K.O.-val győztek a kínai borok

A kínai borok győztek egy pekingi borversenyen, amelyen francia és kínai szakértők vakon kóstoltak a két országból származó borokat – írja a borászat.hu. A kóstolón ötféle bordeaux-i bor került terítékre, és ugyanennyi Kína legígéretesebb bortermő vidékéről, Ninghsziából, és az első négy helyen ninghsziai borok végeztek, és csak ötödik helyre futott be egy francia, a Lafite Saga 2009 (médoc).

A zsűrinek legjobban a kínai Grace Vineyard Chairman's Reserve tetszett, amit az ugyancsak ninghsziai Silver Heights The Summit 2009 követte, harmadik helyen a JiaBeiLan 2009 végzett, míg a negyedik legjobb a Deep Blue Grace Vineyard 2009 lett. Az eredmény arról tanúskodik, hogy az utóbbi időben javult a kínai borok minősége – vonták le a következtetést a zsűri tagjai, köztük Jim Boyce, a Grapewallofchine.com internetes portál alapítója.
Az egyik bordeaux-i borász szép jövőt jósolt a ninghsziai borvidéknek. „Az embereknek meg kell változtatniuk véleményüket a kínai borokról” – vélekedett a Revue du vin de France francia borászati folyóirat szakírója, egyben a zsűri tagja. (forrás: Agromonitor)


Olasz csúcsgasztronómia, szuperprémium italok, hamisítatlan itáliai hangulat

Olasz csúcsgasztronómia, szuperprémium italok, hamisítatlan itáliai hangulat 

Ilyen volt a a Balaton Wine&Gourmet fesztivál Veszprémben, a nyárt búcsúztató utolsó hétvégén.
Indul a pályázat vidéki kávéházaknak és speciális vendéglátóhelyeknek

Indul a pályázat vidéki kávéházaknak és speciális vendéglátóhelyeknek 

Egymilliárd forint értékű támogatást hívhatnak le vidéki kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek.
Itt az új magyar szőlőfajta?

Itt az új magyar szőlőfajta? 

Elismerést kapott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán nemesített szőlőfajta.
Bolladoro:  ahol az étel és a kultúra találkozik

Bolladoro: ahol az étel és a kultúra találkozik 

A Bolladoro nem csupán kulináris, hanem kulturális programokkal is várja vendégeit.
Kik kapják idén a Gundel Károly-díjat?

Kik kapják idén a Gundel Károly-díjat? 

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) már várja a jelöléseket.
Ciberézés, öregítés és Szatmár "fekete aranya" Tatán

Ciberézés, öregítés és Szatmár "fekete aranya" Tatán 

Bemutatják Szabolcs-Szatmár Bereg gazdag ízvilágát.
Szép üzenettel készítettek filmet a történelmi étteremről - komoly elismerés a jutalma

Szép üzenettel készítettek filmet a történelmi étteremről - komoly elismerés a jutalma 

A legjobb három közé választották egy rangos filmfesztiválon a Gundel Étterem jelnyelvi kommunikációt bemutató alkotását.
Ismét topséfek választják ki a világ legjobb fiatal tehetségét

Ismét topséfek választják ki a világ legjobb fiatal tehetségét 

Bejelentették a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2024-25 nemzetközi zsűrijének névsorát.
Három héttel korábban kezdődött a szüret ezen a szőlőbirtokon

Három héttel korábban kezdődött a szüret ezen a szőlőbirtokon 

Az aszályos időjárás ellenére jó termésre számít Benesch Antal főborász.
Íme, a legújabb prémium gin portfólió

Íme, a legújabb prémium gin portfólió 

A Premium Gin legújabb portfóliójába kaphattunk betekintést.

Interjú

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén

Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén 

A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.  
Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva

Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva 

Indul a verjus-szüret a Villány-siklósi-borvidék egyik legjelentősebb, patinás, több mint 30 éves múlttal rendelkező pincészeténél, a Vylyan birtokon.