Az Országháznak nem kell a turista?

2012 elejétől helybiztosítási díjjal nehezíti az Országház a csoportos látogatást. Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója mintha mindent megtenne azért, hogy elriassza a turistákat.

Szinte kihagyhatatlan része egy budapesti hosszú hétvégének egy parlamenti látogatás. Aki még nem járt ott, csodát vár. A csodát azonban csak a századfordulós építészet e nagyszerű nagyzolásában találja meg, a szolgáltatás színvonala méltatlan az eladandó termékhez mind az utazási irodák, mind pedig az oda látogató vendég szerint.

Ide nekem a pénzt előre!

Az Országház már egy ideje azzal borzolja az utaztatók idegeit, hogy az utazási irodának egy hónapra előre meg kell mondani, hány látogatója lesz adott hónapban, az ezért járó pénzt át kell utalni a tárgyhót megelőző utolsó napig egy, a létszám szerint kiállított szállítólevél alapján. Tehát, az utazási irodák kicsit „ingyenhiteleznek”. Az Országgyűlés Hivatala (OH) meg ül rajta a tárgyhót követő 10. napig, amikor is elérkezik az elszámolás utolsó napja. Ha valaki a látogatás napján lesz beteg, vagy eleve meg sem érkezik a csoporttal, bármi történik, ami miatt nem tud elmenni, az iroda pénze a Magyar Államkincstár (MÁK) bankszámláját hízlalja, mivel a szabályzat értelmében csak akkor jár vissza az előlegszámlára befizetett pénz, ha az utazási iroda a látogatást megelőzően 15 nappal jelezte a csoport létszámának, vagy a látogatás időpontjának változását. Ha az iroda lőtt túl a célon és több vendég érkezik, akkor neki kell a befizetett előleghez hozzátenni még a különbözetet a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül. Az Országgyűlés Hivatalának szintén 8 napja van a különbözet visszautalására. Mindezt az Országgyűlés az optimális kihasználtság biztosítására dolgozta ki. Ha ezzel az volt a célja, hogy ráijesszen az utazási irodákra, rossz úton jár. Ettől nem csökken a létszámváltozások mértéke - véli egy megkérdezettünk.

Megkülönböztetés

Ez idéntől azzal bővült, hogy úgynevezett helybiztosítási díjat is beszed az ország háza állampolgárságtól függetlenül. Azaz hiába uniós állampolgár valaki, ha csoport részeként szervezetten látogatja az épületet, fizet. Ennek tudatában érdekes, hogy egyéni látogatóként továbbra sem kell fizetni, csak felmutatni valamely, személyazonosság igazolására szolgáló cédulát. 1750 forint az úgynvezett helybiztosítási díj; fele annak, amit unión kívüli felnőttek fizetnek. Tehát az amerikai nagybácsi 3500 forintot, diák státuszú kísérője felét, 1750-et fizet. Nekik ennyi akkor is, ha csoporttal érkeznek. Bizonyára növekszik a Parlament idegenforgalmából származó MÁK-bevétel. 2010-es adataink szerint az akkori 410 833 látogató 60%-a érkezett uniós országból. A módosítások hatálya alá esnek a magyar állampolgárok is. Nem vagyunk kivételezett helyzetben, ha csoporttal megyünk, értünk is jár a helybiztosítás díja.

A turizmus csupán másodlagos

Mindez a változtatás teljesen egyoldalúan történt - tudtuk meg Molnár Gabriellától, a Magyar Utazásszervezők és Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökétől. Hozzátette: az egyeztetés nélkül módosított belépési szabályzatot december 29-én, a hatályba lépést megelőzően 3 nappal küldték meg az utazási irodáknak, melyek közül akkor többen vonakodtak aláírni a szerződést. A MUISZ találkozót kezdeményezett az Országgyűlés Hivatalával Bánki Erik Sport- és turizmus bizottsági elnök, illetve Kövér László házelnök közbenjárására. A február 6-i találkozó azonban nem járt sikerrel. Az OH szerint az Országgyűlés épülete amúgy is elsősorban közintézmény, a turizmus csupán másodlagos - derült ki elmondások szerint az egyeztetésen.

