Kalandnál azonban sokkal többről van szó, hiszen hihetetlen küldetésre vállalkozott e két, szakmájában kiváló szakember. Az „Ég és Föld között – Fellegvándorok a világ körül” emlékexpedíció során teljesítették a 82 évvel ezelőtt beállított repülési rekordot. Körberepülték a Földközi-tengert, miközben több száz méter magasból végigfényképezték az utat. Hankusz Kálmán sajtófotós nem kis célt tűzött ki: több ezer légi felvétellel örökítette meg a legszebb látnivalókat és nem utolsó sorban kettejük nagy kalandját. A következő helyeket érintették: Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Tunézia, Baleár-szigetek, Szicília, Szardínia, Kréta, Egyiptom, Ciprus, Izrael.

A történet 30 évvel ezelőtt kezdődött a szolnoki MHSZ-nél, ahol Zoltán kezébe került A Gerle 13 útja című könyv, mely a nagy utazás ötvenedik jubileumára jelent meg. Olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, egyszer ő is teljesíti. Miután találkozott Hankusz Kálmánnal, és a fotós vállalta a repülést, a munka megkezdődött.

Az út szakmai értékét mutatja, hogy a National Geographic is felkarolta az expedíciót, már az indulást megelőzően. Erre hazánkban még nem volt példa, de világviszonylatban is csak kevesen mondhatják el magukról, hogy még a küldetés előtt bizalmat szavaztak nekik. A NatGeo munkatársai oroszlánrészt vállaltak az út megszervezésében.

Az indulást 2014. december 12-én jelentették be Kecskeméten, a Magnus Fusion repülőgépet gyártó Magnus Aircraft Zrt. új csarnokában. Katona Imre tulajdonos és munkatársa a gyártás hátterét, a repülőgép műszaki és tesztadatait ismertette. Elmondták, hogy az új magyar repülőgép prototípus Rotax motorral siklik a levegőben, és a hajtóanyaga a személygépkocsikhoz is használatos 95-ös benzin.

Hankusz Kálmántól is komoly felkészülést és szakmai munkát kívánt meg az út, hiszen a levegőből való fotózás nem könnyű műfaj. Számolnia kellett például a levegő páratartalmával, a 200 kilométeres átlagsebességgel. Az út során 15-20 ezer felvételt készített, melyek közül számos viszontlátható majd a National Geographic-ban, amely a tervek szerint nyolcrészes anyagot állít hamarosan össze a fellegvándorok kalandjaiból. Álljon itt néhány a történetekből.

Az indulás

2015. február 19-én vágott neki az expedíciónak Ferihegyről Földi Zoltán és Hankusz Kálmán. - Ugyanazt szeretnénk megismételni, mint elődeink, és hellyel-közzel megpróbáljuk tartani az útvonalat – mondta el Hankusz a felszállás előtt. - Az 1933-as túra pontos menetrendjét nem tudjuk reprodukálni, mert el kell kerülnünk a politikai helyzet miatt nem látogatható országokat, például Szíriát. A berepülési engedélyek beszerzése nem volt egyszerű, de két hónap alatt sikerült elintézni azokat.

- Nem ígérem meg, hogy nem fognak letartóztatni – fűzte hozzá viccelődve a fotós, arra utalva, hogy nem mindenhol szeretik, ha fényképeznek. Nekik természetesen engedélyük volt rá.

A Magnus Fusiont fehérbe öltöztették, és egyik szponzorukról, a Szentkirályi ásványvízről Vízangyalnak keresztelték el. A 100 lóerős, négyhengeres gép nagyon gyors és kis fogyasztású. A karbonszálakkal erősített, műanyag repülő egy tankkal 800 km-t tud megtenni, ami mintegy öt óra maximális repülési időt tesz lehetővé.

A Magnus Fusion üres tömege csupán 300 kg, emiatt a gép kabinjában igen szűkös a hely.

