hirdetés
hirdetés

Kutyával fürödni szabad!

Jövőre fogadja vendégeit Keszthely új, igazán hiánypótló strandja, ahol a város és a Kutyabarát.hu együttműködésének köszönhetően végre a házikedvencek is nyugodtan lubickolhatnak a Balatonban.

hirdetés

Ahogy Nagy Bálint, a város alpolgármestere elmondta, egy éve kereste meg őket a Kutyabarát csapata, hogy közösen alakítsanak ki egy többfunkciós közösségi helyet a kutyások számára. A város a strandra egy eddig használaton kívüli partszakaszt jelölt ki, itt kezdődik a fejlesztés, amelynek célja a szezon meghosszabbításán túl egy olyan közösségi tér kialakítása, amely az év minden napján elérhető, és akár rendezvények szervezésére is alkalmas. A park a tervek szerint május 15-től szeptember 15-ig időjárástól függően lesz nyitva, elő- és utószezonban, valamint a téli időszakban előre meghirdetett napokon, hétvégeken is látogatható lesz a terület.

A park infrastrukturális fejlesztései ősszel indulnak el, melynek része lesz a mostani építmények, kerítés felújítása, körbekerített kutyajátszótér építése (hogy a strandolókat a kutyák ne zavarják), továbbá a partszakasz rendbetétele. Vendéglátó egység – piknikkert – is kialakításra kerül, ahol a kerékpárosokat „bringás menük” várják, valamint készül „bringás szerviz pont” is. A belépődíjat emberek és kutyák számára egyaránt 300 Ft-ban határozzák meg, amely teljes egészében lefogyasztható lesz a piknikkertben.

A koncepció tervezésekor az ország más részein már működő kutyás helyszínek tapasztalatait is tanulmányozták, és persze figyelembe vették a helyi lakosok véleményét is. Utóbbiak nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést, hiszen mint kiderült, Magyarországon 3 millió kutyatartó él, ám Keszthelyen a kutyások aránya az országos átlag feletti, 40%.

A sajtótájékoztató résztvevői (balról jobbra): Nagy Bálint, Vágó Ágnes (és kutyája, Zippy), Sziládi-Kovács Tibor, Lukács Rita és a moderátor, Barabás Éva

Kevésbé árérzékeny réteg 

A turisztikai szolgáltatók az elmúlt években egyre jobban odafigyelnek a célközönségek igényeire, így a családbarát megoldások mellett terjednek a kimondottan kutyásokat megcélzó szállodák, éttermek is – mutatott rá Lukács Rita PR és marketing szakértő, egyetemi adjunktus, a Budapesti Metropolitan Egyetem szakvezetője. A kutyával érkezők kevésbé árérzékenyek, de itthon még nem találnak annyi szolgáltatást, mint például Németországban, ahol a szállodák fele már kutyabarát. A tapasztalatok szerint Magyarországon egyébként ez a szemlélet sokkal inkább a városi, mint a vidéki hoteleket jellemzi, holott a kutyás és a nem kutyás célcsoport kiválóan megfér egymás mellett. Azok a települések, amelyek képesek megszólítani a kutyabarát turistákat és a keszthelyi kutyás fürdőhelyhez hasonlóan egyedi szolgáltatásokat tudnak kínálni, hálás vendégkörre és kedvező piaci pozícióra tehetnek szert – tette hozzá.

A kutyabarát helyek száma Magyarországon is nő, de például Ausztriában már szinte természetes, hogy a gazdák és kedvenceik egy helyen tudnak enni és megszállni. Ha valaki ugyanis kulturáltan tart kutyát, nem lehet semmi baj, és szerencsére Magyarországon is most nő fel az a generáció, amely ezt felismeri – mondta Vágó Ágnes, a Turizmus Online és a Pont Itt főszerkesztője. – A most nyíló keszthelyi kutyás parkkal és stranddal kapcsolatban pedig megjegyezte: nem csak annak örül, hogy nyílik végre a Balaton déli partja után – a fonyódi és földvári kutyabarát strandját követően - az északi oldalon is kutyás strand és park, hanem megkérdezné: miért nem nyitottak erre a hiánypótló üzletre más helyi szolgáltatók is a tó körül? Ők nyilván nem voltak még olyan helyzetben, amibe a kutyások gyakran kerülnek, vagyis hogy mindenféle nádas, iszapos, bűzös, lehetetlenül köves helyeken, kies csónakkikötőhelyen a tilosban engedik be a kutyát a vízbe, felvállalva azt is, hogy közben feljelentésekkel fenyegetőznek a helyiek, gyakran rendőrt is hívva, mintha a kutyások bűnözők lennének.

Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu platform alapítója szerint a kutyabarát szolgáltatások kialakításánál a hozzáállás a legfontosabb, hiszen jelenleg például az ilyen strandok kijelölését semmilyen rendelet nem szabályozza, de a felelősség az üzemeltetőé. A strand kialakítása érdekében sokáig keresték a megfelelő helyszínt a Balaton északi és déli partján, míg végül Keszthelyen találták meg a megfelelő területet és partnert.

Oszlassuk el a tévhiteket!

A sajtótájékoztató résztvevői rácáfoltak számos, a kutyákkal kapcsolatos negatív előítéletre. Mint mondták, nem igaz, hogy a kutyák a vízbe piszkítanak, a máshol elvégzett nagydolog után viszont a felelős gazdák eltakarítanak. A kutyák a kötelező oltásoknak köszönhetően nem terjesztenek betegségeket, és a kutyatámadások sem jellemzőek. Sziládi-Kovács Tibor szerint az általuk eddig szervezett rendezvényeken még nem volt példa arra, hogy a kutyák egymás vagy az emberek ellen forduljanak, ehhez persze valóban az szükséges, hogy a háziállatokat megfelelően szocializálják. És tartásukat nem kötné tanfolyam vagy kutyaiskola elvégzéséhez, a felelős gazdától mindössze annyi várható el, hogy ismerje saját kutyáját.

Horváth Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai