Péntektől ismét járható a Lánchíd

Péntek délutántól használhatják a Lánchidat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők - közölte a BKK kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a november közepén lezajlott próbaterhelés után eredményesen zárult a közbenső műszaki átadás-átvétel folyamata: a Lánchíd ideiglenes forgalomba helyezéséhez hozzájárult az építési engedélyen szereplő valamennyi szakhatóság. "Az útpálya tehát készen áll az ideiglenes forgalmi rendben meghatározott járművek biztonságos fogadására" - írták.

A BKK közölte, a kivitelezés az eredeti tervek szerint - többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával - folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat. A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben - olvasható a kommünikében.

Felhívták figyelmet, hogy az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre. A BKK közölte, "a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítanak azoknak", akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel kelnek át: a Széll Kálmán tér és a Vár felől érkező 16-os autóbuszok ismét a Deák Ferenc térig közlekednek; új autóbuszjárat közlekedik 216-os jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között korszerű, nagy kapacitású szóló Mercedes autóbuszokkal; valamint az eddig ideiglenesen az Erzsébet hídra terelt 105-ös autóbuszok ismét a Lánchídon haladnak, gyorsabb kapcsolatot biztosítva a pesti és a budai oldal között.
A 178-as autóbuszok Pesten továbbra is a Gyöngyösi utca végállomásig közlekednek már a Lánchídon keresztül - a 105-ös buszokhoz hasonlóan, az Erzsébet híd helyett. A 916-os és a 990-es éjszakai buszjáratok péntekről szombatra virradó éjszakától ismét a Lánchídon közlekednek, nem érintik az Erzsébet hidat - írták a közleményben.

Kitértek arra is, hogy a BKK számára fontos a Lánchíd közösségi közlekedésének fejlesztése, ezért természetesen figyeli és elemzi a Lánchíd forgalmát. A várban a közintézmények várható fejlődésével, a tavaszi turistaforgalom bővülésével a társaság az utazók számának növekedésével számol. A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán kezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.