Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását

Az amerikai kormányzat megszigorítja várandós külföldi állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba - erről adott ki közleményt az amerikai külügyminisztérium csütörtökön, bejelentve egyben a szigorítás szabályait is.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott és pénteken már életbe is lépő új szabályok szerint a turista vízumért - vagy más néven B típusú vízumért - folyamodó várandós nőktől a helyi amerikai konzulátus megtagadhatja a beutazási engedély kiadását, ha úgy látja, vagy arról vannak információi, hogy a vízumkérő kifejezetten azért akar beutazni az Egyesült Államokba, hogy ott szüljön. Az amerikai törvények értelmében ugyanis minden, az Egyesült Államok területén született kisbaba automatikusan amerikai állampolgár.

Az amerikai konzulátusok döntése általában végleges, az ellenük indított fellebbezési eljárások az amerikai bíróságokon ritkán járnak sikerrel.

Ha az állapotos nő azzal indokolja vízumkérelmét, hogy olyan orvosi ellátásra, kezelésre van szüksége, amelyet csakis Amerikában kaphat meg, akkor ugyanolyan elbírálásban részesül, mint a többi, orvosi kezelésre beutazó külföldi állampolgár. Vagyis igazolnia kell, hogy elegendő összeg áll a rendelkezésére a költségek - a szállás, a kórházi ellátás, orvosi díjak, közlekedés - fedezéséhez.

Közleményében az amerikai külügyminisztérium leszögezte: "nem hiszi", hogy jogszerű" a beutazás az Egyesült Államokba kifejezetten azzal az elsődleges céllal, hogy egy gyermek amerikai földön jöjjön világra és amerikai állampolgárságot kapjon. Ezt az egyébként nem nagyon elterjedt, de létező gyakorlatot "szülési turizmusnak" nevezik az Egyesült Államokban. Tavaly Kaliforniában számoltak fel egy olyan hálózatot, amely jelentős összegek fejében segített vízumhoz juttatni terhes latin-amerikai nőket.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.