Kós Károly-vonzásában kiállítás a vésztői Bagolyvárban

Teljes felújítását követően megnyílt Vésztőn az ikonikus Petrovszky-villa, közkeletű nevén a Bagolyvár, épületében a Kós Károly életművével és elfeledett belsőépítészeti terveivel foglalkozó enteriőrkiállítással.

A villa a Kós Károly által népszerűsített modern magyar nemzeti építészet stílusjegyeit hordozza, népies elemekkel, kő- és farészletek domináns használatával, belül praktikus elrendezéssel. A „Kós Károly vonzásában” című kiállításban eredeti Kós Károly tervek alapján legyártott, még soha el nem készített, valamint ismételten legyártott bútorok és tárgyak is helyet kaptak.

 

A Bagolyvár építtetője, Petrovszky György erdélyi származású ügyvéd Kézdivásárhelyről költözött Békés vármegyébe 1920-ban. Eleinte Gyulán praktizált ügyvédként, majd 1924 augusztusában telket vásárolt Vésztőn. Az építkezést azonban a Sebes-Körös 1925 karácsonyán történt áradása hátráltatta, így csak később kezdhették el az épület kivitelezési munkáit. Egy 1927 júliusában készült filmhíradó képkockáin már látható volt az elkészült Petrovszky-villa. Az építőanyagokat, így például a követ Kézdivásárhelyről szállították vasúton, mint ahogy a növényeket és a kert fáit is Erdélyből hozatták ide. Az épület tervezését Kós Károlyhoz köti a szakirodalom és a villa stílusát tekintve bizonyos, hogy a Bagolyvár tervezője vagy ő maga, vagy az egyik vele szorosan együtt dolgozó munkatársa volt, erre vonatkozóan azonban egzakt írásos bizonyító adatot nem találtak a legfrissebb kutatások.

 

A magasföldszinten és a tetőtérben berendezett „Kós Károly vonzásában” című, az építész és követői munkásságával foglalkozó kiállításban Kós ismert vagy kevésbé ismert művei kerülnek bemutatásra.

A kiállítás unikalitását az adja, hogy Kós Károly belsőépítészeti munkáira fókuszál, a téma itt, a vésztői Bagolyvárban kerül feldolgozásra első ízben állandó kiállítás keretében. A Kós család leszármazottai által őrzött enteriőr-akvarellekről készült fotók sokszoros felnagyításával két helyiségben is egy-egy kósi szobaterv kerül bemutatásra. A kiállítás tervezése során a legapróbb részletekre is figyeltek, így az építész számos bútorterve az eredeti tervekből ihletett fakeretekben került installálásra. A bútortervek közül kiemelkedik néhány különleges elem, ugyanis azokat nem csak tervként szerepelteti a kiállítás, de a vésztői Bagolyvár részére eredeti tervek alapján legyártásra is kerültek. llyen például az épület több pontján látható szív motívumos tölgyfa pad, amelynek terveit Kós a Székely Nemzeti Múzeum részére készítette 1911 körül. Talán még érdekesebb a bőr karosszék terve, amelyből nem ismert eredeti példány, vélhetően nem került legyártásra a tervezés korában sohasem, így az egyedüli terv alapján készült darabok a Bagolyvárban tekinthetők meg napjainkban.

 

Egy érdekessége a kiállításnak a magasföldszinten látható, Kós Károly által 1909-ben tervezett sztánai Varjúvár üvegablak-rekonstrukciója. Azok mintáiról ma már csak a Gerle János hagyatékban fennmaradt negatív felvételeken látható eredeti vázlat tanúskodik. A kiállítás számára az üvegablakok Fiedler Judit grafikus-üvegművész és Deák Zsuzsanna üvegtervező iparművész és üvegszobrász kezei alatt kelhettek újra életre. 

 

 

Forrás: Magyar Kastélyprogram Kft

Forrás: Képek forrása: Magyar Kastélyprogram Kft. / Jászai Balázs


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.