BGE: elengedhetetlen az utánpótlásképzés a turizmusban, vendéglátásban

Elengedhetetlen a magasan képzett, elkötelezett és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett szakemberek utánpótlásának képzése az ágazat bővülésének fenntartásához - mondta Lugasi Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar dékánja.

Az intézmény lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a hazai vendéglátóhelyek 2019-ben együttesen összesen 1500 milliárd forint árbevételt értek el, a forgalom volumene tehát egy év alatt 6,9 százalékkal nőtt. A szakképzett munkaerő hiánya azonban továbbra is negatívan befolyásolja a szektort, ezért a képzőhelyek a piaci szereplőkkel együtt mindent megtesznek azért, hogy tapasztalt és magasan kvalifikált szakembereket indítsanak el a pályán.

Felmérések szerint a vendéglátásban dolgozók majdnem negyede szakképzetlen, ráadásul közel 18 százalékuk egyáltalán nem beszél angolul. A szektort érintő általános munkaerőhiány nyilvánvaló: a turizmus-vendéglátásban 2019 harmadik negyedévében 2,5 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya.

Lugasi Andrea szerint 2018 óta átlagosan 18 százalékkal több hallgatót vettek fel a karra, mint a korábbi években, a turizmus-vendéglátás alapszak hallgatóinak közel 20 százaléka külföldön szerez tapasztalatot, amely nagyban segíti az elhelyezkedésüket.

Azok a hallgatók, akik 2020 szeptemberében kezdik meg tanulmányaikat a karon – a vonatkozó jogszabály módosítása következtében – már kötelezően két féléves szakmai gyakorlatot kell letölteniük, erre az egyetem a  Resort Leaders-szel szövetkezett. Ennek köszönhetően évente több mint 1000 közép-kelet-európai fiatal vesz részt, akik elismert, 4-5 csillagos amerikai szállodákban tölthetik el a 4-11 hónapos gyakorlati időt.

Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.