Egységes élménydesztináció a szlovák és a magyar oldalon

Az elmúlt hétvégén egy nemzetközi sajtóút résztvevői és turisztikai szakemberek számára először mutatták be Mosonmagyaróváron a Danube Bike & Boat elnevezésű, határon átnyúló Interreg-es együttműködés eredményeit a projektgazdák. A Duna és a csatlakozó vizes élőhelyek mentén az elmúlt két évben a - hamarosan záruló projekt eredményeként - Szlovákia és Magyarország 36 pontján épült ki és bővűlt a kerékpáros és vízisport-infrastruktúra.

 A Szigetköz és Csallóköz területén többek között sor került a Duna szlovákai oldalán található Jóka településen a falumúzeum és vízimalom felújítására, Somorján víziturisztikai központ, Tőkésszigeten pedig egy vízparti korzó kialakítására. A Duna magyarországi szakaszán a vízi turizmust támogató fejlesztések: kajakok és kenuk részére ki- és beszálló helyek kivitelezési munkálatai valósultak meg, valamint a kerékpárok és a csónakok praktikus szállítását lehetővé tevő „öko-flotta” szállítóeszközeinek beszerzésére is sor került.

A projekt üzleti fenntarthatósága és piacra vitele szempontjából fontos lépés, hogy az infrastruktúrális fejlesztések mellett kidolgozásra került a határokon átnyúló turisztikai célterületek (Szigetköz, Csallóköz) egységes desztinációs stratégiája, illetve egy közös ernyőmárka és kommunikácós akcióterv is. „A hamarosan záruló Interreg-es projekt kitűnő példája annak, hogy a természeti adottságokat miként lehet úgy a keresleti trendekhez igazítani, hogy egyfajta minőségi élménytér, üzletileg és környezetileg egyaránt fenntartható turisztikai desztináció épülhessen ki” – foglalta össze a fejlesztések eredményeit Kovács Balázs, turisztikai szakértő, aki az ausztria GD Consulting képviseletében követette végig az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket.

 

A város zöld területein való kerékpározás és a Lajta mellékágain való evezés közben aktívan megtapasztalható, milyen élményeket képesek a természeti kincseink adni, ha odafigyelünk rájuk, s tudatosan bevonjuk őket a turisztikai termékfejlesztésbe. A Danube Bike & Boat projekt teljes költségvetése közel 3 millió euró, mely hozzájárul a Duna-menti határrégió vonzerejének és látogatószámának növeléséhez a Duna szlovák és magyar oldalán egyaránt


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.