Amikor a kék zöldre vált

Fenntarthatóság, innováció: kevesebb elpazarolt papírral készülő új termékkel rukkolt ki a TORK a Sirhán - a nyitónapon a sajtó képviselőinek is bemutatták.

A svéd eredetű vállalat, amelyet 1968-ban alapítottak a skandináv államban - a cég alapszíne a kezdetektől a kék - hozzánk 1992-ben érkeztek meg, és mindig is nyitott voltak a zöld megoldások iránt. Érzékenyek a papírok előállításáshoz szükséges erdőgazdálkodási módokra, az előállítási gyártástechnológiákra, a termékek kiszállítását szervező logisztikára.

A legfontosabb szempont a TORK megoldásainál: Hogyan járulnak hozzá a legmegfelelőbben az emberek, a vendéglátás területén a vendégek hétköznapi jólétéhez? És termékeik alapanyaga, ha lehet, visszaforgatható, a fenntartható vendéglátást szolgáló legyen, hallhattuk Nagy Gézától, az Essity Hungary Professional Hygiene divízió kereskedelmi igazgatójától. Példaként említette a cég frissen bemutatott Tork Xpressnap Fit® szalvétaadagolóját, amely a vizsgálatok szerint több mint 50 százalékkal csökkenti a felhasználatlanul eldobott papírszalvéták számát, egyúttal csökkenti a cégek ökológia lábnyomát is.

A szakember azt is kiemelte, hogy az új adagolóknak a higiénia terén is kiemelkedően kell teljesíteniük, ezért fontos, hogy a jól zárt adagolórendszerek használatával a vendégek mindig csak az általuk éppen használt higiéniai papírterméket érintik meg, elkerülve a többi beszennyeződését. A Tork újgenerációs papírtermékei és adagolói kevesebb papírhulladékot eredményeznek, és jelentős időt is megspórolnak az éttermi stábnak, hiszen ritkábban kell újratölteni, mint a hagyományos adagolókat. Fehér és bézs színben készül az új termék, és ez utóbbi, hallhattuk a tájékoztatón, annyira környezetbarát, hogy gond nélkül komposztálható. És nemcsak a bézs szalvéta, hanem csomagolóanyag is.

Forrás: turizmusonline.hu


Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.
Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt

Itt a vége: megtiltják az energiaitalok fogyasztását 18 év alatt 

Tizennyolc év alattiaknak tilos lesz energiaitalt eladni – erről tárgyalt csütörtökön a parlament.
Első ízben adták át a Sakura-díjat

Első ízben adták át a Sakura-díjat 

A Toyota elvei mentén tüntetik ki a legkiválóbb magyar vendéglátókat
Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról

Érkezik a Mere? Minden, ami eddig tudható az orosz diszkontláncról 

Hogyan terjeszkedik Európában a hard diszkontlánc? Miben más a többi diszkonttól, mitől sikeres? Miért fontos számukra a magyar piac?

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.