Ilyen lesz a világ legnagyobb drótköteles átcsúszópályája

Új turisztikai attrakcióval bővül az Egyesült Arab Emírségek. 

Az új drótköteles átcsúszópálya a leghosszabb és egyben a legmagasabb lesz a világon. Az attrakciót a Jebel Jaisra, azaz az Egyesült Arab Emírségek legmagasabb hegyére építik majd, a Ras Al Khaimah-i emírségben.

A Ras Al Khaimah Turisztikai Fejlesztési Hatóság (RAKTDA) a pontos adatokat még nem hozta nyilvánosságra, de annyit azért elmondott, hogy hosszabb lesz, mint 28 focipálya összesen. 

A napi 250 ember befogadására alkalmas pálya, 2017 december első hetében nyílik és napenergiával működtetik majd.

Életkori korlát nem lesz, de legalább 120 centiméter magas illetve 35 és 150 kilogramm közötti vendégeket tudnak majd fogadni.

Az exkluzivitást kedvelőknek sem kell félnie, hiszen VIP Lounge és Welcome Center is lesz a helyszínen, valamint saját parkoló. Illetve a tehetősebb látogatók akár a helikopter transzfer szolgáltatást is igénybe vehetik.

A RAKTDA azt reméli, hogy a több milliárd dolláros befektetés vonzza majd a turistákat a világ minden tájáról. 

Egyébként a jelenlegi legnagyobb ilyen pálya a világon a puerto ricói „The Monster”, amely 2200 méter hosszú.

 


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.