Az ország imázsa

A helybiztosítási díjat nem könnyű lenyeletni a hazai beutaztatóknak külföldi partnereikkel. Mivel a Parlament által egyoldalúan kidolgozott szerződést úgy és akkor tolták az irodák orra alá, azok az árváltozást nem érvényesíthették visszamenőleg a már korábban befoglalt csoportokra. Ez nem csupán az év eleji foglalásokra érvényes, hanem akár az egész évre, ha az árban már egyszer megállapodtak - mondta el Molnár Gabriella. Hozzátette: így a helybiztosításból származó veszteséget nyelhetik be a hazai irodák.

Másfelől, ha a partnerirodák megnézik az Országház - turisztikai szempontból kevésbé felhasználóbarát - honlapját, látják, hogy itt valami nem stimmel az egyéni és csoportos árképzés terén; különösen, hogy erről nem is szerepel információ a honlapon. Innentől félő, hogy akár inkább kiveszik a szervezett programok közül a parlamenti látogatást - vélte Molnár Gabriella. Az pedig már hab a tortán, hogy ennek az egész, ismét „alaposan megfontolt” szabályozásnak milyen marketing értéke van a küldőpiacaink felé; magyarázkodhat az utazási iroda.  

Ahogy nehéz lesz megértetni a Parlament hozzáállásat külföldi partnerével annak a Turizmus Online-nak név nélkül nyilatkozó jeles hazai beutaztónak, melynek szeptember 14-re előrejelzett csoportját azért nem tudja fogadni napközben a ház, mert „a magyar vendégek elsőbbséget élveznek” 09.00 - 16.00 óra között, így az iroda külföldi csoportját nem tudták regisztrálni. Hasonló választ kapott ugyanez az utazási iroda egy június 20. környéki csoportjára is. Ez esetben az iskolások látogatásaira hivatkozott a Parlament. Jóllehet, a nyári vakáció június 15-én kezdődik, a parlement csak a július-agusztusi időszakban fogad napközben szervezett csoportokat. Előtte és utána reggel 8-9, illetve délután 16-18 óra között jöhetnek. A baj, hogy az egyik kérdéses csoport hajóval érkezik Budapestre meghatározott időben - nem reggel 8 előtt és nem délután 4 után, de az Országházat mindeképpen látni szeretné.

A vendég pedig pisiljen be!

A turizmus OH szerinti másodlagosságát mi sem érzékelteti jobban, mint a kevésbé vendégbarát bánásmód, melyet viszont már a vendég is a saját bőrén érez. A Parlament talán az egyetlen olyan turisztikai látványosság, ahol nyilvános wc-be esélye sincs eljutni a szükség által gyötört turistának. Látogatásra befizetett pénzéért az átalában igencsak goromba őrök akkor sem engedik be a - tegyük fel - vizelettartási problémákkal küzdő, de az őr fizetéséhez belépőjével hozzájáruló idős amerikai turistát, ha az térden állva járul elé - mondja egy Parlementben csoportokkal gyakorta megforduló idegenvezető. Ebben a kérdésben szintén tántoríthatatlan az OH; szerintük ne kódorogjanak a vendégek az épületben - tudtuk meg.
„A vendégek nem kódorogni akarnak, hanem ha rájuk jön, a látogatást megelőzően vagy követően szükségüket méltó mód elvégezni egy kijelölt helyen, ahogy az turistákat fogadó látogatóközpontokban lehetséges. Elvileg lesz majd a jövőben ilyen látogatóközpont az épületnél. Addig is ilyen esetekre egyetlen kényszermegoldásként marad a Néprajzi Múzeum, ahol némi pénzért túl lehet esni a folyó- és egyéb ügyeken. De ennek itt sem örülnek annyira és országimázs szempontjából szégyen számunkra” - fejtette ki a Turizmus Online-nak nyilatkozó idegenvezető.
Másik „vendégbarát” tulajdonság, hogy a látogatás indulása előtt általában 15-20 perccel odarendelt csoportok, csakúgy mint az egyéni látogatók hóban, fagyban és 35 fokban is kint állnak a téren. Se egy esővédő, egy helyiség, ahol várhatnának, amíg pénzükért bebocsáttatnak nagy kegyesen a cifra épületbe.

Természetesen az Országgyűlés Sajtóosztályát is megkerestük, ahol szokás szerint e-mailben várják a kérdéseket. Mi pedig a válaszokat, bár a sajtóosztály munkatársa nyugtatta szerkesztőségünket: előbb-utóbb megtudjuk a miértekre a választ, hiszen 30 nap áll rendelkezésre a válaszadásra.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.