38,1 millió utas Európa legnagyobb légi kikötőjében

Jelentősen nőtt az utasforgalom a londoni Heathrow repülőtéren az év első hat hónapjában. Európa legnagyobb légi kikötőjében 38,1 millió utas fordult meg, ami 2,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Az Európán belüli és a belföldi járatok utasainak száma 2,6, a tengerentúliaké pedig 2,5 százalékkal bővült szerdán ismertetett adatok szerint. Utóbbiak tekintetében elsősorban az afrikai és a latin-amerikai járatokon nőtt az utasok száma, az Afrikába indulóké vagy onnan érkezőké százezerrel 1,6 millióra, Latin-Amerika vonatkozásában pedig 6 százalékkal 700 ezerre, miután a British Airways járatot indított Chilébe.

Az utasforgalom növekedése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bevételek 2,3 százalékkal 1,4 milliárd fontra emelkedtek az első fél évben.

A szerdán ismertetett adatok szerint a légitársaságok egyre nagyobb gépekkel és egyre több utassal repülnek, az utasok pedig szívesen költenek a repülőtéren. Ezt támasztja alá, hogy a kiskereskedelemből származó bevétel 5 százalékkal 206 millió fontra emelkedett. A bárok, éttermek és kávézók forgalmából származó bevétel pedig 11,5 százalékkal nőtt. Noha a repülőtér környezetvédelmi szempontok alapján arra bátorítja a közönséget, hogy ne autóval érkezzenek, a parkolásból befolyó összeg is 7 százalékkal emelkedett és elérte a 62 millió fontot. 

Csökkent viszont a Heathrow Express iránti érdeklődés, a repülőteret a London belvárosában lévő Paddington pályaudvarral összekötő járat bevételei kétmillió fonttal 61 millió fontra csökkentek. A 15 perces, 12 mérföldes vonatút 25 fontba kerül, mérföldenként tekintve ez a legdrágább vasútvonal az országban.

Az utasforgalom és a biztonsági beruházások növekedése miatt az adózás előtti nyereség a 2017 első fél évében tapasztalt 102 millió fontról 95 millió fontra mérséklődött. 

A londoni parlament alsóháza júniusban jóváhagyta a súlyos kapacitásgondokkal küszködő repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését. A világ legnagyobb forgalmú két kifutópályás repülőtere jelenleg 99 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik.     A harmadik pálya megépítésével 85,5 millióról 130 millióra növelhető a Heathrow éves utasforgalmi kapacitása.

Ezzel kapcsolatban a reptér közölte, tanulmányozzák az arról szóló kezdeményezéseket, hogy a projekt miként lehetne innovatív, fenntartható és költséghatékony.     A Heathrow repülőtérnek tavaly 78,2 millió utasa volt. Ennél több, 87,7 millió utas csak a dubaji repülőtéren fordult meg 2017-ben. 

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.