Repülés az Alpok felett

A páros átrepült az Alpok felett, ám a rossz időjárás miatt egy napot kénytelen voltak Olaszországban időzni a fiúk. Nem estek kétségbe: ettek egy jó pizzát, aztán a repülési terv szerint Franciaország felé vették az irányt.

- Gyönyörű verőfényes napsütésben szálltunk fel, s egész nap csodálatos időnk volt – kezdte Hankusz Kálmán. – Nyolcezer láb magasan repültünk, az Alpok felett fantasztikus látványban volt részünk: alattunk a felhők és a hegyek, felettünk a kék ég. Rettentően fáztunk, ám a látvány feledtetett mindent. Mire landoltunk az olaszországi Biellában, addigra a rossz idő is ideérkezett. Mi még le tudtunk szállni, de az este folyamán mindent beborított a párás levegő. Másnap szakadt az eső, a hegyekben a hó, ezért jobb időre várva egy napot Biellában töltöttünk.

Kényszerleszállás Albengában

A sors nem fogadta kegyeibe a kis csapatot: repülőgépük kabinteteje megsérült, így kénytelenek voltak az olaszországi Albengában kényszerleszállást végrehajtani. Szélcsendes, gyönyörű időben repültek, az olasz-francia határ után terveztek egy leszállást, hogy feltankolják üzemanyaggal a gépet, ám a sors közbeszólt.

- Nem emlékszem, hogy pontosan mi történt, mert olyan hirtelen zajlott minden – kezdte Hankusz Kálmán. – Mivel a fejhallgató a fejünkön volt, ezért a koppanást alig lehetett hallani, ám egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy megrepedt a kabintető. Egy pillanat múlva levált belőle egy darab, felerősödött a szélzaj és jéghideg levegő csapott az arcunkba. Ha viccesen nézem a történteket, tulajdonképpen, akárcsak elődeink, mi is nyitott géppel repültünk. Olyan érzésem támadt, mintha nem is a gépben lennénk, hanem a szabadban. Ilyenkor éreztük, hallottuk igazán, milyen óriási erők dolgoznak a levegőben. A kis turbulencia, ami máskor meg se kottyant, most félelmetesnek tűnt. A vákuum – mint a filmeken – kiszippantott mindent, amit tudott, repült a térkép, majd a fejhallgatók. Bár mindent lekötöttünk, a hihetetlen erő mégis kitépte a kamerát a nyakamból. Félelmetes volt. Nem volt időnk megszokni a „kabriót”, mert szerencsére tőlünk 20 kilométerre volt egy repülőtér Albengában, oda le tudtunk szállni. Nagyon profi volt a reptér személyzete, mire landoltunk, már vártak minket. Persze, nem örülünk annak, ami történt, ám az is kiderült, hogy a repülőgép jól vizsgázott vészhelyzetben – mondta Hankusz Kálmán.

Néhány nap elteltével a gyár szakemberei megjavították a gépet, új kabintetőt kapott a Vízangyal, s a függőleges vezérsíkot is kijavították. Innen Barcelona felé repültek tovább.

Európa kapujában

Sima útja volt Barcelonától Malagáig a Magnus Expedíciónak, a Földi-Hankusz páros szikrázó napsütésben, gyönyörű tájak fölött repülve tette meg az ezer kilométeres távot.

- Nagyon elfáradtunk ezen a szakaszon, hosszú volt, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket – mesélte Hankusz Kálmán. – Másnap Európa kapuja, Gibraltár felé vettük az irányt. Egyik oldalunkon Európa, a másikon Afrika, mi pedig a kettő között repültünk. 

Merénylet Tuniszban – biztonságban volt a Magnus Expedíció

A rossz időjárás miatt néhány napot a Baleár-szigeteken időző Magnus Expedíció Tunézia felé vette az irányt. A fellegvándoroknak nyugodt útjuk volt az afrikai ország felé, ott viszont már nem várt események középpontjába kerültek.

