Közeleg a határidő: ezt kell tudni a vagyoni biztosíték igazolásáról

Ahogy minden évben, így idén is október 31-éig van lehetőségük az utazásszervezőknek arra, hogy vagyoni biztosítékuk igazolását elküldjék a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz.

Ahogy az MKEH weboldalán olvasható, utazásszervezői tevékenység csak akkor folytatható, ha a vállalkozás rendelkezik a jogszabályban meghatározott mértékű vagyoni biztosítékkal. A vagyoni biztosítékra vonatkozó előírásokat az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet tartalmazza.

Ennek értelmében a vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók 2016. október 31-éig kötelesek a tevékenységükhöz kapcsolódó, 2017-re érvényes vagyoni biztosítékaik meglétét igazolni. A vonatkozó okiratokat, nyilatkozatokat a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak kell megküldeni.

A kötelezettség teljesítéseként csak olyan vagyoni biztosíték fogadható el, amelynek lejárati dátuma legalább 2017. december 31-re vonatkozik, így a 2016 során – különösen az induló vállalkozások által – igazolt ezen lejárati időpontot el nem érő biztosíték nem megfelelő.

A 2017-es vagyoni biztosíték igazolásához kapcsolódó nyilatkozatok pdf változatban ide kattintva, odt formátumban pedig ide kattintva tölthetők le.

A szükséges okiratokat, nyilatkozatokat a hivatal alábbi elérhetőségein keresztül lehet benyújtani legkésőbb 2016. október 31-ig:

Postai úton: 1534 Budapest BKKP, Pf: 919.

Személyesen a hivatal ügyfélszolgálatán: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39. (ügyfélfogadás rendje: hétfőtől-csütörtökig: 8:30-16:00, pénteken: 8:30-13:00)

Elektronikus ügyintézés szabályai szerint: a kapcsolódó e-nyomtatványt az MKEH E-nyomtatványok aloldalának végén az „Adatszolgáltatások” fejezetnél találja MKEH 207 számmal, kitöltési útmutatóval. Az elektronikus ügyintézésről ide kattintva tájékozódhat.

Az e-mailen történő adatszolgáltatás nem minősül elektronikus ügyintézésnek, ezért a hivatal kéri, hogy az utazásszervezők e-mailen ne küldjenek adatokat!

A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettség megszegése, a hatósági nyilvántartás számára valótlan tartalmú bejelentés tétele, nem határidőben történő teljesítés, jogkövetkezmény(ek) alkalmazását vonja maga után. (R. 11. §, valamint a R. 11/A. §).

Bővebb információért kattintson ide!


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.