WTM: 18 magyar kiállító hazánk második legnagyobb küldőpiacán

A Magyar Turizmus Zrt. - 18 társkiállító társaságában - idén is látványos standdal vesz részt a turisztikai szakma vezető rendezvényén, a World Travel Market (WTM) vásáron Londonban.

A vonzó látványelemekkel gazdagított kiállítási téren Magyarország díjnyertes imázsfilmjével, valamint az egész országot felölelő turisztikai kínálattal, számos társkiállítóval – szállodákkal, utazási irodákkal és más turisztikai szolgáltatókkal – ismerkedhet a nemzetközi szakma. A magyar turizmusirányítás idén is a legmagasabb szinten képviselteti magát: dr. Ruszinkó Ádám az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára, dr. Faragó Péter a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes folytat tárgyalásokat a nemzetközi turisztikai szakma döntéshozóival. A november 1-jén indult 10. BWI kampánynak is kiemelt célpiaca az Egyesült Királyság, amely az idén regisztrált 25%-os vendégforgalom-bővülésnek köszönhetően hazánk második legfontosabb turisztikai küldőpiaca lett. Az új járatnyitásoknak és kapacitásbővítéseknek köszönhetően további forgalomnövekedés várható, az MT Zrt. pedig Írországra is kiterjeszti tevékenységét.

A világ vezető turisztikai szakmai rendezvénye idén 36. alkalommal, ezúttal november 2. és 5. között zajlik a londoni ExCeL rendezvényközpontban. A 186 ország mintegy 5000 kiállítóját felvonultató seregszemle a világ minden tájáról érkező több mint 50 ezer szakember – döntéshozók, turisztikai szervezetek, szolgáltatók, a turisztikai média, valamint a szakoktatás képviselői – találkozóhelye. A tavalyi WTM eredményeként 2,5 milliárd font értékű új üzlet jött létre.

Magyarország turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. mellett 18 magyar társkiállító (szállodák, utazási irodák, programgazdák és szakmai szervezetek) képviseli a négynapos londoni eseményen. A magyar nemzeti stand ismét a megszokott letisztult, elegáns arculattal büszkélkedhet: a víz motívumát megjelenítő, domináns kék látványelemek mellett jellegzetes magyarországi látványosságokat ábrázoló, világító fotók teszik még vonzóbbá. Az arculati elemek részei a Think Hungary – More than expected című imázsfilm meghatározó képkockái is. A többszörösen díjazott imázsfilm legutóbb a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legjobb európai spot díját nyerte el.

Magyarország díjnyertes imázsfilmje:

{youtube|id=A3DDTfNaz4I}

Fontos partnerekkel folynak tárgyalások

Magyarország nagyszabású turisztikai megjelenésének alkalmából a WTM-en részt vesznek a magyar turizmusirányítás vezetői: dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára, dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettes, valamint Mező Ildikó, az MT Zrt. londoni képviseletének vezetője, akik nemzetközi marketing- és médiaügynökségekkel, utazásszervezőkkel, légitársaságokkal és más szakmai partnerekkel folytatnak tárgyalásokat stratégiai marketing- és média-együttműködésekről. A tárgyalópartnerek között olyan neves cégek és szervezetek is találhatók, mint a Kouni Grop, a Lastminute.com, az Isramworld, a Thomas Cook, a Tripadvisor, a Lonely Planet, az FT, a CNN, a Telegraph, a British Airways, a Jet2.com, a Wizz Air, továbbá európai és tengerentúli turisztikai szervezetek és szövetségek, többek között a Czech Tourism vagy az ASTA, az Amerikai Utazási Irodák Szövetsége. Dr. Ruszinkó Ádám itt találkozik és folytat tárgyalást az orosz turisztikai marketingszervezet csúcsvezetőjével, Szafonov Oleg Petroviccsal a Magyarországra irányuló orosz beutazó turizmus élénkítésének lehetőségeiről. A standot felkeresi Szabadhegy Péter, Magyarország londoni nagykövete is.

A magyar nemzeti standon hivatalos fogadást is tartottak november 3-án, amelynek keretében a magyar szakma látta vendégül a világ minden részéből érkező szakmai partnereit kötetlen beszélgetésre.

A magyar társkiállítók között – jelentős utazásszervezők és szállodaláncok mellett – a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt stratégiai partnerei, a Budapest Airport, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is megtalálható. A London és Debrecen között napi rendszerességgel közlekedő légi járat népszerűsítése kiemelten fontos a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület marketingtevékenységében is. A térség ezért idén már negyedszer vesz részt a kiállítás magyar standján.

Az előkelő második helyre lépett az Egyesült Királyság a küldőpiacaink rangsorában

Az éves vendégforgalmat nézve 2014-ben az Egyesült Királyság Magyarország negyedik legfontosabb küldőpiaca volt. A KSH éves adatai szerint a szigetország utazói az előző évhez képest ismét 11%-ot meghaladó növekedést produkálva összesen 754.405 vendégéjszakát töltöttek el kereskedelmi szálláshelyeinken.

A legfrissebb, 2015. január-augusztusi statisztikai adatok további dinamikus növekedést mutatnak: a magyar kereskedelmi szálláshelyeken ebben az időszakban 606 ezer brit vendégéjszakát regisztráltak, ami megközelíti a tavalyi egész éves adatot és az előző év azonos időszakához képest közel 25%-os növekedést jelent. Ezzel az Egyesült Királyság idén a dobogóra került, a második legfontosabb küldőpiacunk lett Németország után.

Többek között az új légi járatoknak és a kapacitásbővítéseknek köszönhetően további forgalomnövekedés várható: a British Airways jövő májustól háromról napi négyre növeli járatainak számát a London-Budapest viszonylatban, ami 25%-os kapacitásbővülést jelent. A Wizz Air pedig jövő szeptembertől heti két új járatot indít Birminghamből Budapestre, és folyamatban vannak további kapacitásbővítésre irányuló tárgyalások is.

A Magyar Turizmus Zrt. is ráerősít marketingtevékenységére: a hamarosan bemutatásra kerülő jövő évi marketingstratégia szerint a társaság jövőre nem csak a brit, hanem az ír piacra is kiterjeszti Londonból végzett tevékenységét.

A szigetország utazóinak körében Budapest ismerete a legjellemzőbb, köszönhetően az utóbbi években indított fapados járatoknak, városnéző utaknak és a közelmúltban megvalósult fejlesztések segítségével megújult turisztikai kínálatnak. Hazánk mind a fiatalabb, mint pedig a középkorú és idősebb célcsoportok körében népszerű, divatossá váló, „trendi” célállomást jelent. Különös érdeklődésre tart számot a városnéző, kulturális, bor- és gasztronómiai, egészségturisztikai és konferenciaturisztikai kínálatunk. A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt figyelmet fordít továbbá a prémium szolgáltatások iránt érdeklődő célcsoportra.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.