- Ha már Tunéziában jártunk, természetesen nem hagyhattuk ki Karthágót, de ami ezután következett, az egyszerűen borzalmas – kezdte Hankusz Kálmán. – Szerda délután éppen Tuniszban autóztunk, a város tele volt rendőrökkel, katonákkal, akik minket is megállítottak, majd gyorsan továbbengedtek. Azt hittük, ez itt természetes állapot, de amikor a minket szállító taxis bekapcsolta a rádiót, elmondta, hogy az egyik múzeumban 22 ember halálát követelő terrorcselekmény történt. Utólag belegondolva hátborzongató, hogy hozzánk közel, és éppen az ott tartózkodásunk idején történt egy ilyen borzalmas merénylet.

Kaland Szicília felett

- Tunéziából a merénylet másnapján tovább repültünk – folytatta beszámolóját a fotós. – Átrepültünk Szicíliába, ám mivel Tunéziából érkeztünk, nem akartak fogadni minket. Palermo nem engedélyezte a leszállást, így máshol próbálkoztunk, de ott is megtagadták a kérésünket. Mivel Unión kívüli országból érkeztünk, mindenképpen nemzetközi repülőtér kellett a landoláshoz. Újra beszéltünk Palermóval, elmondtuk, hogy sehol nem engednek leszállni, és ők előző nap egyébként elfogadták a repülési tervet. Ez sem hatotta meg őket, közölték, csak vészhelyzet esetén szállhatunk le. Elmondtuk, jelenleg még nincs vészhelyzet, de ha nem engednek leszállni, akkor lesz, mert elfogy az üzemanyagunk. Így nagy nehezen engedélyezték, hogy letehessük a gépet. A páros Palermóból észak felé vette az irányt.

- Amikor Palermóból felszálltunk, úgy terveztük, hogy az Etnához közel repülünk – folytatta Hankusz Kálmán. – A látási viszonyok azonban nagyon rosszak voltak, hihetetlenül párás, meleg volt a levegő. Mivel az Etna közel négyezer méter magas, biztos voltam benne, hogy ilyen körülmények között nem tudok jó képeket készíteni, így inkább a Stromboli felé folytattuk utunkat, de útba ejtettük a közelében lévő másik szigetecskét, Vulcanót is. Hihetetlen látványt nyújtott a Stromboli, itt nincs sziget, csak a vulkán, úgy is mondhatjuk, hogy a vulkán maga a sziget: aktív tűzhányók működnek, folyamatosan dől a füst.

Kairó, te csodás!

Nem teltek eseménytelenül az expedíció Kairóban töltött napjai sem: a páros számtalan érdekességgel ismerkedett meg az észak-afrikai metropoliszban, de a pilóta és a fotóriporter az egyiptomi magyar nagykövetség vendégszeretetét is megtapasztalhatta.

- Kairóban volt egy patrónusunk, aki mindenben segített – mesélte Kálmán. – Egy párját ritkító, különleges, gyönyörű szállodában laktunk, a komplexumban 14 étterem, 6 úszómedence állt a vendégek rendelkezésére. Ebből a luxusból keveset élvezhettünk, mert rengeteg programot szerveztek számunkra. Jártunk Gizában, a piramisoknál, ehhez három órát kellett autóznunk. A National Geographic-nak köszönhetően a nagypiramisban az elzárt területet is megnézhettük, és a Napbárkához is bemehettünk.

A fellegvándorokat a kairói magyar nagykövetség is segítette. - A nagykövetségtől kaptunk egy diplomataautót és sofőrt egy napra – folytatta Hankusz Kálmán. – A követség kulturális intézete ebédre is vendégül látott minket, és dr. Kveck Péterrel, Magyarország egyiptomi nagykövetével is találkoztunk.

Jégeralsóban Egyiptomban

Egyiptomi tartózkodásuk minden percét kihasználták a kalandorok, akik természetesen a sivatag csodáit sem hagyták ki.

