Jelentős fejlesztések várhatók Balatonudvari két strandján

Elsősorban a gyerekes családokat és a bicikliseket célozzák a balatonudvari strandok fejlesztései. 

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Az önkormányzat két strandot működtet, az egyiket Balatonudvari központi részén, amit Községi strandként, vagy Udvari strandként ismernek a vendéket, a másikat pedig a fövenyesi településrészen, ami a nevét is erről kapta.

A beadott tervek alapján az egyikre 28, a másikra 30 millió forint támogatást kaptak, az áfát az önkormányzatnak kell finanszírozni. Szabó László, polgármester szerint a támogatási összegek, illetve a mögöttük álló tervek is jelzik, hogy mindkét strand egyformán fontos nekik, így fejleszteni is így akarják.

"A fejlesztések egyik fontos része a parti szolgáltatások javítása lesz. Modernizáljuk, teljesen felújítjuk a vizesblokkokat mindkét strandon, mert közel 20évesek,és kicsit elhasználódtak. 

A családbarát jelleget erősítjük azzal is, hogy a mostani 100-120 négyzetméteres játszótereket megduplázzuk

A Fövenyesi strandra egy játszóházat is építünk. Ez Udvariban már meglevőhöz hasonlóan egy három oldalról rácsokkal zárt, fedett filagória lesz, amiben nyáron játékokat szervezünk, szezonon kívül pedig az eszközök stégek tárolására szolgál majd."

Mindkét strandon kicserélik a vízbe vezető 20-40 éves vaslépcsőket korszerű, kényelmesen használható és biztonságos lépcsőkre

Várhatóan sokak kedvence lesz majd, és a strand képét is jelentősen megváltoztatja a Községi strandra tervezett napozóstég, ami végigkíséri a partot.

Ezenfelül mindkét strandon zárt, bekamerázott kerékpártárolót alakítanak ki, amikben biztonságosan le lehet állítani a bicikliket és csomagokat is lehet tárolni.

A fejlesztések a szezon után valósulnak meg - olvasható a Balatontipp oldalán. 


KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon

Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon 

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon.
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága

Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága 

A bizottság elnöki tisztségét Csatári Ernő tölti be.
Nyári strandprogramok Budapesten

Nyári strandprogramok Budapesten 

A fővárosi strandok és fürdők idén nyáron is számos különleges programmal készülnek.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére!

Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást – az új időpont viszont a Kékszalaggal esik egy hétvégére! 

A 44. Lidl Balaton-átúszást a szervezők döntése értelmében ezen a hétvégén sem rendezik meg.
Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából

Különleges kiállítási koncepció a fáraók korából 

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása az egyiptomiak által „az örökkévalóság házai”-nak nevezett templomok és sírok számára készített alkotásokból mutat be válogatást.
Díjazták a legjobb utasbiztosításokat

Díjazták a legjobb utasbiztosításokat 

A kezdeményezés célja a minőségi verseny ösztönzése a biztosítási piacon.
Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban

Drónok és a jövő technológiái a szolnoki repülőmúzeumban 

A drónokról, a repülésről és a jövő technológiájáról szól a VI. RepTár Drone Day augusztus 1-jén, szombaton a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből

Bezár a keszthelyi kutyás strand, kilép a város egy balatoni szövetségből  

Nem volt hosszú életű az örvendetes, kutyáknak kínált vállalkozás. Reagált a Keszthelyi Kutyás Élménypark üzemeltetője – levelét közöljük.
Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást

Esztergom idén öt napon át ünnepli az államalapítást 

Magyarország első városa idén is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.