Békés megyei turisztikai fejlesztések

Békés megyében az utóbbi egy évben számtalan turisztikai fejlesztés valósult meg, több projekt pedig az idén készül el – tudtuk meg a Tourinform Békés megyei irodavezetőjétől, Glózik Klárától.

Körös-mente

A Körös-menti TDM nyertes pályázatának köszönhetően Szarvason, Békésszentandráson és Kondoroson is látványos fejlesztések valósultak meg. Tavaly 14 személyes elektromos kisbuszt vásároltak és fedett kerékpártárolókat alakítottak ki. Kerékpáros és gyalogtúra útvonalat jelző táblákat helyeztek ki Szarvas térségében, és internet-kapcsolattal ellátott infópontot telepítettek Békésszentandráson. Készítettek egy Pocket Guide mobilapplikációs rendszert is, ennek köszönhetően a turisták idegenvezető nélkül is bebarangolhatják a város legszebb részeit. Szarvason nemrégiben adták át a Mini Magyarország új részét, erről korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk.

Munkácsy Emlékév és CsabaPark

Ősztől látogatható lesz a CsabaPark, a Dél-Alföld legnagyobb gasztronómiai élményparkja. Az ötvenhektáros területen naponta lesznek gasztronómiai programok, amelyekre az alapanyagokat helyi kistermelők szállítják. Épül egy 2750 négyzetméteres rendezvénycsarnok, kolbászkészítő udvar vágóponttal, húsfeldolgozóval és vendéglátóhelyekkel, a gyerekeket az Óriások Konyhája várja. Munkácsy Emlékévvel tiszteleg a 170 éve született Munkácsy Mihály előtt Békéscsaba: az egész éven át tartó gazdag programsorozat keretében a festőművész munkásságát bemutató kiállítás nyílt, konferenciákat és szakmai fórumokat rendeznek.

Gyulai újdonságok

A Gyulai Várfürdőben tavaly év végén nyílt meg a Dél-Alföld élményekben leggazdagabb víziparadicsoma. Van itt sodrófolyosó, víz alatti masszázs, pezsgő ülőfürdő gejzír és buzgár. A két és félmilliárd forintos fejlesztése révén közel 900 négyzetméterrel nőtt a vízfelület. Felújítják az Almásy-kastélyt is, amelyben év végére múzeumot alakítanak ki. A kastély háromszáz éves történetével, az arisztokrácia és a cselédség egykori életével ismerkedhetnek majd meg a látogatók. A gyulai Göndöcs-kert, a város egy korábban méltatlanul kezelt része is megújul, 891 millió forintból.

Füzesgyarmat, Orosháza, Gyomaendrőd

Tavaly év végétől újra várja vendégeit a füzesgyarmati Thermal Hotel Gara. A szálloda mozgás és egészségterápiás centrummal gazdagodott, ahol teljes körű gyógyfürdő szolgáltatások vehetők igénybe az OP támogatásával. Tavaly nyáron adták át Orosháza új főterét, közel 1000 különleges formájú növénnyel, pihenőkkel, sétányokkal. A tér közepén üvegkörtefát állítottak, amely a város újratelepítésének állít emléket. Gyomaendrődön új turisztikai portált hoztak létre a www.gyomaendre.hu webcímen, ahol Gyoma Endre, a város kabalafigurája kalauzolja a látogatókat a látnivalók között.

Megyei tervek

Az idei tervekről szólva Glózik Klára elmondta, hogy egy új megyei honlap létrehozását tervezik (www.visitbekes.hu). A cél a jelenlegi www.turizmus.bekesmegye.hu honlap lecserélése. A Békés megye Falusi Turizmusáért Egyesülettel közösen pályázat eredményeként több új tematikus kiadvány született: Természet és vizek otthona, Békés megye: Vizeink, Békés megye: Aktív időtöltés, Falusi szálláshelyek, helyi termelők. Május elejére készül el a Békés megyét bemutató kiadvány román, szerb és angol nyelven.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.