Megkezdődött a Balettintézet luxusszállodává alakítása

Végre pont kerülhet a Drechsler-palota kétes helyzetéről szóló történet végére, és hamarosan régi pompájában, új funkcióval működhet ismét az épület.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a Balettintézetnek egykor helyet adó, Lechner Ödön által tervezett Drechsler-palotát hányattatott sorsa után az a luxemburgi vállalat – a Balett Properties S. A. – vásárolta meg, amely mögött a katari uralkodócsalád 32 éves tagja, Jassim Bin Hamad Bin Jassim Bin Jaber AI Thani áll.

A Balett Properties S. A. tulajdonába került QPR Properties Kft. elnevezésű projektcéget pedig abból a célból hozták létre, hogy rendbe hozzák a Balettintézetet. Akkor megírtuk, hogy a Kft. ügyvezetője a sejken – és Fady Bakhos dohai ügyvéden – kívül Zaki Nasser Zaki El Guiziri egyiptomi szállodai szakember lehet.

A szállodává alakításról szóló hír már tavaly szeptemberben felröppent: akkor a Dessewffy és Dávid, valamint Társaik Ügyvédi Iroda közleményben tudatta a sajtóval: az adásvétel során az épület akkori tulajdonosa nem feledkezik meg a Balettintézet jelentőségéről, annak történelmi, építészeti és műemléki értékéről, ezért olyan jól ismert befektetőt részesít előnyben, akinek a múltbéli tevékenysége a hotelfejlesztési szektorban biztosítja az épület megfelelő hasznosítását.

Most pedig úgy néz ki, hogy a Balett Properties S. A. beváltja a hozzá fűzött reményeket: az épületre ugyanis kikerült egy tábla, amelyen az alábbi szöveg olvasható: „Ebben az épületben ötcsillagos luxusszálloda nyílik 2017 negyedik negyedévében” – írja az Index. A táblán olvasható továbbá a beruházó, a QPR Properties Kft. neve. A projekt menedzsmentet a Habitat Management Kft. végzi, melynek főtevékenysége a nyilvános cégadatok szerint építészmérnöki tevékenység, az építészeti tervezés pedig a Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft. feladata lesz. A táblát ide kattintva lehet megtekinteni.

Forrás: Index.hu


Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.
Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság

Dübörög a hazai szállás- és vendéglátóhelyeken a kutyabarátság 

A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon jelenleg 3 millió gazdás kutya él, ezzel vezető helyen vagyunk Európában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.