Amatőrök a Tour de Hongrie pályáin

A legnagyobb magyarországi kerékpárverseny, a Tour de Hongrie során az amatőröknek is szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy maguk is személyesen tapasztalják, milyen kihívásokkal szembesülnek a nemzetközi viadal résztvevői.

A szervezők három túrát is indítunk a verseny során. Azt írják, "mindhárom útvonalra elmondhatjuk: nem kifejezetten hosszú, hegyi szakasz, amely egy hobbi kerékpáros számára kihívást jelent, de egy kis felkészüléssel mindhárom pálya teljesíthető".

Az első túrára a Tour de Hongrie első szakasza előtt, 2019. június 12-én szerdán 14:30-tól kerül sor, a Pilismarót és a Hoffmann vadászház között kijelölt nyolc kilométeres szakaszon, egy órás szintidővel. Ez az etap minden túrázó számára emlékezetessé válhat, ha megnézi a nemzetközi mezőny hegymászását is. 

Másnap, június 13-án csütörtökön Miskolcon, a DVTK-stadionnál gyülekeznek majd a túra résztvevői, akik 15 órától Bükkszentkeresztre tekernek fel, a tizennégy kilométeres szakaszra másfél órás szintidőt írnak elő a rendezők. Ezen az útvonalon 2018-ban emlékezetes teljesítményt nyújtott Valter Attila, a magyar kerékpáros akkor megnyerte a körverseny legmagasabban kijelölt hegyi hajráját.

A Pilis és a Bükk után a harmadik kihívás a Mátrában várja majd az érdeklődőket: június 15-én Gyöngyösön a Fő térről indul 12:30-kor útjára a túra, amelynek (rész)célja a tizenöt kilométeres hegymászás végén Mátraházán lesz, de aki még érez magában erőt – és tartani tudja az előírt két órás szintidőt –, feltekerhet a Kékestetőre, ahol a Tour de Hongrie szombati szakaszának befutóját jelölik ki.

Mindhárom túra esetében fontos, hogy az a nemzetközi kerékpárverseny útvonalán halad, a szintidő végén a rendezők a teljes útvonalat lezárják, a Tour de Hongrie mezőnyének érkezése miatt. Éppen ezért fontos, hogy a balesetveszély miatt a túrázók nem haladhatnak a pályán „visszafelé”. Az útvonal lezárásának feloldását a kerékpáros mezőny elhaladása után a szervezők jelzik az érdeklődőknek.

A részvétel minden nevező számára ingyenes lesz, az első háromszáz nevező ajándék Tour de Hongrie-kulacsot és rajtszmot kap. A túrákat orvosi biztosítás kíséri, időmérés nem lesz, a célban frissítővál várják a résztvevőket, akiket arra biztatnak, várják meg a Tour de Hongrie mezőnyének érkezését, szurkoljanak a versenyzőknek.


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.