Új műsor a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban

Változatos, műfajilag is sokszínű programmal várja a közönséget következő évadában, június elejétől egészen augusztus végéig a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester az évadot bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, minden korábbinál színesebb műsorszerkezettel, változatosabb kulturális kínálattal várja jövő nyáron Mórahalom az ide érkező vendégeket és a helybélieket.
A programot igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki találjon számára vonzó produkciót - közölte a politikus, hozzátéve, a meghirdetett műsor alapján bíznak abban, 25-28 ezer néző látja majd a nyári előadásokat.
A polgármester hangsúlyozta, határ menti pozíciójából adódóan évente több százezeren látogatnak el Vajdaságból turisztikai vagy kulturális programokra Mórahalomra, s a vendégek között a magyar mellett az utóbbi években egyre többen vannak a szerb anyanyelvűek is.

Az évad június 10-én a Zámbó Jimmynek emléket állító musicallel indul, majd Ray Cooney és John Chapman fergeteges vígjátékát, a Kölcsönlakást láthatja a közönség. Az elmúlt évek egyik legnagyobb színházi sikere Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián Molnár Ferenc regénye alapján készült A Pál utcai fiúk című musicalje, melyet június 17-én mutatnak be Mórahalmon.
Június 22-én az Omega együttes 21 slágere csendül fel a Gyöngyhajú lány balladája című produkcióban, melyen a színpadi látványról az Experidance művészei gondoskodnak. Másnap Lehár Ferenc egyik legnépszerűbb operettje, a Cigányszerelem látható a Rátonyi Róbert Színház vendégjátékaként. Június 25-én a Turay Ida Színház vendégszerepel Mórahalmon a Térden állva jövők hozzád című zenés vígjátékkal. A hónap végén látható Huszka Jenő Lili bárónő című operettje, majd július 1-jén Jean de Létraz Tombol az erény című vígjátéka.
A programban két koncert is szerepel: június 29-én a Neoton Familia Sztárjait, július 2-án a Republic zenekart láthatja és hallhatja a közönség.

2015 óta rendkívül népszerűek Mórahalmon a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színházzal együttműködve életre hívott produkciók. Július közepén ezek közül elsőként az operettirodalom egyik legnépszerűbb alkotása, a Csárdáskirálynő látható. Július 21-én a János vitéz című rockoperát, majd a Kincsem című családi musicalt tűzik műsorra. Az elmúlt évadokban közönség sikert aratott a Rómeó és Júlia koncertváltozata, melyet július 28-án játszanak. Szorosan kötődik a környékhez a legendás alföldi betyár, Rózsa Sándor története, ezt mutatja be látványos lovasjelenetekkel a társulat augusztus elején látható darabja. Demjén Ferenc népszerű slágerei adják a gerincét a Szabadság vándorai című új magyar musicalnek, melyet a mesés keletet idéző Aladdin követ. Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Szent László lovagkirály legendája elevenedik meg Mórahalmon, majd népi zenés játékként látható Lúdas Matyi története. Új produkcióként mutatják be a Herkules mesemusicalt augusztus 25-én. Az évadot a betörhetetlen vadlóról szóló Szilaj című családi musical zárja.

Forrás: MTI


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.