Budapest száz szóban

Idén negyedszer hirdeti meg a Mindspace csapata a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal együttműködve a 100 szóban Budapest című pályázatot, amelyre a jelentkezők június 30-ig küldhetik be a fővárosról szóló, maximum százszavas történeteiket.

A győztesek pénzjutalmat kapnak, a legjobb száz írás zsebkönyvben is megjelenik. Ebben az évben illusztrátorok is pályázhatnak, az ő munkáikból kiállítást rendeznek az őszi CAFé Budapest Fesztiválon és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban - közölték a szervezők.

A 2014-ben indult és egyre népszerűbb 100 szóban Budapest című történetíró pályázat lényege az egyszerűség: a résztvevőknek maximum száz szóban kell megfogalmazniuk gondolataikat, érzéseiket, emlékeiket, benyomásaikat Budapestről és a városlakókról, a lényeg, hogy a történet rövid, frappáns és eredeti legyen.

A pályázatokat június 30-ig lehet beküldeni a www.100szobanbudapest.hu oldalra, illetve postai úton vagy személyesen leadni a Lumen Kávézóba. Emellett a kiíró a város több pontján helyez ki 100 szóban Budapest feliratú dobozokat, amelyeket postaládaként használhatnak a résztvevők. A pályázaton fejenként legfeljebb öt történettel lehet indulni.



A munkákat a Winkler Nóra újságíró, Nagy Dániel Viktor színművész és Szálinger Balázs költő alkotta zsűri bírálja el. A három legjobb történet alkotója pénzjutalmat kap, és idén először külön jutalmazzák a 18 év alatti kategória győzteseit is.

A zsűri döntése alapján a legjobb 12 történetet az illusztrátorok munkáival az őszi CAFe Budapest Fesztiválon állítják ki, a díjátadó ünnepségen pedig három történetet megzenésítve is bemutatnak. A záró kiállítás október végétől a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban is látható lesz.

A verseny ideje alatt az irodalomkedvelők számára többek közt előadásokat, felolvasásokat is tartanak, valamint elrejtenek könyveket és különböző játékokat is a város különböző pontjain. Ezekről a honlapon és a verseny Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Az első program április 20-án a Mozsár Műhelyben lesz, ahol Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor mutatja be a 100 szóban a város című darabot, amelyet a pályázat ihletett. A Junior Prima díjas színművészek újragondolták az elmúlt évek számukra legkedvesebb történeteit és saját stílusukban, páros stand-up formájában adják elő azokat zenével és különleges vizuális megoldásokkal a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

A 100 szóban Budapest pályázat ötletét a chilei Plagio csapata által 14 éve szervezett Santiago en 100 palabras elnevezésű felhívás adta. Az alapgondolat a budapesti pályázat esetében is az, hogy az irodalom és a városi lét összefonódjon, széles közönséget ösztönözzön az írásra, illetve hogy a mindennapi közlekedés és rohanás közben az emberek egy pillanatra megálljanak, és időt szakítsanak az irodalomra. Az első évben 700, a második évben több mint 1200, tavaly pedig megközelítőleg 1300 történet érkezett a kiírásra.

Forrás: MTI


Jégpálya nyílik a Budai Várban

Jégpálya nyílik a Budai Várban 

Savoyai Jégterasz néven december 6-án nyit Budapest új téli sportos attrakciója. 
Ízek, színek, gondolatok az Alföld szívében

Ízek, színek, gondolatok az Alföld szívében 

Katona József és Kodály Zoltán szülőhelyén, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond regényeinek kedvelt helyszínén, Bács-Kiskun vármegye székhelyén tölthetik advent második hétvégéjét a kultúra követői.
Különleges sportos programokkal zárul az év országszerte

Különleges sportos programokkal zárul az év országszerte 

A tapasztalatok szerint ezekben a hetekben a legnehezebb mozgásra bírni az embereket, ezért a szervezők a szokásosnál is több élményt és izgalmat kínálnak az indulóknak.
Ünnepel a WING

Ünnepel a WING 

Ők ezúttal nem az adventet, a közelgő karácsonyi ünnepeket, hanem önmagukat köszöntik, hanem a cég jeles évfordulóhoz érkezett.
Advent Miskolcom

Advent Miskolcom 

December 1-jétől várja a látogatókat a miskolci adventi vásár és programsorozat.
Kiderült, ők a Klasszis TopDesign 2024 győztesei

Kiderült, ők a Klasszis TopDesign 2024 győztesei 

A Kimpton Bem Budapest Hotelben lezajlott díjátadó gálán több, mint százhúszan vettek részt. Mutatjuk a győzteseket.
Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár

Mikuláskor ismét nyílik a képzőművészeti vásár 

Hetedik alkalommal jelentkezik a Resident Art Fair karácsonyi vására, ezúttal Allegro Barbaro címmel.
Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait

Kihirdették a Magyarországot bemutató fotópályázat díjazottjait 

Átadták a Magyarország 365 fotópályázat idei díjait hétfő este Budapesten, a Millenárison.
A BKV ünnepi fényflottába öltözik

A BKV ünnepi fényflottába öltözik 

Idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Botanika – de másképp

Botanika – de másképp 

Új időszaki kiállítással vár a Modem.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.