Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Július 31. és augusztus 2. között 13. alkalommal rendezik meg a Paloznaki Jazzpikniket, amely mára nem csupán a balatoni nyár egyik legkülönlegesebb eseményévé, de nemzetközi hírű butikfesztivállá is vált. 

A háromnapos rendezvény a zene, a gasztronómia, a divat és a közösségi élmények egyedülálló fúzióját kínálja idén is, köztük olyan fellépőket, akiket minden korosztály imádni fog.

„A Paloznaki Jazzpiknik évről évre nagyon magasra teszi a létszet, és egyre komolyabb hangsúlyt kap a zene, a gasztronómia és egyéb más”,

mondta Bekker Dávid fesztiválnagykövet.

Valde Orsolya, alapító-fesztiváligazgató
Valde Orsolya, alapító-fesztiváligazgató
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik /Szabó Misu

A rendezvény szellemiségéről és fejlődéséről Valde Orsolya alapító-fesztiváligazgató beszélt, aki kiemelte: a jazzpiknik minden generáció számára kínál élményt. Ezt jól példázza a fesztiválról készült aftermovie is, amely nemcsak a hangulatot adja vissza kiválóan, de mint mesélték, számos új érdeklődőt is vonz. 

A cél a sokszínűség: zenei műfajokban, korosztályban és élményvilágban egyaránt.

„Próbáltunk megfelelni a régi közönségünknek, és ezért úgynevezett ”best of Jazzpiknik„ sztárokat is elhívtunk, illetve nagy álmainkat is sikerült valóra váltani, illetve olyan tehetségek, akik a világon már nagyon elismertek, de Magyarországon még nem” - tette hozzá az alapító.

A nagy nevek között szerepel például ZAZ, akinek fellépését régóta tervezték; Lukas Graham, aki a fiatalabb generációkat is megszólítja; valamint visszatérő kedvencek, mint Mario Biondi vagy Earth, Wind & Fire.

Július 31-én, csütörtökön Andrew J nyitja a Nagyszínpadot. A nyitónapon egy hamisíthatatlan brooklyni, füstös, ízig-vérig profi jazz és R&B produkció érkezik Paloznakra: a Kennedy Administration. 

Őket követi a a JAZZ és a SOUL francia királynője, Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz! 

A pénteki nap warm-up-jáért a Get Funky a felelős, azaz Jazzkovács és Suri Imre közös zenei projektje. Augusztus 1-jén a Lehmanns Brothers kezd a Nagyszínpadon, ahol a jazz, a funk és az afrobeat találkozik koncertjükön.

Az idei Piknik egyik legnagyobb várományosaként lép színpadra pénteken a világhírű Lukas Graham supergroup, amely a legfiatalabb generációtól az idősebb zenefogyasztókig egyformán nagy sikernek örvend. A második napot Michael Jackson egykori duettpartnere, vokalistája, a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző, Judith Glory Hill koncertje zárja. 

Sánta Dániel és Bekker Dávid
Sánta Dániel és Bekker Dávid
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik/Szabó Misu

A hazai jazzélet meghatározó szereplői is helyet kapnak a Piknik színpadain, köztük Lóci Akusztik, Wolf Kati és a Vibe Changers, Vavra Bence, valamint Áron András & the Black Circle Orchestra. A kisebb színpadokon pedig a tehetséggondozásé a főszerep: fiatal előadók, TikTok-sztárok, friss zenei formációk is bemutatkozhatnak az „Ez is Jazzpiknik” sorozat keretében.

Divat és bor: élmény minden érzékszervnek

A 13. Jazzpikniken Bordivat Udvar néven új gasztroudvar nyitja meg kapuit, ahol fesztiválkörnyezetben rendeznek divatbemutatókat hazai és külföldi lovebrandekkel.

Hazai high-end márkaként Merő Péter divattervező brandje, a MERO mutatkozik be a Jazzpiknik közönségének, emellett több magyar márka is jelen lesz a kifutón. A nemzetközi szcénát a Banana Moon képviseli egyedi tervezésű fürdőruháival.

Pach Gábor
Pach Gábor
Fotó: Paloznaki Jazzpiknik /Szabó Misu

A Piknik új helyszíne rendhagyó borkóstolóknak is otthont ad, ahol a Balatoni Körrel közös rendezésben ismertetik meg a közönséggel a balatoni borokat.

„A tízéves évfordulóját ünnepli a Balaton Bor, egy közösségi régiós termék, kizárólag olaszrizlingből készül, idén 18 borász készíti.” 

 – mondta el Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke a sajtótájékoztatón.

A Jazzpiknik minden évben a bevételének egy részével rászorulókat támogat. Idén is folytatódik az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal való együttműködés, illetve a Paloznak Jövőjéért Alapítvánnyal, továbbá a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai Részlegének Sebészeti Osztályával.

 

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.