Itt az első hazai innovációs verseny fürdők számára

A Magyar Fürdőszövetség hagyományteremtő szándékkal első alkalommal hirdette meg a Magyar Fürdőinnovációs Díjat. A pályázat négy témakörben nyújtható be, amivel a szövetség biztosítani kívánja, hogy tagjai mind nagyobb számban nyújthassanak be pályázatot. A pályázat beérkezésének határideje 2019. november 4.

Az új kezdeményezésben a szakmai szövetség tagjai és pártoló tagjai vehetnek részt, akik négy kategóriában mutathatják meg, hogy mennyire innovatív a magyar fürdőszakma:

1. Gyógyvíz innovatív hasznosítása

2. Innovatív fürdőszolgáltatás

3. Innovatív műszaki – technológiai, üzemeltetési megoldás

4. Innovatív szemléletformálás (marketing és kommunikáció, értékesítés, látogató-menedzsment, oktatás)

Ahogy a kategóriákból is látszik, nem csak műszaki innovációval lehet pályázni, hanem a szolgáltatások újszerű csomagolásával, edukációs anyagokkal, illetve a gyógyvíz termékként történő hasznosításával is . Egyetlen kritérium, hogy a projektek 2018. január 1. után valósuljanak meg.

A Magyar Fürdőszövetség a pályázatokat az innováció eredetisége, hasznossága és hatékonysága, beágyazottsága alapján értékeli. A nyertes pályázók kategóriánként 1 millió forint értékű marketingtámogatást nyernek a szakmai szervezettől, illetve a szövetség vállalja, hogy az Európai Fürdőszövetség (ESPA) által kiírt innovációs pályázaton a magyar pályázók részére szakmai és anyagi segítséget nyújt.

A felhívásról és a pályázati útmutatóról a Magyar Fürdőszövetség hivatalos honlapján kaphatnak bővebb felvilágosítást. 

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.