duna felé haladva feltűnik a Pestis Emlékmű, a Krúdy-negyed és Kós Károly paplakja, a Hotel Aquincum mellett Magyarország egyetlen klasszicista stílusú zsinagógája. A Goldberger gyár kékfestő üzeme ma textilipari gyűjteménynek ad helyet, kicsit messzebb a Selyemgombolyító immár rendezvényházként mesél arról, miként is készült itt egykoron az eperfa levelével etetett hernyók segítségével a nemes anyag.

A Szentlélek tér környéki panelházak jelenleg épp komoly külső átalakuláson mennek keresztül, és van, amelyik oldalán már hatalmas római figurák idézik meg a középkor előtti időket. A Fő tér pedig hosszas időzést is megérdemel, és érdemes a házfalak mögé belesve kutatni a múltat – ebben az itt működő Esernyős Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont munkatársai szívesen segítenek szóban vagy különböző kiadványokkal. Az Esernyős azonban emellett hangulatos kávézónak és galériának is otthont ad, bejáratánál pedig Szindbád szobra fogad.

Aquincumban a rómaiak az i.sz. elsőtől a negyedik századig éltek, és a 20 ezer lakosú település korának számos vívmányát felvonultatta, a kövezett utcáktól kezdve a csatornázásig. (A mostani főváros első ismert lakói azonban a kelták voltak, akik a Gellért-hegyen építettek közösséget.) A rómaiak vízvezetékei ma is láthatóak a Szentendrei út mentén, a város első HÉV-vonalával párhuzamosan, alaposabb ismerkedésre pedig az Aquincumi Múzeum kiváló helyszín. És érdemes betervezni még a látogatásba az Óbudai Gázgyárat és környékét, például a hajdanán itt dolgozó munkások lakótelepét. 

 


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.