Ha jön a hideg és a hó, kezdődhet a hazai síszezon

Bár még nincs hó, de a síelést szeretők már készülnek, átmosták a ruhákat, kiglancolták a cipőket, és azon morfondíroznak, jó-e még a tavalyi léc, vagy béreljenek majd. „Síelj itthon!”címmel rendeztek sajtótájékoztatót hazánk síturizmusának helyzetéről és a lehetséges fejlesztési irányokról.

Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára több számadattal támasztotta alá, hogy a hazai turizmus jó irányba halad, az idei lehet Magyarországon minden idők legsikeresebb éve a turizmusban. 2015-ben, az első háromnegyed évben 8,16 millió vendég 20,75 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégszám 8,4%-kal, a vendégéjszaka-szám 6,4%-kal haladta meg a tavalyi értéket. Ezen belül az összes vendégéjszakák közel felét kitevő belföldi vendégforgalom emelkedése is 6,3%-os volt.

Jótékonyan járulna hozzá a belföldi turizmus teljesítményének további erősödéséhez a hagyományosan holtszezoni időszaknak számító téli hónapokban, ha az ötszázezer hazai síelő csak néhány százalékát sikerülne hazai síterepeinken tartani, és rávenni őket, hogy akár csak egy éjszakát hazai tájakon töltsenek. Ez akár több tízezres nagyságrendben bővíthetné a belföldi vendégforgalmat - mondta.

Nagycsaládos apaként kiemelte, hogy aki kisebb gyerekeit szeretné síelésre oktatni, annak nagyon szerencsés, hogy itthon is rendelkezésre állnak a szükséges feltételek.

Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai sípályák és a kapcsolódó szálláshelyek, vendéglátóhelyek többsége olyan kis- vagy középvállalkozás, amely elfogadja fizetőeszközként a hazai turizmus motorját, a SZÉP kártyát is. A hazai szolgáltatások minősége eljutott arra a szintre, hogy kezdőtől a profikig mindenki jól érezheti magát a különböző pályákon - mondta.

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a turisztikai szolgáltatókkal együttműködésben 10. alkalommal hirdette meg Budapest Winter Invitation promóciós kampány is, mely a főváros téli szolgáltatásait népszerűsíti.

A sajtótájékoztatón Fehér Gyula, a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter elnöke elmondta: a Klaszter célja változatlanul a sport- és fizikai aktivitás hazai népszerűsítése, a havas sportok kultúrájának, a biztonságos téli sportolás ismereteinek széles körű terjesztése, sípályák biztosítása, vagyis a síélet fejlesztése Magyarországon. Egyre többen utaznak téli helyekre üdülni, „nézni” a síző családtagokat. Az elmúlt évek általános tendenciáját a rövidebb (3 napos) síprogramok iránti igény növekedése (többször, rövidebb időtartam) jelentette. Ez a három tényező jelentősen segítheti a hazai síturizmus fejlődését – mondta Fehér Gyula.

A tájékoztatóban elhangzott, hogy hazánkban jelenleg huszonhét síiskola működik. Magyarországon 14 db működő sípálya van sílifttel, összesen 46 sílift üzemel havas pályán, éjszakai kivilágítása kilencnek van, 11 helyen 20 ratrak (hótaposó munkagép) üzemel.

Hogy állunk a környező országokhoz viszonyítva? Ausztriában a lakosság 36%-a sízik, Szlovákiában, Csehországban és Németországban 18-20 %, Szlovéniában 15%, Lengyelországban 13%, hazánkban 5%, Románia, Szerbia 3%. Lesz-e hó a szezonban? Erre a kérdésre Fehér Gyula azt mondta, nem is a hó a legfontosabb, hanem a hideg, és azt az időjósok megígérték.

Bővebb információ: http://sieljitthon.hu/


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.