Ilyen turisztikai fejlesztések lesznek Sopronban és környékén

Nemrég számoltunk be arról, hogy megjelent a turizmusfejlesztési törvény, egy új határozatban pedig a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai térség fejlesztéseiről esik szó.

A Magyar Közlöny szerint a Kormány meghatározza Magyarország turisztikai térségeit, valamint a turisztikai térségek közül a kiemelt turisztikai fejlesztési térségeket. Mindkettő kategóriában a Balaton turisztikai térség, valamint a Sopron-Fertő turisztikai térség szerepel, előbbiben településekre lebontva (a Balaton turisztikai térségben 174, míg a Sopron-Fertő turisztikai térségben 16 település, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park területe kapott helyet).

A Magyar Közlöny újabb számában pedig a Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térség meghatározásáról és a térségben megvalósítandó egyes fejlesztések megvalósításához szükséges források biztosításáról jelent meg egy határozat.

Eszerint a Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert, a nemzetgazdasági minisztert és szakpolitikai felelősöket, hogy készítsék elő és terjesszék a Kormány elé az általuk vezetett minisztériumban működő irányító hatóság által végrehajtott operatív programok éves fejlesztési keretére vonatkozó olyan módosítás javaslatát, amely a meghatározott fejlesztések szerepeltetésére irányuló szükség szerinti javaslatokat tartalmazza, valamint, hogy gondoskodjanak az éves fejlesztési keretről szóló kormányhatározatokban már meghatározott fejlesztések esetében a felhívások mielőbbi meghirdetéséről és a támogatási szerződések mielőbbi megkötéséről.

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a 2017–2020. költségvetési évekre gondoskodnia kell a meghatározott, hazai forrásból megvalósuló fejlesztések forrásainak biztosításáról, a nemzeti fejlesztési miniszter által jelzett következő évi forrásigénynek megfelelően.

A nemzeti fejlesztési miniszternek – a belügyminiszterrel, valamint a külgazdasági és külügyminiszterrel együttműködve – a meghatározott fejlesztések megvalósításának nemzetközi jogi és vízügyi engedélyezési feltételeit kell megvizsgálnia, valamint gondoskodnia arról, hogy a fejlesztések a nemzetközi szerződésekben és a vízügyi jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően kerüljenek megvalósításra.

A Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térség területét érintő feladatok megvalósítását a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos a Magyar Turisztikai Ügynökség bevonásával koordinálja.

A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy e határozatban rögzített feladatok összehangolt megvalósítása érdekében a támogatási konstrukciók előkészítésébe vonják be Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatát, és véleményét vegyék figyelembe.

Emellett a Kormány egyetért a jelen határozat szerinti fejlesztési feladatok szakmai koordinációját ellátó, az állam kizárólagos részesedésével működő nonprofit gazdasági társaság létrehozásával, amelyben az államot megillető társasági részesedés felett a tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter által rendeletben kijelölt személy gyakorolja.

A nemzeti fejlesztési miniszternek javaslatot kell tennie a Kormány részére a Sopron–Sopronkőhida–Fertőrákos–Balf és a Sopronkőhida–államhatár (Szentmargitbánya) útszakaszok felújításához szükséges pénzügyi fedezet mértékére és forrására.

A Sopron-Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben európai uniós és hazai források bevonásával megvalósuló fejlesztések:


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.