Kács, a bakancsos turisták bükki gyöngyszeme

A falu jövőjét alapvetően az idegenforgalom további fejlesztése jelenti – mondta a Turizmus Online-nak Balog János, Kács alpolgármestere. Az alig több mint félezer lakosú bükki település ma sokak szeretett üdülőfaluja, ahol hazai és külföldi vendégek is megfordulnak.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kács olyan, mint egy liget, körös-körül erdők szegélyezik. Egy honfoglalás kori település, amely a fennmaradt régi térképeken is szerepel. Egykor várőrtorony állt itt, de mára már nem maradt belőle semmi, csak egy fakereszt őrzi az emlékét, amelyet dr. Koleszár Lajos és barátai állítottak. A falu központjában látványos, 10-12 méter magas szikla tetején emelkedik a római katolikus Szent Háromság templom, amely híres búcsújáróhely és a Mária út része.

Barlangok, víznyelők, szurdokszerű völgyek között

Kács északi határában pedig azt a karsztvízforrást találni, amely néhány környező községet és Mezőkövesd egy részét is jó minőségű ivóvízzel látja el. Emellett a falu, valamint a szomszédos Tiboldaróc közötti területen egy magántulajdonban levő arborétum különleges növényeiben gyönyörködhetnek az érdeklődők. Kács határában több tanösvényen is túrázhatnak a bakancsosok. Megismerhetik a barlangokat, a víznyelőket – a dolinákat – és a szurdokszerű völgyeket is bebarangolhatják.

A falutól kissé távolabb találhatók azok az úgynevezett kőhodályok, amelyeket tufába vájtak és valamikor az állatok elhelyezésére használták őket. Ma holland tulajdonban vannak. Kács déli végén, a Kecskekő-majorban pedig szintén érdekességgel találkozhatnak a turisták. Ezen a helyen a közmunkaprogram keretében állattenyésztéssel kezdtek foglalkozni. Sertéseket, birkákat, kecskéket, baromfikat tartanak bemutató jelleggel. A falu ipartörténeti különlegessége az egykori Bodnár-malom, amelyet a Kácsi-patak vizével működtettek valamikor. Fafeldolgozásra is használták, emellett gabonát is őröltek benne. Jelenleg a nyilvánosság számára sajnos nem látogatható.

Balog János munkatársunk kérdésére arra is kitért, hogy az elmúlt évben a falu három utcáját felújították és szilárd burkolattal látták el, emellett a vízelvezetőket is rendezték. Ezekre több mint százmillió forintot költöttek. Kács központi terén a Belügyminisztérium támogatásával díszburkolatot alakítottak ki, amely piachelyként is szolgál majd. A téren a helyi önkéntes tűzoltók által a XX. században használt vízszivattyúgépet, mint turisztikai látványosságot állítottak ki.

Egész évben vendégeket vár az erdei iskola

A templom közelében, a volt általános iskola épületében immár nyolc éve erdei iskolát találni, amelyet az önkormányzat működtet. A fejlesztés eredményeként egyszerre negyven iskolás korú gyermeket szállásolnak el az intézményben. Különböző foglalkozásokat tartanak nekik, például korongozásra, íjászatra tanítják őket. Ezek mellett tantúrákat és ismeretterjesztő előadásokat is szerveznek az érkező fiataloknak, igény szerint pedig lovaglásra is van lehetőség. Az iskola egész évben működik és fogadja a vendégeket, akik között kirándulók is helyet kaphatnak. A polgármesteri hivatal mögött, a Petőfi Sándor szobrával fémjelzett szabadidőparkban pedig játszótér várja a gyerekeket hintákkal. Ennek szomszédságában hamarosan tollaslabdapályát alakítanak ki a sportolni vágyók örömére.

Kácson a turizmus fejlesztését szolgáló további tervek között szerepel a Kecskekő-majorban lévő egykori magtár teljes felújítása. Szeretnék az épületet eredeti állapotában visszaállítani, ehhez európai uniós támogatásért pályáznak.

Idén is lesz vadételfőző-verseny

„Nálunk a turizmus éves fő rendezvénye a ma már nemzetközi hírű vadételfőző-verseny – emelte ki a programok közül Bene László falugondok. – Ezt az idén, június 13-án, immár 16. alkalommal rendezzük meg a sportpályán. Az érdeklődést jelzi, hogy tavaly nyolcszázan vettek részt az egész napos találkozón, amelyet zenei és kulturális programokkal egészítünk ki. Este pedig utcabállal zárjuk a műsorsorozatot."

Ilyenkor az ország különböző részeiből, sőt, Romániából és Szlovákiából is érkeznek versenyzők, akik különböző finom falatokat főznek és kóstoltatnak a vendégekkel. Azt is megtudtuk, hogy a nemzetközi vadételfőző-versenyen kívül a Falunap is kiemelkedő esemény, amelyet augusztus 20-án tartanak. Ez igazi családi ünnep, amikor a helybelieket és az elszármazott rokonaikat látják vendégül Kács vezetői.

Az elmúlt időszakban ezen a településen sokan vásároltak házakat, főleg alföldi lakosok, de német, holland, belga és svéd családok is, akik gondozzák, ápolják a portáikat. Tehát élettel teli ez a falu, ahol számos szálláshelyen várják a turistákat.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.