11 ország túrázói járták be a Mecsek lankáit

A Bükk és a Balaton-felvidék után az idei évben új útvonalon folytatódott a Fjällräven Vándortúra: a Mecsek hegyeit és völgyeit fedezték fel a világ minden tájáról érkező, lelkes természetjárók.

Az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett élménytúrán 11 ország túrázói vettek részt. Velük érkezett az idei túra legfiatalabb teljesítője, egy 10 éves fiú Malajziából, de a szépkorúak is képviseltették magukat: a legidősebb résztvevő egy 76 éves természetjáró volt.

A Fjällräven alapítója, Åke Nordin azért szervezte meg az első Fjällräven Classic túrát Svédországban, hogy a túrázásra nyitott, de a többnapos outdoor kalandokra egyedül még nem vállalkozó emberek megtapasztalhassák a hosszabb túrák előnyeit. A Fjällräven Classic azóta, egy nagy érdeklődéssel várt globális túrasorozattá nőtte ki magát, amely világszerte nagy követőbázissal rendelkezik. A Fjällräven Classic nem verseny, hanem élménytúra. A túrázók mindent, amire szükségük van, egy hátizsákban visznek magukkal, a saját tempójukban gyalogolnak, és hasonló gondolkodású emberekkel töltenek el emlékezetes napokat a világ ikonikus túraútvonalain, új barátságokat kötve és a természet szeretetét megosztva.

A Fjällräven Classic hazai testvéreseménye, a Fjällräven Vándortúra szinte már hagyománynak számít, amelyet most először rendeztek meg a Mecsek legszebb részein. A túrázók 2023. augusztus 28. és 31. között négy nap alatt járták végig a hegyeken és völgyeken át vezető, 74 kilométeres útvonalat. A napi távokat töretlen jókedvvel teljesítették, esténként pedig tábortűz mellett készültek a következő napra, ahol a szervezők izgalmas programokkal várták őket: a magyar Fjällräven márkanagykövetek túrázási tippeket és tanácsokat adtak, érdekességeket és legendákat meséltek a Mecsekről, illetve megosztották a Fjällräven Classic-élményeiket is. A túrázók egy izgalmas kvíz-esten próbára tehették a természetjárásra vonatkozó ismereteiket is. A célba beérkezőket remek hangulat és lelkes szurkolók várták az orfűi Panoráma Kempingben, ahol együtt ünnepelték az elmúlt napok élményeit.

  „A Fjällräven Vándortúrának közösségkovácsoló ereje van: új barátságok szövődnek, régi ismerősök vágnak neki együtt a többnapos kihívásnak. Az idei évben egyaránt voltak új és már jól ismert résztvevők, akik a kezdetektől fogva minden Vándortúrához csatlakoznak. Az idei rendezvény csodálatos időtöltés volt, ami az esti előadásoknak és a Mecsekről szóló mitikus történeteknek is köszönhető." - mondta Sanela Krisat, a Fenix Outdoor Emerging Markets marketing menedzsere és a Fjällräven Vándortúra szervezője. - „2023-ban több mint 120 túrázó teljesítette sikeresen a 74 kilométeres távot, a legidősebb résztvevő 76 éves, a legfiatalabb pedig egy 10 éves fiú, aki egyenesen Malajziából érkezett. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar túrázók mellett idén is több mint 11 országból érkeztek természetjárók, hogy felfedezzék Magyarország legszebb természeti kincseit a Mecsekben – csatlakoztak hozzánk Magyarország, Bulgária, Észtország, Szlovénia, Lengyelország, Dánia, Malajzia, Csehország, Németország, Lettország és az Egyesült Királyság túrázói. Biztosak vagyunk benne, hogy jövőre a Bükk vidéke is ugyanennyi, sőt, még több résztvevőt vonz majd. A Fjällräven Vándortúra tovább folytatja küldetését, vagyis inspirálja az embereket arra, hogy több időt töltsenek a természetbe. Mi pedig olyan eseményként gondolunk rá, amely egy több napon átnyúló, felejthetetlen élményt jelent a résztvevőknek."

A Fjällräven Vándortúra szervezői minden évben kiemelt figyelmet fordítanak a környezet védelmére, és arra buzdítják a résztvevőket, hogy minél kevesebb nyomot hagyjanak maguk után a túraútvonalon és a táborokban. Az idei évben a résztvevők közös erővel összesen 33,4 kilogramm szemetet gyűjtöttek a Mecsekben, így tisztábban hagyták el az erdőt, mint ahogy találták.

2024-ben a Fjällräven Vándortúra visszatér a Bükkbe, ahol 2014-ben először szervezték meg a márka hazai túraeseményét az ikonikus Fjällräven Classic mintájára.

Forrás: Fjällräven Vándortúra


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.