Takarékláng, elbocsátások, üres Budapest, de vidék is hamarosan követi

Őszi Horeca Meetup-unk kerekasztal-beszélgetésének fontos megállapításai voltak ezek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Áldás most az erős tulajdonosi háttér

Szarjas Tímea, a Hotel Sopron szállodaigazgatója elmondta, hogy az első hullám során március 27-én zártak be, a soproni hotelek közül utoljára. Mivel támogatást nyertek a Kisfaludy pályázaton, elkezdték a felújítást, ami elengedhetetlen is volt, mivel december 31-ig fel kellett használni a forrást. Július elsején nyitottak újra és a zárva tartásban volt valami jó is: nem okoztak fejfájást a felújítás miatt érkező vendégpanaszok. Most a határzár ellenére is nyitva tart a szálloda, de csökkentett szobaszámmal üzemel, egy egész emeletet lezártak. „Sopron szinte teljesen kiürült, amit most tudunk tenni, hogy a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyban tartjuk. Az első hullám idején jól jött a kurzarbeit, de más egyéb támogatást nem tudtunk igénybe venni” – hangsúlyozta a szakember. A ház egyébként az erős tulajdonosi háttérnek, a GYSEV-nek köszönhetően már az első hullám idején sikeresen áthelyezett több munkatársat az anyacégbe. A második hullám idején is át tudtak szervezni 13 munkatársat takarítói, illetve adminisztrációs feladatokra a regionális vasúttársasághoz.

Budapest: üres főváros

Gianni Annoni, a Trattoria Pomo d'Oro étterem tulajdonosa azt hangsúlyozta, hogy a gasztroforradalom komolyan megtorpant Budapesten. „Idén csak a vidéki egységeknek ment jól, de annyira, hogy tőlem is most ment el két pizzás kolléga, hogy pizzériát nyissanak vidéken, kihasználva a felfutást. Az ország több pontján tényleg nyíltak jó éttermek, színvonalas helyek, jó ár-érték arányban. Persze ennek az ellenkezője is igaz: tömegesen nyújtottak rendkívül rossz szolgáltatást országszerte a belföldi turistáknak csillagászati összegekért, kihasználva a helyzeti előnyt, hogy a külföldre utazók kereslete is itthon csapódott le az idén”. Gianni szerint ha a fővárosi vendéglátás 50 százaléka leépül, az leginkább egy előnyös piaci tisztulás lesz, mivel körülbelül ennyi egység nem méltó nívón üzemel és a turisták lehúzására jött létre. A szakember szerint azonban még sok ínséges hónap áll előttünk, senki sem tudja hol a recesszió vége és a bezárás kényszere a legjobbakat is elérheti. Hangsúlyozta: most a vidéki lakosságnak kellene Budapesten segítenie, és kipróbálni a gasztronómiai kínálatát, különösen, hogy a főváros most „zárt város” és ki van zárva az összes pályázatból, fejlesztési forrásból. A Pomo d’Oro-ban egyébként ma is 115-en dolgoznak, nem küldtek még el senkit és vészforgatókönyvként, előremenekülésként olyan új üzletágakat indítanak mint a házhoz szállítás és a Mol kutakon való értékesítés.