- Remélem, a képek önmagukért beszélnek - csapott a közepébe Hankusz Kálmán. – A sivatag a mai napig egy óriási titok. Az ember belekóstolhat a hamisítatlan arab miliőbe. A hőség számunkra szinte elviselhetetlen, de a helyiek három felsőben és jégeralsóban járnak. Egy hihetetlenül éles határvonal után vége a zöldnek, és kezdődik a sivatag. Nincs átmenet. Fa, majd homok.

Húsvét a Szentföldön

Ciprus érintésével Izraelbe érkezett a páros, ahol magyarul beszélő segítő is fokozta a fiúk komfortérzetét, ám kisebb gond azért adódott.

- Mivel Izraelben csak helyi pilótával lehet repülni, így Zoliék repülővel mentek Netanyába, engem pedig kocsival vittek oda – kezdte Kálmán. – Mi simábban értük el a kitűzött célt, Zoliéknak azonban nehezebben sikerült. Tudni kell, hogy a repülőnkön Kréta óta kínlódtunk a fékszárnnyal, a fék pedig alapból elég gyenge szerkezet. Egy hosszú leszállópályán nem okoz gondot a landolás, de a netanyai mindössze 700 méter. Az sem könnyített a dolgon, hogy a leszállópálya elején villanyvezeték van. Túl is szaladt a gép a kifutón, de szerencsére nem történt baj.

- A következő napon körberepültük az országot, jártunk a Galileai-tenger partján, a Golán-fennsíkon, repülünk a Holt-tenger medencéje fölött – sorolta a fotós. – Utóbbi érdekessége, hogy a hegynek tűnő domborulatok sora tulajdonképpen a tengerfenék domborzata. A hegyek vonalában repültünk, a földtől mindössze 150-200 méter magasan, ám a magasságmérő mínusz 100-300 métert mutatott. És a szerkezet nem hazudott, mert valóban több száz méterrel jártunk a tengerszint alatt. Ennek tudatában még érdekesebb volt a repülés.

Másnap a tel-avivi magyar nagykövetségre voltak hivatalosak, országunk izraeli nagykövete fogadta őket. - A következő napon egy-egy nyitott, könnyű repülőgéppel végigrepültük az izraeli tengerpart legszebb részeit, érintve Caesareát is. Húsvét előtt egy helyi farmer hívott meg minket magához, ahol virágzó narancsültetvényekben gyönyörködtünk, és megkóstoltuk az általunk szedett grapefruitot. A családi asztalhoz is meghívást kaptunk, a húsvét előtti vacsorát együtt költöttük el.

Végre itthon!

Tizenkétezer kilométer és ötven nap elteltével április 10-én landolt a Ferihegy 1-es terminálján a Magnus NatGeo Expedició. A több tucat várakozó tapsviharban tört ki Ferihegyen az 1-es leszállópálya melletti füves területen, amikor néhány perccel 10 óra után megpillantották a légtérben az aprócska repülőgépet és a Balaton mellett kísérőjének szegődött madarat. Amikor begurultak az előtérre, felnyílt a kabintető, Hankusz az öklét a magasba lendítve felkiáltott: „Megcsináltuk!”

Mind a ketten egybehangzóan említették, hogy piszok nehéz volt ez az 50 nap a napi 10-12 órás kihívásokkal, amelyből "csak" 4-5 óra volt a repülés, de arra hajnaltól fel kellett készülni. A repülés sem volt mindig leányálom a maga betervezhetetlen, váratlan pillanataival. A Földközi-tengert 80 repült órával kerülték meg, és mintegy 12 ezer kilométert tettek meg. Ám ehhez számos nagyszerű ember önzetlen segítsége is kellett. A diplomáciai és adminisztrációs munkát Pálos Csaba végezte, míg a repülésszakmai munkában Emődi József volt az út során a segítségükre.

Azonban ez az út csak egy tapasztalatszerzés volt a fellegvándorok részére, mert máris készülnek a még nagyobb durranásra, hogy ugyanilyen túra formájában megkerüljék a Földet.

Fotók az útról: Hankusz Kálmán
Fotók az indulásról és az érkezésről: Timár Mátyás