75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

A SopronFest idén egy héten át 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Timmy Trumpet, Parov Stelar, Worakls, a Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Majka, Ákos és az Earth, Wind & Fire Experience.

A warm up héten a belvárosban és Sopron környékén podcast beszélgetések, irodalmi programok, képzőművészeti kiállítások, koncertek és túrák szerepelnek a kínálatban. A fesztivál programjainak többsége idén a boldogsághoz kapcsolódik.

A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között naponta tízezer vendéget várnak az erdő közepén, a korábbi Lővér Kempingben kialakított helyszínen.

Június 5-én Sopronba érkezik a Telekomosok Fesztiválja is, amely már harmadik éve viszi házhoz a kikapcsolódást egyedi kulturális rendezvényekkel. Sopronban visszarepítenek a múltba, és megidézik az 1993-as Volt Fesztivál hangulatát. A Soproni Sportcentrumban – ma Novomatic Aréna –, fellép a Tankcsapda, lesznek retro játékok és a VOLT-os kezdeti korszakot megidéző számos egyéb program is.

A SopronFest deklarált célja, hogy „urbán fesztiválként” bemutassa, élettel töltse meg a Hűség Városát.

A fesztivál „szíve” a Várkerület, a Mária-szobor és környéke lesz. A helyszínt június 1-jén a Budapest Bár fellépése nyitja, az ezt követő napokban – az ingyenesen látogatható programban – a Kaláka, Halász Judit, Grecsó Krisztián és Beck Zoltán, valamint a Secret Fusion és a Be Massive csapata is színpadra lép. A Kultúrpresszó Teraszon a Magyar Jazz Szövetség és a Müpa ajánlásával minden napra jutnak jazz-koncertek, míg Járai Márk Cseh Tamás dalaival érkezik, a csütörtöki olasz esten pedig a Carson Coma frontembere, Giorgio és a neves olasz séf, Gianni érkezik. Finom, olasz falatok, minikoncert és beszélgetés a Várkerület forgatagában…

WORAKLS
WORAKLS
Fotó: Samy Ait Chikh

A SopronFest idején a város állandó kiállításai mellett tíz további várja a közönséget.

A Liszt Központ Munkácsy termében a Bodó Galéria Bornemisza László izgalmas, mesevilágot idéző életművét mutatja be, a Lobenwein Galéria pedig Nekem a Balaton címmel húsznál is több alkotó munkáit sorakoztatja fel.  Horvath Esther, soproni származású fotográfusnak először nyílik kiállítása szülővárosában A Sarkvidéki Éjszaka Csillagai címmel.

Esther Horvathtal készült interjúnk itt olvasható:

A Sopron Gourmet programok keretében egy héten át városszerte a boldogság lesz az ihletője Sopron legjobb éttermeinek, teraszainak és fagyizóinak. Nyáry Krisztián és Dragomán György jóízű irodalmi beszélgetését három fogásos erdélyi vacsora mellett hallgathatjuk meg a Deák Étteremben, egyik este Erhardt Zoli mellett Rákóczi Feri lesz a házigazda az Erhardt Étteremben, a Fagus Hotelben pedig Kovács Ákos és lánya, Anna beszélgetése alatt fogyaszthatjuk el a vacsorát.


Fotó: SopronFest

Kalas Györgyi gyerekeknek szóló főzősulit hoz a városba, a soproni borászatok pedig pincetúrák és dűlőtúrák keretein belül nyitják meg kapuikat.

A SopronFest egyik eseménysorozatának főszereplői pedig maguk a soproniak.

A fesztivál szervezői arra bíztatták a helyieket, hogy a Privát Séták keretében, saját történeteiken keresztül mutassák meg a város ismert és titkos kincseit. A 16 séta mindegyike ingyenes, a program már május 29-től elindul. A Privát Séták mellett természetesen most is számos túra várja a SopronFest idején a közönséget. A Trabant Túrák keretében például saját magunk járhatjuk be a rendszerváltás szimbólumaként jegyzett Sopront és környékén, az egykori Vasfüggöny útvonalát. És még a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön szigorúan őrzött kapui is megnyílnak.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.