Ahol akár külső forrásból is, de megtartanák a munkaerőt

„Nyáron szinte csak az ajtót kellett kinyitni és jöttek a vendégek, elképesztő eredmények születtek, de a határzárral leürült a rendezvényállományunk, már a januári eseményeket mondják le. A másik lábunk, a szabadidős utazók maradtak ugyan, de hétköznapokon a foglaltság nagyon gyenge. Szeptemberben a kihasználtság alig érte el a 40 százalékot. Októberre reméljük, hogy az őszi szünet hoz egy erősebb forgalmat, de novemberre már megint tragikusan alacsony a foglaltság. Sajnos mostanra a folyamat önszabályozóvá vált és nem kell határzár ahhoz, hogy az emberek ne utazzanak” – hangsúlyozta Polgár András, a Thermal Hotel Visegrád vezérigazgatója és hozzátette, hogy eddigi túlélésük egyik letéteményese, az erős tulajdonosi háttér, amely akár külső forrásokat is kész igénybe venni ahhoz, hogy megtartsa a munkaerőt. Eddig szerencsére nem kellett elküldeniük senkit, és sikerült igénybe venniük a munkavállalók megtartására felkínált állami támogatásokat és a hitelmoratórium meghosszabbítása is komoly segítség. A szállodaigazgató azonban nagyon reménykedik egy újabb intézkedéscsomagban, mivel a nyáron megtermelt bevételeket könnyen lenullázza az ősz és a tél, különösen, hogy decemberre ígérik a járvány tetőzését. Túlélési stratégiaként a második hullámban a takarékoskodás és a költségcsökkentés a kulcsfontosságú eszközök, de mivel nagy a hotel, magas fixköltségi hányaddal is számolniuk kell a gazdálkodásban.

Sokkal komolyabb bajokra készül az állam, mintsem a kkv-kat mentse

„Augusztus 28-ig bizakodóak voltunk, szépen feltöltődtek rendezvényekkel az év hátralévő hónapjai szeptembertől decemberig. A határzár bejelentése napján azonban rögtön 3 rendezvényünket is lemondták. Jelenleg 8-10 ezer-kétezer fős rendezvény van még beírva a naptárunkba, de várhatóan ezeket is le fogják mondani. 8 gyenge hónap után még biztosan jön 4 gyenge hónap. Eddig mi is kitartottunk, de tegnap meghoztunk egy kényszerű, de szükséges lépést: a munkavállalók 95 százalékát elküldtük – mondta Kovács László, a La Fiesta Party Service Kft. ügyvezető igazgatója és a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke.

A szakember szerint a vidékiek most áldhatják a sorsukat, mivel csak külső szemlélőként nézik, hogy Budapest a halálán van. A rossz hír azonban az, hogy oda is be fog gyűrűzni a válság. Jövőre ugyanis nem lesz már annyi szabadon elkölthető jövedelme az embereknek, amiből elmennének az irreálisan megdrágult Balatonra, amelyben sokan amúgy is csalódtak az idén. A szakember kifejtette, hogy Budapesten volt olyan hely, amely ki sem nyitott a tavaszi karantén után, hiszen miből tudta volna kitermelni a 8-16 milliós bérleti díjat havonta. Kovács szerint sincs feltétlenül szükség ennyi vendéglátóhelyre a fővárosban, de az is jól látszik, hogy a kormány nem is igyekszik nagyon segíteni a magánszektoron, és ennek az az egyszerű oka, hogy jövőre sokkal nagyobb, össztársadalmi gondok várhatók, amelyekre a források kellenek. A szakember szerint hiú ábránd, hogy némi hibernálódás után márciusban könnyedén újraindítják a budapesti vendéglátósok az üzleteiket. Szerinte 5-6 év helyben járás vár a vendéglátásra. A légitársaságok, amelyek hazánkba is szállítják a turistákat, szinte hétről-hétre rontanak a prognózison és mind későbbre jósolják a fellendülés időpontját. Az állam is arra kéri a vállalkozásokat, hogy vermeljék el magukat, aludjanak téli álmot és ami őket illeti, az újrainduláshoz nyújtanának segítséget. „Ez egy háború, csak még nem tudjuk pontosan, hogy ki ellen vívjuk és meddig. A túléléshez most az kell, hogy mindenki a lehető legkisebb takaréklángra állítsa a vállalkozását, ha kell leépítésekkel. Tartalékolja a maradék forrásait, rendelkezzen vészforgatókönyvvel és folyamatosan tervezzen újra, akár minden egyes hír kapcsán. Sajnos a vendéglátósok saját bőrükön érzik, hogy minden hír milyen erőteljesen képes befolyásolni – leginkább negatívan - az emberek biztonságérzetét, utazási, fogyasztási kedvét” – emelte ki a szakember, aki szerint nagyon nehéz lesz visszacsalogatni a munkaerőt a vendéglátásba. Ahogy elmondta, az egyik séfje programozónak állt, a pályakezdő fiatalok, pedig a lehető legmesszebbre szöknének a gasztronómiától, hiszen sokan traumaként élik meg az ágazatnak ezt a nagyfokú kitettségét.

Több láb kell a mostani krízis túléléséhez

A Solinfo, amellett, hogy komoly szereplő a hotelek és vendéglátóhelyek tervezésének, kialakításának piacán, kávézót is üzemeltet a Dohány utcai zsinagóga mellett. Orbán Zoltán alapító-tulajdonos szerint 2010-ben nézett ki úgy a budapesti zsidónegyed mint most. Ők nem zártak be, csak annyira amennyire kötelező volt - most is nyitva tartanak- , de megállapították, hogy a Wesselényi utcában mindössze 4 vendéglátóegység fogad vendégeket. Eddig a Solinfo mindenkit meg tudott tartani, és ebben nagy segítségükre volt az, hogy a hotelfejlesztések tervezése, kivitelezése nem állt meg, legfeljebb a karantén idején.

A szakember szerint minél több lábon áll egy cég, annál nagyobb eséllyel vészel át, az sem mindegy, hogy milyen a tulajdonosi háttér és szemlélet, mennyit hajlandó invesztálni a vállalkozásba, égetve a tartalékokat, miközben bevétel nem képződik. Orbán szerint az nem nagy segítség, hogy csökkentett a teraszok díjain a főváros, hiszen nekik például 6 asztalra 400 ezer forintot kellene most kifizetniük. És éppen a covid elleni védekezést szolgálta volna, ha úgy mint nyáron, még ősszel is ingyen lehet az üzletek előtti közterületet használni teraszok üzemeltetésére.

Nagy segítség lett volna az étel kiszállítás 27 százalékos áfájának csökkentése, ami nem valósult meg, akárcsak a járulékfizetés kötelezettségének teljes eltörlése, és a reprezentációs adó módosítása, hogy az üzleti vacsorákat le tudják írni az adóból a cégek. „Sajnos ezekkel az igényekkel mind el lett utasítva a szakma a kormányzat részéről, de ebben a helyzetben sem szabad megijednünk, a nehézségekkel együtt kell tudni élni. Régen háború volt, most vírus. Hotelekre, éttermekre azonban mindig szükség lesz, az utazási vágy az megmarad. Hogy hogyan fogunk elindulni újra, milyen sikerrel, az rajtunk is múlik és lehet, hogy ha egy új, frissebb sztorit találunk ki hazánkról a külföldiek számára, ami még előnyt is jelenthet az újrainduláskor” – summázta a szakember és még azt is hozzátette, nem igen látja, mi más lehet az a hatékony, felülről jövő segítség a konkrét anyagi támogatáson kívül, ami ki tudná segíteni a teljesen összezuhant fővárosi turizmust. "Azt sajnos nem tartom reálisnak, hogy a vidéki kereslet mentse meg Budapest turizmusát”, szögezte le, és ezt a véleményt a kerekasztal összes szereplője egybehangzóan osztotta.

xxx

A gyakorlatban azonban van példa arra, hogy a vidékiek megindultak a főváros felé többnapos kirándulásokra. A rendezvényünk helyszínéül szolgáló Cortile Budapest Hotelben arról számoltak be, hogy az októberi hétvégékre szépen telik a ház vidéki honfitársainkkal, ehhez azonban az is kellett, hogy jócskán engedjenek a szobaárakból. Mindez persze egyáltalán nem pótolhatja az immár 8 hónapja szinte teljesen hiányzó külföldi vendégkört. 

Forrás: Turizmus Online


Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen

Csak most került az italpiacra - már nyert is egy rangos nemzetközi versenyen 

Merész döntés volt a versenyre nevezni egy piacra került új termékkel - de bejött.
Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.