A fiatal utazókat célozza meg a Budapesten épülő Meininger Hotel

Magyarországon épít szállodát a kifejezetten fiatal utazókra specializálódott Meininger szállodalánc. Az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Hollandia és Ausztria után az első budapesti szállodával Magyarország is csatlakozik a társaság nemzetközi hálózatához. A hazai egység ezzel a hotellánc legkeletibb tagjaként várja majd a vendégeket.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A budapesti Csarnok téren épülő szálloda a Nagyvásárcsarnok közvetlen szomszédságában, a kilencedik kerület központi részén helyezkedik el. A 184 szobával és 700 ággyal rendelkező hotel előreláthatóan 2018 második negyedévében nyílik meg. A zöldmezős beruházás során megvalósuló létesítményt a Meininger nemzetközi szállodalánc üzemelteti majd húszéves bérleti konstrukció keretében.

November végén ünnepélyes alapkőletétellel és időkapszula elhelyezésével ünnepelte meg az üzemeltető és befektető a kivitelezési munkálatok megkezdését.

Az újonnan épülő hotel 7500 m2 alapterületen, hét emeleten, minden kényelmet kielégítő szobákkal várja az utazni vágyó fiatalokat. A rugalmas szobakialakításnak köszönhetően klasszikus kétágyas és többágyas, szálló jellegű elhelyezést is tud biztosítani a szálloda. A közösségi területek a földszinten és egy közbenső szinten helyezkednek el, melyek kisebb konferenciák rendezésére is lehetőséget adnak. Természetesen bár és étterem is épül az új szállodában, melyek nem csak a szállóvendégek kényelmét szolgálják majd.



A létesítmény alatt nagy befogadó képességű, közforgalmú mélygarázs épül. A parkolóház 4 emeleten, 140 szabad hellyel jelentősen csökkenti a környék parkolási problémáit, hiszen nem csak a szállóvendégek részére lesz nyitott a mélygarázs, hanem például a Központi Vásárcsarnok vásárlói is igénybe vehetik azt.

Az épület tervezése annak a Vadász és Társai Építőművész Kft. nevéhez fűződik, akik a Morgan Stanley hazai központját, a Margit Ház irodaházat vagy a Nissan magyarországi központját is megálmodták. A koncepciót az Ybl-díjas Vadász Bence és Miklós Zoltán építészek jegyzik.

Az építkezés területén, az építési engedélyben foglaltaknak megfelelően a Budapesti Történeti Múzeum régészei végeztek előzetes vizsgálatokat, amelyek során egy török hódoltság korabeli temetőt tártak fel, mely alól egy Árpád-kori település maradványai kerültek elő. A szakemberek megállapították, hogy a leletek korábban – a 19. század elején – egyszer már napvilágra kerültek egy építkezés során, azonban akkor nem törődtek velük, több sírt is megbolygattak.

A szállodalánc befektető partnere az építésben a Bedori Investment Kft., mely cég tulajdonosai magyar magánszemélyek. A projekt finanszírozását a magántőke befektetése mellett a Raiffeisen Bank biztosítja.


A Marriott-nál  indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként

A Marriott-nál indul a LevelUp! program - a hazai szállodaipar egyedülálló kezdeményezéseként 

A Marriott cégcsoport megelégelte azt a problémát, ami gyakran előtérbe kerül üzemelésük során: ez pedig a vendéglátóipari területen mindenki számára ismerős szakemberhiány.
Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.