Hetvenmillió forint balatoni fejlesztésekre, programokra

A tavalyi fejlesztési források alig harmadát, 220 millió forint helyett 70 millió forintot oszthat szét saját hatáskörben fejlesztési célokra a Balaton Fejlesztési Tanács az idén. Igaz, még így is nagyon örülnek annak, hogy egyáltalán van nevesített forrás a központi költségvetésben ilyen célokra.

A három érintett megyei közgyűlés elnökeiből, a közgyűlések egy-egy delegáltjából, az ágazati operatív programok végrehajtásáért felelős miniszterek képviselőiből, a miniszterelnökség, valamint a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter képviselőjéből álló egyeztető testület február 19-én tartott siófoki ülésén határozott a kerettel kapcsolatos célok meghatározásáról. A dr. Bóka István elnök által beterjesztett, hozzászólások nélkül, egyhangúlag elfogadott javaslat szerint vízparti és egyéb közösségi területek fejlesztésére négymillió forintot szánnak a tavalyi 127 millió helyett.

A közbiztonság és vízbiztonság fejlesztését szolgáló ügyekre - rendőrség, vízirendőrség, katasztrófavédelem, mentők, vízimentők, polgárőrök tevékenységének támogatására - 31,5 millió forint jut a múlt évi 45 millió forinttal szemben, és új elemként innen kell forrást biztosítani a környezeti kutatásokhoz is, amire tavaly önállóan öt millió forint jutott. A kiemelt rendezvények támogatására 31 millió forint jut a tavalyi 35 helyett, végül lebonyolítási díjként 3,5 milliót terveznek a tavalyi nyolc millióval szemben.

A keret egyes részeinek elnyerésére rövidesen pályázatokat írnak ki, más célok estén a közeljövőben döntenek a felhasználás részleteiről.


FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.
Már jelentkezhet Magyarország egyik legkülönlegesebb tervezői versenyére!

Már jelentkezhet Magyarország egyik legkülönlegesebb tervezői versenyére! 

Abban segítünk, ha jelentkezik Magyarország egyetlen, a formaruhák világára fókuszáló, a hazai fiatal tervezőket megszólító, nemzetközi szintű versenyére - akkor milyen szempontokra figyeljen!
Újabb Kolodko-szobor - ezúttal Budán

Újabb Kolodko-szobor - ezúttal Budán 

Kolodko Mihály ezúttal az ikonikus angol uralkodóról készítette legújabb alkotását.
Ez aztán a meglepő kiállítási helyszín!

Ez aztán a meglepő kiállítási helyszín! 

A Pop and Roll Art Toilet elnevezésű művészeti bemutatót az elmúlt néhány hónap alatt több mint 15 ezren keresték fel Budapesten.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.