Csökkent a turizmus közvetlen hozzájárulása a GDP-hez 2020-ban

A nemzetgazdaság bruttó kibocsátásán belül a turizmusra jellemző tevékenységek aránya a 2020. évi előzetes adatok szerint 5,1 százalékra esett vissza, míg a pandémia előtti évben, 2019-ben még 6,4 százalékkal járult hozzá az ágazat a GDP-hez - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi, Turizmus-szatellitszámlák, 2019-2020 című kiadványából.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 2020. évi előzetes adatok szerint az ágazat hozzájárulása a GDP-hez a multiplikátor termelési hatásokat is figyelembe véve 8,1 százalék volt, 2019-ben még 10 százalékot tett ki. A turizmushoz köthető ágazatok hozzáadott értékének aránya a nemzetgazdaság egészének 5,4 százaléka volt 2020-ban, 2019-ben 6,8 százaléka, ez a tovagyűrűző hatással együtt 8,5 százalékot jelentett 2020-ban, míg 2019-ben még 11 százalékot. A 2020-as előzetes adatok szerint a külföldiek magyarországi turisztikai kiadásai az előző évinek mindössze 44 százalékát, 978 milliárd forintot tettek ki folyó áron. A magyar lakosság hazai turisztikai kiadásai 2020-ban 44 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, és 406 milliárd forintot tettek ki. Így a külföldiek és a magyarok magyarországi turisztikai kiadásai 1384 milliárd forintra zsugorodtak, ami a 2019. évinek kevesebb mint a fele.

A KSH adatai szerint 2020-ban a turisztikai szektor két fő ágazatában, a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban együtt - amely a turisztikai foglalkoztatásnak mintegy 42 százalékát teszi ki - a foglalkoztatottak száma 8 százalékkal csökkent az előző évhez képest. 2020 végén a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás nemzetgazdasági ágban 73 ezer vállalkozást tartottak nyilván, ami 0,5 százalékkal maradt el az előző évitől. A működő kereskedelmi célú szálláshelyek egységeinek száma visszaesett (több mint 15 százalékkal), ennek következtében csökkent a szoba- és a férőhely-kapacitás is - közölte a KSH.

A jelentésben arra is kitértek: az UNWTO World Tourism Barometer 2020-ra vonatkozó jelentése szerint a globális turizmus az eddigi legmélyebb válságát szenvedte el 2020-ban, mialatt a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal, mintegy 1 milliárddal csökkent az előző évhez képest. Ázsiában és a Csendes-óceán térségében 84 százalékos, a Közel-Keleten és Afrikában egyaránt 75 százalékos csökkenést regisztráltak. Európában 70, Amerikában 69 százalékos volt a visszaesés. A nemzetközi utazások összeomlása 1,3 milliárd dollár exportbevétel-kiesést jelentett, ami több mint 11-szerese volt a 2009-es gazdasági világválság idején regisztrált veszteségnek. A válság 100 és 120 millió közötti közvetlen turisztikai munkahelyet veszélyeztetett, ezek közül sokat a kis- és középvállalkozásoknál.

Forrás: MTI


Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen!

Vissza a múltba jövő hétvégén, Hévízen! 

A következő hétvégén visszatérhetnek a múltba a látogatók egy eseménysorozat keretében Hévízen.
Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.