Beltéri ajtó, csaptelep, teknős - tudja mi a közös bennük?

Háromból két magyar és tízből kilenc lengyel szállásadónál lopott már vendég – derült ki a Szallas.hu szállásadók körében végzett felméréséből.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Gyakori a lopás a vendégek körében: tízből kilenc lengyel és háromból két magyar szállásadónál járt már enyveskezű vendég a Szallas.hu adatai szerint. Honfitársaink körében a törölközők (66%), az evőeszközök (55%) és az ágyneműk (27%) fogynak legnagyobb arányban, de elektromos berendezéseket (21%), tisztálkodási szereket (21%) is előszeretettel visznek el a magyar vendégek.

A lengyeleknél is fogyó eszközök a textíliák, azonban a távirányítóból vagy órából elcsent elemek, az izzók vagy csavarok meglovasítása is általános. „A kisebb értékű lopások jellemzőek, ezek járulékos költségével kalkulálnak is a szállásadók” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója.

Komolyabb anyagi kárra is van azonban példa: sok szállásadónál a tévé és a kisebb elektromos berendezések, mint a vasaló vagy a vízforraló is fogyó eszköz. Olykor többszázezres veszteség is érheti a szállásadókat: akadt, akitől a bérelhető síléceket vitték el, és hómarót is lovasítottak már meg. A meghökkentő lopási esetek listájára a magyarok körében egy teknősbéka, egy aranyhal, egy a minibárból kiemelt hűtőrács és egy tűzoltó készülék kerültek fel. A lengyeleknél pedig egy lefolyódugó, egy tévé dekóder és egy komplett csaptelep elcsenése okozták a legnagyobb meglepődést. A szállásadók fele nem foglalkozik az enyveskezű vendégekkel, számolnak ezzel a plusz költséggel.

„Persze ez a helyzet súlyosságától és a kár mértékétől is függ – tette hozzá a vezérigazgató. – Ha jelentősebb dologról van szó és bizonyítható az eset, feljelentésre is sor kerülhet.” Jóval kevesebb azoknak a száma, akik személyesen járnak el az ügyben és felkeresik az illetőt. Ilyen esetben egyébként a vendégek kétharmada tagad és a feltételezést is kikéri magának. Csak minden ötödik tetten ért juttatja vissza az eltulajdonított dolgot, ötből ketten pedig kifizetik a kárt.

Mind a magyar, mind a lengyel szállásadók alig harmada vezet feketelistát a problémás vendégekről. Nem minden lopás, ami elsőre annak tűnik. Egy szállásadónál például csere történt: az evőeszközkészletet lecserélte a vendég egy silányabb, alumínium szettre. „Egy partnerünk viszont csupán figyelmetlen volt. Arról számolt be, hogy elcsentnek hitt valamit, amit később maga talált meg – mondta Szigetvári József. – Persze nemcsak az előkerült holmi maradt így a szállásadón, hanem egy jó adag lelkiismeret-furdalás is, amiért lopásra gyanakodott.”

Mit loptak már magyar szálláshelyeken?

· tűzoltó készülék

· tévé

· radiátor termosztatikus feje

· aranyhal a kerti tóból

· szárítókötél

· WC papír

· minibár belső részei: polc, rács

· WC-ülőke

· beltéri ajtó

· teknősbéka

 

Mit loptak már lengyel szálláshelyeken?

· elemek a tévé távirányítójából vagy órából

· izzók

· mosogatódugó

· tévé dekóder

· zuhanyfej

· székből csavarok

· konyhai csaptelep

· síléc, hómaró

· BBQ nyárs

· recepcióról görgős szék

Forrás: Turizmus Online


A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában

A foci-vb szállodai gyorsmérlege Amerikában 

Rekordbevétel, vegyes foglaltság és sok-sok tanulság.
Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából

Sorra vonulnak ki a spanyol hotelláncok Kubából 

Az amerikai szankciók jogi és pénzügyi akadályok miatt a spanyol Meliá és Iberostar szállodalánc is teljesen kivonul Kubából.
Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél

Új értékesítési megoldás a Hunguest egységeinél 

A fejlesztésnek köszönhetően a mesterséges intelligencia a valós árak és szabad kapacitások alapján immár foglalási linket generál a vendégnek közvetlenül a chatablakban.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.