hirdetés
hirdetés

IBUSZ: megoldjuk a Malév leállása utáni „charter-űrt”

Heteken belül eldől, ki veszi át az IBUSZ Malévvel tervezett chartereit. Az IBUSZ kötötte le a Malév charter-kapacitásának 98%-át a 2012-es nyári szezonra.

hirdetés

Komora Zoltán, turisztikai igazgató a Turizmus Online-nak elmondta: a Malév leállása heti 17 gépet érintett 15 héten át. A gépek 11 desztinációra, Görögországba, Spanyolországba, Bulgáriába és Törökországba repültek volna.

Az IBUSZ jelenleg igyekszik mindent megtenni, hogy zökkenőmentesen találjon más légitársaságot a Malév után keletkezett űr betöltésére - tette hozzá. Elmondta: tárgyalásban állnak több, köztük külföldi fuvarozóval is. Neveket azonban a tárgyalások végetértéig nem kívánt elárulni. Annyit megtudtunk, hogy ugyan az IBUSZ is keres partnert, de mivel elég nagy igényt kell kielégíteni, őket is számos cég megkeresi ajánlataival.

A kiesett Malév járatok az IBUSZ teljes charter-forgalmának 30-40%-át jelentik. Mint Komora Zoltán tájékoztatott: a Malév kiesése illetve új fuvarozó keresése a foglalásokat nem érinti. Az utasok el fognak repülni a júniusban esedékes szezonkezdetkor egészen október elejéig. A gépgazda IBUSZ továbbra is együtt marad az eredetileg a Malév által repült desztinációra albérlőivel. Kiemelte: szeretnék ugyanolyan feltételekkel bérelni a gépeket, lehetőleg ugyanazokon a napokon közlekedni, azonos résidőkkel.

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai