hirdetés
hirdetés

Drónokkal a balatoni horgászturizmus javításáért

A rabsicok visszaszorításával, egyes, nagyüzemi méretben dolgozó horgászok korlátozásával és a halállomány megfelelő szabályozásával próbálják a többség számára jobbá, fenntarthatóbbá tenni a balatoni horgászatot, javítani a horgászturizmus feltételeit, derült ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN Zrt.) csütörtökön rendezett konferenciáján.

hirdetés

Talán a halak és a rabsicok kivételével minden érintett ott volt tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetben megrendezett balatoni horgászkonferencián. A tanácskozás első részében a házigazda intézet kutatói számoltak be a horgászok számára is fontos kérdésekben zajló kutatásaikról. Így szó volt turisták életét megkeserítő, sőt olykor még vitorlásversenyek mezőnyét is megtizedelő árvaszúnyogokról, a ma már fontos haleledelként számon tartott invaziv vándorkagylókról és az ugyancsak invaziv busákról. Amíg a szúnyogoknál, kagylóknál a hasznosság is fontos tényezőként szerepelt a tennivalók mérlegelésénél, a busákkal kapcsolatban nem voltak ilyen elnézőek a kutatók. A balatoni halállomány hosszú távú, horgászérdekeknek is megfelelő állapotú fenntartásához szerintük a teljes vízgyűjtőn - beleértve a halastavakat - teljesen be kellene tiltani a nem őshonos fajok tartását. Ugyancsak meg kellene tiltani, vagy szigorítani kellene a más vízrendszerekből történő halszállításokat, hogy ezzel megelőzzék az újabb káros halfajok behurcolását a Balaton vízgyűjtőjére - fogalmazták meg.

A konferencia szünetében halakat is telepítettek a Balatonba. Az egyik számozott ponty keresztapaságát Tósoki Imre tihanyi polgármester vállalta (balról). Jobbról Szári Zsolt, a BHN Zrt. vezérigazgatója regisztrálja a halra rögzített számot (Fotó: Győrffy Árpád)
A konferencia szünetében halakat is telepítettek a Balatonba. Az egyik számozott ponty keresztapaságát Tósoki Imre tihanyi polgármester vállalta (balról). Jobbról Szári Zsolt, a BHN Zrt. vezérigazgatója regisztrálja a halra rögzített számot (Fotó: Győrffy Árpád)


A horgászokat talán legjobban érintő elemzés a fogási naplók adatai alapján mutatta be, hogy a tavaly kifogott 618 tonna hal hogyan oszlik meg a mintegy 40 ezer horgász között. Mint kiderült, a pecások egy szűk csoportja aránytalanul nagy mennyiségű halat visz haza. 2013-ban az összes halfajt tekintve 866 fő (az összes horgász 2,2 százaléka) összesen 144 tonnát fogott, ami az összes horgász fogásának a 23 százaléka. A pontyok esetében ennél is érdekesebb az eredmény, itt 371 fő (az összes horgász 0,9 százaléka) 62 tonnát fogott, az összes horgász pontyfogásának a 19 százalékát.

Korlátoznák a kifogható mennyiséget

A fenti aránytalanságok miatt a jövőben korlátozni szeretnék a védett halfajokból - ponty, süllő, csuka, harcsa, kősüllő - egy engedéllyel fogható mennyiséget. A tervek szerint száz megfelelő méretű hal kifogása után csak új engedély kiváltásával folytathatja a horgászást az érintett személy. A tervek között szerepel a minimálisan fogható halméretek fajták szerint különböző nagyságú növelése is.

A szabályosan horgászók esélyeit szeretnék növelni az ellenőrzések hatékonyságának javításával is. Egyes becslések szerint maguk az engedéllyel horgászók is akár kétszer annyit kifoghatnak, mint amennyi a naplókba kerül, és hasonlóan nagy mennyiség vándorol az orvhalászokhoz is. A halőrök javuló jogszabályi lehetőségeit létszámbővítéssel, képzésekkel és technikai fejlesztésekkel szeretnék tovább javítani. A korszerűbb hajók, navigációs eszközök mellett kamerákkal felszerelt drónok rendszerbe állítása is felmerült, hogy a nádasokban, hajókról horgászókat hatékonyabban tudják ellenőrizni.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai