Egészéves katalógus és partnerparti az ETI-nél

Nagyszabású, katalógusbemutatóval egybekötött partnerpartit szervezett az ETI október 8-án, szerdán.

Az ETI már most új, egész éves katalógust adott ki, így nem csupán a téli utazási csomagokat, de a jövő nyári ajánlatokat is megtaláljuk benne, egészen 2015 októberéig. Andreas Hámorszky, az ETI magyarországi vezetője elmondta: tanulmányok igazolják, hogy elsősorban a nők azok, akik kiválasztják az utazást, éppen ezért került a címlapra a híres svéd modell, Marcus Schenkenberg – félmeztelenül.

Az eseményen Andreas Hámorszky elmondta, hogy a téli szezonban először november 8-án lehet Hurghadába repülni Budapestről a Travel Service gépein közvetlen járattal, a helyeket az ETI a Kartago Tourstól bérli. Szintén budapesti indulással az ötcsillagos Grand Cruises nílusi hajókra is foglalhatók téli ajánlatok. Ezen kívül Sharm El Sheikh-re is eljuthatnak az utasok Budapestről, melynek részletei még kidolgozás alatt állnak. Bécsből Marsa Alamba is lehet repülni a Fly Niki járataival szintén novembertől, itt új kínálatként a Port Ghalib nevű luxus üdülőövezet szállodái is szerepelnek. Jövő nyártól Budapestről ismét az ETI saját charterével, Nesma gépeken utazhatnak a turisták Hurghadába és Sharm El Sheikh-re. Megtudtuk azt is, hogy Linzben egy külön reptéri váró nyitotta meg kapuit az ETI Mahara Club tagjai előtt, továbbá bejelentette, hogy Szlovéniában is megkezdték az értékesítést.

Az ETI továbbra is a Red Sea hoteleket kínálja utasainak, az utazási iroda a szállodalánc kizárólagos képviselője. A szállodák közül a luxuskategóriájú Makadi Spa, a Makadi Palace és a Sharm El Sheikh-i Ghazala Gardens TripAdvisor kiválósági elismerésben részesült 2013-ban.

Andreas Hámorszky köszönetet mondott a legtöbb ETI-csomagot értékesítő utazási irodáknak is. Elmondta, hogy Budapesten a legtöbb utat az Euro Travel adta el, utána következett az Invia, majd a Dive Hard. A vidéki irodák közül pedig a legtöbb csomagot a keszthelyi Hatos Utazási Iroda értékesítette, őket követi a soproni Blaguss, majd a debreceni Forum Travel Center.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.