Felújítják a bodajki Hochburg-Lamberg Kastélyt

Jelenlegi siralmas állapota ellenére az épület még menthető.

2016. december 19-én a WHB Cégcsoporthoz került a bodajki Hochburg-Lamberg Kastély. A szakmai kihívás mellett az észszerű értékteremtés miatt döntöttek a felvásárlás mellett.

A bodajki Hochburg-Lamberg Kastély egy közepes méretű épület, a klasszicista magyar építészet egyik jeles alkotása. Az 1830-as években épült kastély a II. világháború során megrongálódott, majd a lakosság teljesen kifosztotta, csak a falai álltak. Hosszas előkészületek után 1962-ben új tetőzet készült, majd 1964-65-ben az Országos Műemléki Felügyelőség tervezésében és kivitelezésében turistaszállóvá alakították. Az 1990-es évek elejéig működött turistaszállóként, majd 2007-ben az önkormányzat eladta, azóta üresen áll. Jelenlegi siralmas állapota ellenére az épület hozzáértő kezek segítségével menthető, mert statikailag még ép.

A WHB Cégcsoport a WHB Vagyonkezelő Kft.-n keresztül vásárolta meg a BDJK Real Estate Kft.-t, amelynek tulajdonában van a kastély is. Szikszai-Lukács Zsanett a felvásárlás kapcsán kiemelte: „a WHB évek óta kivitelezőként vesz részt nagy értékű műemléképületek felújításában, korszerűsítésében, így rendelkezik az ehhez szükséges szakértelemmel és forrásokkal is, amelyek segítségével a bodajki Hochburg-Lamberg Kastély megújulhat, és régi fényében pompázhat. Ezért is döntöttünk úgy, hogy a történelmi, nemzeti vagyont is gyarapító ingatlant megújítjuk, célunk az épület rangjának megfelelő turisztikai hasznosítása.”

A felújítás után a kastély amellett, hogy önmagában is turisztikai látványosság, az új tulajdonos tervei szerint akár vadászati és művészeti kiállításoknak is helyt adhat majd.


Jön a Mozgás Éjszakája

Jön a Mozgás Éjszakája 

Tavaly csak Budapesten 20 ezren vettek részt az eseményen, és még további 14 településen volt Mozgás Éjszakája.
Tavaszi Fesztivál Siófokon

Tavaszi Fesztivál Siófokon 

Az idei évben is színes és gazdag a siófoki Tavaszi Fesztivál programkínálata.
Különleges épületben új művészeti központ Bánkon

Különleges épületben új művészeti központ Bánkon 

Egy különleges épület és izgalmas programok várják az érdeklődőket.
Miskolc új turizmust épít

Miskolc új turizmust épít  

Gasztrokalandok, urbex, interaktív túrák, kulturális és digitális élmények.
Arattak a hazai természetfotósok

Arattak a hazai természetfotósok 

Rendhagyó helyszínen ünnepelt az ország egyik legnagyobb természetfotós szervezete és a természetvédelem hazai képviselőinek színe-java.
A Budapest Brand a kreatív ügynökségek legjobbjai között

A Budapest Brand a kreatív ügynökségek legjobbjai között 

A Budapest Brand az Apex HR Toplista 4. helyét szerezte meg, az M-lista top tizenötjéből pedig a legjobb 12. helyezést nyerte el, megelőzve neves hazai ügynökségeket.
CODE – Digitális Élményközpont Veszprémben

CODE – Digitális Élményközpont Veszprémben 

A hely, ahol a tudomány, a technológia és a művészet találkozik.
MaReSz 3 in 1: inspiráció, tudásádatás és networking

MaReSz 3 in 1: inspiráció, tudásádatás és networking 

Intenzív szakmai munkával és inspiráló előadásokkal zajlott a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) 3 in 1 szakmai napja február 26-án az Ensana Thermal Margitsziget szállodában.
A vadvilág napja a Budapesti Állatkertben

A vadvilág napja a Budapesti Állatkertben 

A világnap célja felhívni a figyelmet Földünk állat- és növényvilágára, illetve arra, hogy az élővilág milyen előnyöket jelent az emberiség számára.
Kincsvadászok, figyelem – régiségvásár a Tisza-tónál

Kincsvadászok, figyelem – régiségvásár a Tisza-tónál 

A kincsvadászok kedvelt programján rengeteg ódon tárgy közül lehet válogatni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.